Augusztus végén mutatkozik be a magyarok kedvenc olcsó SUV-jának utóda

Vágólapra másolva!
Az MG ZS második generációja az új MG3 kisautóból ismert Hybrid+ hajtásláncot kapja meg.
Vágólapra másolva!
Már ebből a sötét képből is kiderül, hogy jobbak lettek a karosszéria arányai
Fotó: MG Motor

Augusztus 28-án leplezi le az MG Motor az új ZS-t, a Magyarországon is népszerű 4,32 méteres kompakt SUV utódát, amely kezdetben csak öntöltő (full) hibrid hajtáslánccal érkezik. A szintén új MG3 kisautóból ismert elsőkerék-meghajtású Hybrid+ rendszer egy 102 lóerős szívó 1,5 literes benzinesből, egy háromfokozatú váltóból és egy 136 lóerős villanymotorból áll. A 

195 lóerős rendszerteljesítmény és a 425 Nm-es rendszernyomaték

 szokatlanul magas értékek a kompakt SUV kategóriában, ahol jelenleg Toyota C-HR és a Suzuki S-Cross uralkodik. 

A frontrész az új Cuprákéra hasonlít
Fotó: MG Motor

Ahogy várható, a ZS külseje is átalakul, az első ízelítő fotók a nagy testvér HS-hez nagyon hasonló megjelenést mutatnak, a ZS hasonló frontrészt, hűtőrácsot, LED fényszórókat és első MG feliratot kapott. Vélhetően a karosszéria hossza, a tengelytáv és a korábban kifejezetten kicsi kerekek átmérője is nőni fog.

Vélhetően 4,4-4,5 méter lehet a karosszéria hossza
Fotó: MG Motor

A Suzuki Vitara mellett 

a jelenlegi MG ZS az egyik legelérhetőbb árú SUV hazánkban a 6,5 milliós induló árával

 (1,5-ös szívó benzinmotorral), de az öntöltő hibrid utód ennél vélhetően jóval drágább lesz. 

Hátulról is tetszetős az új dizájn
Fotó: MG Motor

Szerencsére a bevezetés után nem sokkal ismét kínálni fogják a ZS-t tisztán benzines hajtással is, ami sokkal kedvezőbb ár kialakítását teszi majd lehetővé. A 2021-ben bemutatott elektromos verzió, a ZS EV új generációját is megerősítették, de az várhatóan csak 2026-ban érkezhet meg, az MG4 villanyautó műszaki alapjaira építve.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!