A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

A Real Madrid pocsék formája a Bajnokok Ligájában is kitartott

fbl Horizontal
CSKA Moscow's players celebrate the opening goal during the UEFA Champions League group G football match between PFC CSKA Moscow and Real Madrid CF at the Luzhniki stadium in Moscow on October 2, 2018. / AFP PHOTO / Alexander NEMENOV
Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában a CSZKA Moszkva hazai pályán 1-0-ra legyőzte a kulcsembereit nélkülözni kényszerülő Real Madridot.

A gyengébb bajnoki eredmények után (sima vereség a Sevillától, iksz a városi rivális Atléticóval) ráfért volna egy magabiztos győzelem a címvédő Realra.

Julen Lopetegui vezetőedző sérülés miatt nem számíthatott Bale, Isco, Ramos és Marcelo játékára, így a madridiak meglehetősen felforgatott összeállításban léptek pályára: a kapuban Navas kezdett, előtte Carvajal, Nacho, Varane és Reguilón* játszott, a középpályán Casemiro és Kroos párja ezúttal Ceballos volt, elől pedig Vázquez és Asensio segítette Benzemát.

*A 21 éves spanyol balhátvéd a harmadosztályban szereplő Real Madrid Castillából került fel az első csapathoz, amelyben az első tétmeccsét játszotta.

A CSZKA játékosai ünneplik a vezető gól megszerzését Forrás: AFP/Alexander Nemenov

Az orosz bajnokságban jelenleg csak negyedik helyen álló CSZKA már a 65. másodpercben megszerezte a vezetést, miután Kroos rosszul haza adott labdáját a horvát Vlasic Varane szorításában 12 méterről a rövid alsóba lőtte.

A bekapott gól után a Real letáborozott a moszkvai térfélen, de a hazaiak annyira jól tömörültek, hogy igazán komoly lehetőséget képtelenség volt kialakítani Akinfeev kapuja előtt. A madridiaknak nem maradt más választásuk, távolról kellett próbálkozniuk. Volt lövése Ceballosnak és Carvajalnak is, de a legközelebb Casemiro állt az egyenlítéshez, akinek lövése a jobb kapufán csattant a 28. percben.

A félidő végére fokozódott a Real nyomása. A 39. percben Carvajal lövését kellett védenie Akinfeevnek, majd egy perccel később Benzema fejelt a keresztlécre.

A szünet után sem változott meg a játék képe, a CSZKA védekezett, őrizte előnyét, a Real támadott. A 49. percben Asensio bombázott jó 20 méterről, Akinfeevnek óriási bravúrra volt szüksége ahhoz, hogy kitolja a kapu bal oldalába tartó labdát.

Mivel a vendégek továbbra sem találták a jól záró orosz védelem ellenszerét, az 58. percben Lopetegui kettős cserével próbálta felrázni a támadójátékot: Casemiro helyére Modric, Vázquez helyére Mariano állt be.

A Real a cseréktől sem javult fel, a játékosok továbbra is ötlettelenül és körülményesen adogattak az ellenfél térfelén. A 74. percben Kroos cselezett balról befelé, majd lőtt a hosszú sarok irányába, de a labda fél méterrel elkerülte a kaput.

Lopetegui kettős cserével próbálta menteni a menthetőt Forrás: AFP/Mladen Antonov

A 76. percben a CSZKA is jelezte, hogy résztvevője a meccsnek: Bijol 16 méteres lövését Navasnak kellett kiöklöznie. Majd Akinfeev köre jött: az orosz kapus Asensio próbálkozását védte. A 90. percben Mariano fejesénél már ő sem tudott segíteni, de szerencséjére segített a kapufa - immár harmadszor a meccsen.

Az eredetileg négyperces hosszabbítás lejárta után Varane csúsztatott a kapu mellé. Akinfeev ezután heves reklamálásba kezdett a bírónál, amiért két sárgát is kapott, így idő előtt el kellett hagynia a pályát. A meccs 99. percig tartott, de újabb gól nem esett.

A vereséggel nem került veszélybe a Real továbbjutása, de Lopetegui számára mindenképp figyelmeztető jel, hogy egy hét alatt harmadik meccsén maradt nyeretlen csapata, ráadásul még gólt sem szerzett.

A CSZKA jelenleg vezeti a csoportot négy ponttal, második a Real, harmadik a Roma, negyedik a Plzen.

Bajnokok Ligája, 2. forduló, kedd
Hoffenheim-Manchester City 1-2
Juventus-Young Boys 3-0
AEK Athén-Benfica 2-3
Roma-Plzen 5-0
Bayern München-Ajax 1-1
CSZKA Moszkva-Real Madrid 1-0
Lyon-Sahtar Donyeck 2-2
Manchester United-Valencia 0-0

2GólNikola Vlasic
2GólNikola Vlasic
43CsereDaniel Carvajal
46Sípszó (kezd + vég)
47Sípszó (kezd + vég)
58CsereCasemiro
58CsereLucas Vazquez
65CsereAlan Dzagoev
66Sárga lapJaka Bijol
78CsereFedor Chalov
90Sárga lapIgor Akinfeev
90Sárga lapIvan Oblyakov
95Piros lapIgor Akinfeev
98CsereIvan Oblyakov
99Sípszó (kezd + vég)
Összeállítások
4-2-3-1
4-3-3
Football Pálya

Kezdők
Cserék

Kezdők
Cserék
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!