Ha minden jól alakul, akkor az új tervek szerint mind a bajnokság, mind a kupa véget érne legkésőbb június 25-ig Romániában.
A férfiaknál az eddigi 23 fordulóból még nem lejátszott két mérkőzés pótlására május 31-én kerülne sor. Ezután az alapszakaszból hátralévő három teljes fordulót három nap alatt, június 9-11. között bonyolítanák le. A rájátszás elődöntőinek június 12-14. lenne az időpontja, a döntőt pedig június 19-21. között rendeznék meg.
A nőknél amúgy se lenne rájátszás, így csak a maradék hét játéknapot préselnék be a június 10. és 27. közötti két és fél hétbe. A női kupa négyes döntőjét a június 6-7-i, a férfiakét pedig a június 24-25-i napokon rendeznék meg.
Ha ezt a tervet sikerülne a románoknak végrehajtani, az azt jelenti, hogy minden kézilabdázó abban a csapatban játszhatná végig a szezont, amiben elkezdte. Vagyis senkinek sem okozna kellemetlenséget, ha esetleg június 30-án lejár a szerződése a jelenlegi klubjával.