A CSZKA Moszkva megint kikapott a Fradi El-csoportjában
Az Espanyol végig nyomás alatt játszott, a végén mégis a spanyolok örülhettek a három pontnak.
Az Espanyol végig nyomás alatt játszott, a végén mégis a spanyolok örülhettek a három pontnak.
Az Espanyol hazai pályán kapott egy hármast a Granadától, és 19. a La Ligában.
A Ludogorec elleni BL-selejtező még élénken él az emberek emlékeiben.
Az első meccs szeptember 19-én lesz, az utolsó december 12-én.
Spanyol, orosz és bolgár csapatból lehet választani.
A tartalékos spanyolokat a CSZKA verte meg nagyon, és a Roma is kikapott Plzenben.
Az Ajax Athénban nyert, így 13 év után újra ott van a legjobb tizenhat között a Bajnokok Ligájában.
A korábbi FIFA-bíró szerint rosszul kommunikált a főbíró és az asszisztense.
Megvan a Valencia első győzelme az idei sorozatban.
Megindult a föld az orosz szurkolók lába alatt Rómában.
A CSZKA Moszkva kivédekezte a madridiakat, akik sorozatban harmadik mérkőzésükön maradtak lőtt gól nélkül.
Zsinórban hatodik idegenbeli Bajnokok Ligája-meccsét nyerheti meg a címvédő.
A Lazio a játékvezetővel is küzdött, az Atlético megnyugtató előnyben az Európa-ligában.
Rekordok tömkelege dőlt meg, összesen majdnem 2,5 meccsnyit játszott a CSZKA és a Jokerit.
Alan Dzagoev tudott csak betalálni a két mérkőzésen.
A Partizan Beograd miatt kellett lejátszani kedden az összecsapást.
A magyar kosaras tíz ponttal járult hozzá a CSZKA Moszkva elleni Euroliga-sikerhez.
A botrányok után próbálnak jobb képet festeni az orosz drukkerekről.
Viktor Goncsarenko veszi át Leonyid Szluckij helyét.