Stollár Fanny megcélozza a top 50-et 2019-ben
Az idén az első száz közelébe kerülő játékos a magyar szövetség hátterével építi tovább a karrierjét.
Az idén az első száz közelébe kerülő játékos a magyar szövetség hátterével építi tovább a karrierjét.
Stollár Fanny 2018-ban több mint 100 helyet ugrott a világranglistán.
A fiatal magyar teniszező elégedett a szezonjával.
A fiatal magyar sportoló még soha nem járt ilyen magasságban a rangsorban.
A selejtezőben nyert két meccs után a főtáblán nem járt sikerrel a magyar teniszező.
A magyar sportoló két sima játszmában nyert a selejtező második fordulójában.
A 19 éves magyar pályafutása legjobb helyén áll majd a világranglistán.
A magyar teniszező két szettben verte a világranglista korábbi második helyezettjét és jutott negyeddöntőbe.
A magyar teniszező 0:2 után sorozatban öt játékot nyert meg.
A második selejtezőt könnyebben vette, mint az elsőt.
Női párosban Stollár Fanny is továbbjutott.
Következhet a korábbi világranglista-második.
Stollárnak három, ellenfelének összesen hat meccslabdája volt a meccsen.
Játék nélkül ment tovább a magyar-belga kettős.
A magyar teniszezőnek horvát riválist kell legyőznie a nyolc közé jutásért.
Andy Murray szetthátrányból nyert.
Babos Tímea már hétfőn világelső lehet
Stollár Fanny az első győzelmének örülhet Grand Slam-szinten.
A magyar versenyző német Mona Bartheltől szenvedett vereséget.