Bolték trécselve verték rommá a 200-as mezőnyt
Az olimpiai elődöntő utolsó 50 méterén vigyorogva dumált a két atléta.
Az olimpiai elődöntő utolsó 50 méterén vigyorogva dumált a két atléta.
A Lochte-féle rablás két érintettjét faggatnák a rendőrök.
A magyar csapattal megbukott, a lengyelekkel éremért küzd a kéziedző.
Az ausztrálok kajakos olimpiai bajnoka ezúttal is Szolnokon készült a riói játékokra.
Ahány olimpia volt eddig a sportágban, azt megnyerte.
A 10 lőtt gólnak elég kellett volna lennie a győzelemhez. Maradt bennük annyi erő, hogy hazavigyék a bronzot.
A magyar toronyugró messze elmaradt a kvalifikációs eredményétől.
14-10-re kikaptunk a címvédőtől, így sorozatban harmadszor játszhatunk a bronzért. Az oroszokat kell verni az éremét.
A magyar férficsapat kiesése után a női válogatottunk a címvédő amerikaiakkal játszik a döntőért. Kövesse az Origón!
Ezer belépőn kerestek volna majdnem 870 millió forintot.
Brazília gurított egy hatost Hondurasnak a Maracanában.
A rendőrség szerint sántít az úszó bejelentése.
Ruzicic-Benedek Dalma sírva nyilatkozott arról, hogy nem jutott döntőbe. Aztán olyan történt, amire ő sem számított.
Kipruto győzött 3000 akadályon, ahol 1984 óta csak kenyai arany született.
Biztató pályák, négyből három egységünk bejutott az A döntőbe.
Eltiltanak néhány játékvezetőt, az eddigi eredményeken azonban nem változtatnak.
A címvédő döntős kalapácsvetésben, a favorit Fajdek elvérzett.
Ne sajnáljanak engem, boldog vagyok, mondta az olimpiai 2. vívó.
Isaquias Queiroz dos Santos zűrös gyerekkor után ért fel a csúcsra.