Szinte senkinek nem kell új dízelautó itthon, használtan viszont rengeteg érkezik külföldről

Vágólapra másolva!
Egyre jobban szerepelnek az eladási listán a hibrid kategóriába tartozó személyautók Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Az év első nyolc hónapjában forgalomba helyezett mintegy 80 ezer új autónak már 51 százaléka rendelkezett kiegészítő elektromos motorral, ez az arány öt évvel korábban még mindössze hét százalék volt. A benzinesek 30, a dízelesek pedig csupán 12 százalékos részaránnyal rendelkeznek. Eközben a teljesen elektromos autók részaránya is elérte a 7 százalékot - írta a Jóautók.hu közleménye.

A képet árnyalja, hogy a DataHouse statisztikáiban szereplő hibrid kategóriába sorolt autók többsége mild hibrid jármű. Ezek nem alkalmasak önálló villanymotoros haladásra, csupán induláskor és dinamikus gyorsuláskor segít rá egy kis elektromos motor a belső égésű motorra a fékezés során nyert energiát hasznosítva. A mild hibridek hazai elterjedésén néhány éve lendített, hogy egyre több népszerű márka kizárólag elektromos rásegítéssel felszerelt benzines modelleket kezdett árulni. Minderre a gyártókat a folyamatosan szigorodó uniós károsanyag-kibocsátási normák kényszerítik: különösen a tömegesen eladott kis- és alsó-középkategóriás autók esetében tudnak így autónként kevés, de összességében mégis jelentős kibocsátási kvótát megtakarítani.

 

A dízelautók visszaszorulásának trendje immár 11 éve tart: míg 2013-ban részarányuk a forgalomba helyezett új személyautók körében még 46 százalék volt, mostanra ez a hányad 12 százalékra csökkent. A dízelmotorral szemben tapasztalható bizalomvesztés a motor konstrukciójából fakadó magasabb szerviz- és javítási költségekre vezethető vissza, valamint arra, hogy egyre több nyugati nagyvárosban vezetnek be komoly korlátozásokat a dízelüzemű személyautókkal szemben, ami növeli a bizonytalanságot a járművek jövőbeli használhatóságát illetően. Ugyanakkor a kínálati oldalon bekövetkező változásoknak is szerepe van a dízelhajtás visszaszorulásában: különösen a kisebb kategóriájú modellek esetében ma már kizárólag turbó-benzines és mildhibrid-benzines új autók érhetők el a kínálatban, mivel ezek kisebb kvótafelhasználást jelentenek a gyártók számára.

A korábbi várakozásokhoz képest lelassult a tisztán elektromos hajtású autók térnyerése: az idei első nyolc hónapban 5753 új villanyautót értékesítettek, ami az összes értékesítés hét százalékát teszi ki. A nyilvános töltők fizetőssé válása, a kapcsolódó kedvezmények folyamatos megnyirbálása, illetve a pályázati lehetőségek beszűkülése és az árazás magas szintje miatt a potenciális vásárlók egy része egyelőre itthon is kivár – párhuzamban a külföldi tendenciákkal.

Az elérhetőbb árú, használt elektromos autók iránti igény ugyanakkor egyre nő a vásárlók körében, amit az is mutat, hogy a behozott használt autóknak immár kilenc százaléka teljesen elektromos meghajtású. Idén augusztus végéig 6368 ilyen járművet regisztráltak, vagyis a hazai autópark villanyautós utánpótlása többségében nem a szalonokból, hanem a használtautó-kereskedésekből és a magánimportból származik. Ennek az az elsődleges oka, hogy az egy-két generációval korábbi elektromos autók a nyugati piacokon jelenleg nyomott áron megszerezhetők, az értékvesztésük jóval nagyobb mértékű, mint a többi szegmensbe tartozó autóknak.

 

A behozott használt autók között idén is a benzinmotorral hajtott példányok részaránya a legmagasabb: 43 százalék. A dízelmotoros járművek aránya a 2021-ben tapasztalt 37 százalékos mélypontról mostanra 40 százalékra emelkedett vissza. A relatíve magas népszerűség oka, hogy ezek az autók jelentős kedvezménnyel érhetők el benzines társaikhoz képest a nyugati autópiacokon, emellett a behozott autók idősebbek, és közöttük nagyobb arányban fordulnak elő a presztízsmárkák (Audi, BMW, Mercedes) nagyobb méretű, akkoriban még többnyire dízelmotorral gyártott modelljei.

A teljes hazai személyautópark továbbra is főként benzines autókból áll. 2023 végén a 4,16 millió személyautó 62 százalékában benzinmotor, 32 százalékában pedig dízelmotor üzemelt. Az alternatív meghajtású járművek szegmense egyelőre csupán hét százalékot tesz ki, ebből a tisztán elektromos járművek aránya mindössze egy százalék.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!