Roger Federer elgázolta a világelsőt

Horizontal
Roger Federer of Switzerland holds the trophy after winning his men's final singles match against Rafael Nadal of Spain at the Shanghai Masters tennis tournament in Shanghai on October 15, 2017. / AFP PHOTO / Nicolas ASFOURI
Vágólapra másolva!
Nem jött össze a kínai dupla a ranglistavezető Rafa Nadalnak, mert pekingi diadala után egy héttel, a sanghaji ATP Masters 1000-s verseny döntőjében nem bírt legnagyobb riválisával, Roger Federerrel. A svájci egy pillanatra nem adott esélyt a spanyolnak. Idei hatodik, pályafutása 94. tornáján maradt veretlen. Legközelebb Bázelben csaphatnak össze.

Rafa Nadal kezdett adogatni és ugyan 15:40-ről hárította mindkét fogadóelőnyt, a harmadiknál tehetetlennek bizonyult, ez a korai brék eldöntötte az első játszma sorsát. Roger Federer érinthetetlen volt adogatóként, mindössze négy pontot vesztett, ha ő szervált, jellemző a magabiztosságára, az elszántságára, hogy egy ásszal (a hetedikkel) zárta le a szettet.

A játék képe és az eredmény alakulása alapján a nyomás folyamatos a világelsőn. Egyértelműen ő a sebezhetőbb, egyszerűen nem tudja olvasni a svájci játékát, nem talál fogást rajta, nem képes olyan helyzetet teremteni, hogy a bázeli elbizonytalanodjon. Kicsit olyan a helyzet, mint amikor az elmúlt napokban Nadal játszott Dimitrovval, majd Cilic ellen, csak most a mallorcai fut az eredmény után és várja a pillanatot, amikor esetleg résre nyílik az ajtó, beteheti a lábát, hátha jön a fordulat.

Roger Federer idei hatodik tornagyőzelmét aratta Forrás: AFP/Nicolas Asfouri

Lehet azon elmélkedni, vitatkozni, hogy melyiküknek van több veszíteni valója. Ha a szezonvégi világelsőségre gondolunk, akkor egyértelműen Federernek, mert egy Nadal-győzelemmel gyakorlatilag eldől a versenyfutásuk, további 400 ponttal növeli az előnyét a ranglistán a spanyol, ami szinte behozhatatlan különbséget jelent. Federer, ha megnyeri a hátralevő három versenyét (Bázel, Párizs, London), azzal is csak 3000 pontot szerez és közben a mallorcai sem fog tétlenkedni. A mérkőzés előtt 2360 ponttal vezetett Nadal. Az idén mindketten két-két Grand Slamet nyertek és az ATP Masters 1000-s versenyekből 2-2 jutott nekik.

Nadal eggyel több serleget gyűjtött, döntőt játszott az Australian Openen is és 65 megnyert mérkőzéssel a legeredményesebb a Touron 2017-ben, de mindhárom Federer elleni találkozóját elbukta.

Igaz, hogy összesítésben még így is 23:14 a javára, de legutóbb 2014 januárjában, a melbourne-i elődöntőben bizonyult jobbnak legnagyobb riválisánál, barátjánál, akinek néhány hete úgy ugrott a nyakába, Prágában, a Laver-kupán (amikor egy csapatban küzdöttek), mint a fiú szokott az apjáéba, egy különlegesen boldog pillanatban. Kettejük közös története egyébként 2004. március 28-án kezdődött, Miamiban, amikor a 17 éves Rafael Nadal 6:3, 6:3-ra verte Federert. Sanghajban másodszor mérkőztek, 2006-ban a szezonzárót rendezték itt, a svájci 6:4, 7:5-re győzött az elődöntőben.

Nadalnak ezúttal esélyt sem adott Federer Forrás: Imaginechina/Xia lei - Imaginechina/Xia Lei

Nos, az a bizonyos ajtó nem nyílt ki, még egy kicsit sem. Federer nem adott esélyt a 16 meccs óta veretlen világelsőnek. A 2. játszmában, 2:2-nél brékelte a spanyolt, aki az első fogadóelőnyt még hárította, de a következőnél nem volt válasza. Ekkor valami olyan történt, ami Rafa Nadallal már régen nem:

megtört, 4:6, 3:5-nél a meccsben maradásért szervált, de gyorsan 0:40 lett és a második mérkőzéslabdánál be is fejeződött a meglehetősen egyoldalú küzdelem.

Roger Federer úgy győzött 1 óra 12 perc alatt 6:4, 6:3-ra, hogy a második szettben is csak négy pontot vesztett adogatóként.

Lehet mondani, hogy a fedett pálya a svájcinak kedvezett és Rafa Nadal fáradtabb volt, mert ő Pekingből jött, ráadásul a negyeddöntőtől neki volt a nehezebb útja a fináléig. Igazából ez csak arra lehet jó, hogy a spanyol erőt merítsen a következő versenyekre, ami amúgy szokott neki sikerülni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!