A Marczibányi téri Ormai László Csarnokban sorra kerülő verseny különlegessége, hogy az asztaliteniszben mára megszokott, szoft ütőborítások helyett szivacs nélküli, úgynevezett kopogós ütőkkel rendezik meg. Ezeket a szervezők biztosítják, saját ütővel nem lehet játszani.
A régi típusú ütő sajátossága, hogy csökkenti a versenyzők tudásbeli különbségét. A viadal nagyon népszerű a játékosok körében, ezt jól mutatja, hogy a vártnál jóval többen jelentkeztek. A szervezők egyéniben végül 130 nevezést fogadtak el, a többiek várólistáról kerülhetnek be visszalépés esetén.
Ismerkedjünk a kopogóssal:
A vasárnap 9 órakor kezdődő ob-n páros versenyszámot is rendeznek, amelyben a nők és férfiak szintén együtt indulnak.
Érdekesség, hogy a pingpongosok között ott lesz többek között Bátorfi István, a frissen kinevezett női szövetségi kapitány Bátorfi Zoltán, illetve Bátorfi Csilla édesapja, továbbá Fazekas Péter, az egyik szervező is.
Az indulók értékes nyereményekért játszhatnak, de a legnagyobb vonzerőt az jelentheti, hogy
az első két helyezett részt vehet január 28-29-én a londoni kopogós világbajnokságon,
ráadásul a négynapos kinntartózkodásukat a szervezők állják. A vb-t (World Championship of Ping Pong, röviden WCCP) az Alexandra Palace-ban rendezik meg, amely a hétfőn véget ért PDC dartsvilágbajnokságnak is otthont adott. A WCCP összdíjazása 100 000 dollár, ebből az első helyezett 20 ezret vihet haza.