Mondhatjuk, hogy ésszerű döntés született.
Úgy tudjuk, hogy a játékosok sem akarták azt, hogy az esemény a Duna Arénában legyen.
A megbeszélések során – melyen részt vett Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója is – a hivatalos időmérő, az Omega képviselője jelezte, az úszóviadal este nyolc órai befejezését követően fizikai lehetetlenség egy-másfél óra alatt teljes védettséget kialakítani a másnap is használandó úszóidőmérő infrastruktúrának, továbbá installálni a vízilabdához szükséges berendezéseket (amelyeket le kellene szerelni, és át kellene szállítani a szigetről).
A Swiss Timing vezetője közölte: számukra hatalmas kockázatot jelentene a gyors áttelepülés és átépítés, hiszen egy világbajnokságon mindkét sportágnál rendkívül szofisztikált rendszereket működtetnek, amelyek beszerelése, tesztelése több órát vesz igénybe.
Mindezek alapján a szervező-bizottság kénytelen volt úgy dönteni, hogy a döntőt az eredeti kiírásnak megfelelően a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában játsszák szombaton 20.30-tól.
A FINA tisztviselői még elmondták, a riói olimpián 14 óra megfeszített munkájával alakították át az úszóhelyszínt vízilabda-arénává, erre lett volna most valamennyi résztvevőnek – Swiss Timing, televíziós közvetítés koordinálói (hiszen teljesen más kameraplatformok vannak a vízilabdán, mint az úszóknál), medenceszéli ledfalak áthelyezése – körülbelül másfél órája.
Az Origo reggeli szavazásán több mint 3500 olvasónk adta le a voksát arról, hol legyen a finálé. A szavazók 71 százaléka gondolta úgy, hogy nem szabad a finálét átvinni a Duna Arénába.