Meghalt az olimpiai ezüstérmes magyar sportoló
Visszavonulása után edzőként, illetve sportvezetőként dolgozott.
Visszavonulása után edzőként, illetve sportvezetőként dolgozott.
A Vasassal négyszeres bajnok Ihász Kálmán a klubhűség mintaképe volt.
A francia középpályás egymást után két fontos embert vesztett el.
Magos Judit a sportág kiemelkedő alakja volt.
A tábor egynapi gyalogjárásra van a legközelebbi falutól.
A legendás Graciano Rocchigianit egy autó ütötte el Olaszországban.
Az olyan bajnokok erősítik hazaszeretetünket és jó hírünket, mint Kulcsár Győző - mondta Schmitt Pál.
Két másik játékost súlyos állapotban szállítottak kórházba.
A feltételezett tettest már őrizetbe is vették, és előre eltervezett gyilkossággal vádolják.
A VVK-győztes Géczi István egész pályafutását a Ferencvárosban töltötte.
A nyolcéves Alcsika nemrég még az öltözőben ünnepelt a mezőkövesdi játékosokkal.
A pénteki DVSC elleni meccsről tartottak hazafelé a 81-es számú főúton.
Takáts Árpád évtizedeken át közvetített Győrből és Szombathelyről is a Magyar Rádió legendás műsorában.
Négy vb-n is ott volt, vébé bronzot, olimpiát is nyert edzőként.
Alekszandr Kurlovicsot 2006-ban beválasztották a súlyemelő-hírességek csarnokába.
Az olasz sportsajtó is beszámolt a Violák hazai ultráinak gesztusáról.
A 31 éves korában meghalt hátvéd fennmaradó fizetését megkapja a családja.