Valter Attila őrzi a rózsaszín trikót, továbbra is vezet a Giro d'Italián

VALTER Attila
Az összetettben élen álló Valter Attila, a Groupama-FDJ csapat versenyzője
Vágólapra másolva!
Valter Attila a mezőnnyel ért célba a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny hetedik, Notaresco és Termoli közötti 181 kilométeres szakaszán, így a magyar kerékpáros a sprintbefutó után továbbra is vezet az összetett versenyben, vagyis megőrizte az összetettben élen állónak járó rózsaszín és a legjobb 25 éven aluli versenyzőt illető fehér trikót. 

A Notaresco és Termoli közötti 181 kilométeres etap során mindössze egy negyedik kategóriás emelkedő teljesítése várt a kerekesekre, így jó esély volt a sprintbefutóra, és arra, hogy az összetett élcsoportja nem változik, ezáltal a Groupama-FDJ 22 esztendős magyar kerékpárosa megtarthatja a legendás Maglia Rosát, amelynek megszerzése után csütörtök este annyit írt közösségi oldalára: "a világ rózsaszín".

Valter Attila (rózsaszínben) a Giro d'Italián a Notaresco és Termoli közötti 181 kilométeres szakaszon Forrás: AFP/Dario Belingheri

A sprintben az ausztrál Caleb Ewan bizonyult a leggyorsabbnak, mögötte az olasz Davide Cimolai és a belga Tim Merlier ért célba a második, illetve a harmadik helyen. A Groupama-FDJ magyar bringása a győztesével azonos idővel, 36.-ként gurult át a célvonalon.

Összetettben a 22 esztendős Valter Attila előnye továbbra is 11 másodperc a belga Remco Evenepoel és 16 a Tour de France-győztes kolumbiai Egan Bernal előtt.

Dina Márton 99. lett, összetettben pedig a 87. pozíciót foglalja el.

Eredmények:
7. szakasz: Notaresco-Termoli, 181 km:
1. Caleb Ewan (ausztrál, Lotto Soudel), 4:42:12 óra
2. Davide Cimolai (olasz, Israel Start-Up Nation) azonos idővel
3. Tim Merlier (belga, Alpecin-Fenix) m.t.
...36. Valter Attila (Groupama-FDJ) a. i.
...99. Dina Márton (EOLO-Kometa) 54 mp hátrány

Az összetettben élen álló Valter Attila, a Groupama-FDJ csapat versenyzője Forrás: MTI/EPA-ANSA/Luca Zennaro

Az összetett élcsoportja:
1. Valter Attila 26:59:18 óra
2. Remco Evenepoel (belga, Deceuninck - Quick-Step) 11 mp hátrány
3. Egan Bernal (kolumbiai, INEOS Grenadiers) 16 mp h.
...87. Dina 40:16 perc h

A 104. Giro d'Italián szombaton a Foggia és Guardia Sanframondi közötti 170 kilométer megtétele vár a mezőnyre, amely 3479,9 kilométert teker, amíg május 30-án célba ér Milánóban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!