A bajnokságban veretlen Barcelona némileg tartalékos összeállításban kezdte a mérkőzést. Ernesto Valverde csak a kispadra nevezte Jordi Albát, Ivan Rakiticet, Sergi Robertót és az ötszörös aranylabdás Lionel Messit. A Liverpooltól igazolt Philippe Coutinho viszont ott volt a pályán, és nem sok hiányzott hozzá, hogy megszerezze első gólját Barca mezben. A 22. percben 17 méterről tekert a bal felső sarok irányába, de balszerencséjére a labda a felső kapufán csattant.
Ez volt a gránátvörös-kékek 23. kapufája az idei szezonban. Ennél többször egy csapat sem találta el az öt európai top bajnokságban.
Ezt követően inkább az Espanyol akarata érvényesült, de a kirobbanó formában védő Marc-André ter Stegen megakadályozta a hazaiakat a gólszerzésben.
A második félidő ismét Espanyol helyzettel indult. Leo Baptistao került ziccerbe, eltolta a labdát ter Stegen mellett, azonban kisodródott és a labda elhagyta az alapvonalat. Így a visszagurításából hiába szerzett gólt Gerard Moreno, a játékvezető érvénytelenítette a találatot.
A zuhogó esőben egyre élvezhetetlenebb volt a játék, egyik csapat sem tudott kidolgozott támadásokat vezetni,
ugyanis állandóan megállt a labda a vízben. A sérülésveszély ellenére Jesús Gil Manzano játékvezető nem szakította félbe a találkozót.
A 66. percben megszerezte a vezetést az Espanyol. Ter Stegen rövid kirúgása után Sergio Garciához került a labda a jobb szélre. Majd egy gyönyörű beadást követően a lendületből érkező Gerard Moreno hat méterről fejelt a bal alsó sarokba.
Sokáig úgy tűnt, megszakad az FC Barcelona veretlenségi sorozata, de
a 82. percben Lionel Messi bal oldali szabadrúgása után Gerard Piqué hat méterről fejelt a jobb alsó sarokba.
Az utolsó tíz percben az Espanyol megpróbálta megnyerni a mérkőzést. A gólszerzéshez talán Sergio Garcia állt a legközelebb, aki a 93. percben gyanús körülmények között földre került Samuel Umtiti mellett a tizenhatoson belül, de a játékvezető nem ítélt büntetőt. A Barca ezzel a döntetlennel továbbra is 12 pont előnnyel vezeti a La Ligát, de az Atlético Madrid kilenc pontra feljöhet, ha a vasárnap esti rangadón legyőzi a Valenciát.
La Liga, 22. forduló:
Espanyol-FC Barcelona 1-1 (0-0)
Getafe-Leganés 0-0
29Sergio Busquets |
40Naldo |
52Samuel Umtiti |
66Gerard Moreno |
70Marc Navarro |
79Sergio Garcia |
82Gerard Pique |
84Gerard Moreno |
85Esteban Granero |
86Jordi Alba |
Lopez
Navarro
Caricol
Lopez
Lopez
Manuel Jurado
Darder
Sanchez
Granero
Baptistao
Vermaelen
Dembele
ter Stegen
Semedo
Pique
Umtiti
Digne
Busquets
Iniesta
Alcacer
Espanyol
35Adrian Lopez |
2Marc Navarro 76 70 |
3Aaron Caricol |
13Diego Lopez |
15David Lopez |
5Naldo 40 |
10Jose Manuel Jurado 61 |
25Sergi Darder |
4Victor Sanchez |
23Esteban Granero 85 |
11Leo Baptistao 86 |
7Gerard Moreno 84 66 |
19Pablo Piatti |
1Pau Lopez |
6Oscar Duarte |
8Carlos Sanchez |
9Sergio Garcia 79 66 |
14Oscar Melendo |
16Javi Lopez |
22Mario Hermoso |
Barcelona
25Thomas Vermaelen |
11Ousmane Dembele |
1Marc-Andre ter Stegen |
2Nelson Semedo 59 |
3Gerard Pique 82 |
23Samuel Umtiti 52 |
19Lucas Digne 75 |
15Paulinho |
5Sergio Busquets 29 |
8Andres Iniesta |
17Paco Alcacer 59 |
9Luis Suarez |
0Philippe Coutinho |
13Jasper Cillessen |
4Ivan Rakitic |
6Denis Suarez |
10Lionel Messi 82 |
18Jordi Alba 86 |
20Sergi Roberto |
24Yerry Mina |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 38 | 29 | 1 | 8 | 87-26 | 61 | 95 | GY GY GY D D |
2. | Barcelona | 38 | 26 | 5 | 7 | 79-44 | 35 | 85 | V GY GY GY GY |
3. | Girona | 38 | 25 | 7 | 6 | 85-46 | 39 | 81 | GY D V GY GY |
4. | Atletico Madrid | 38 | 24 | 10 | 4 | 70-43 | 27 | 76 | GY GY GY V GY |
5. | Athletic Bilbao | 38 | 19 | 8 | 11 | 61-37 | 24 | 68 | GY D V GY GY |
6. | Real Sociedad | 38 | 16 | 10 | 12 | 51-39 | 12 | 60 | GY V GY GY V |
7. | Real Betis | 38 | 14 | 9 | 15 | 48-45 | 3 | 57 | GY GY D V D |
8. | Villarreal | 38 | 14 | 13 | 11 | 65-65 | 0 | 53 | V GY GY D D |
9. | Valencia | 38 | 13 | 15 | 10 | 40-45 | -5 | 49 | V D V V D |
10. | Deportivo Alaves | 38 | 12 | 16 | 10 | 36-46 | -10 | 46 | GY D V GY D |