A magyar csapat már a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést. Lékai Máté kiválóan irányította a csapatot, Rodrigo Corrales bravúrokat mutatott be, Jorge Maqueda pedig a védőfalat mozgatta kiválóan.
A Veszprém előnye négy-öt gól között mozgott az első félidőben, végül 15-12-es előnnyel vonulhattak szünetre a mieink.
Az elmúlt időszak gazdasági összeomlását követően a szinte az egész csapatát lecserélni kényszerülő szkopjeiek a második játékrészben sem tudtak méltó ellenfelei lenni a Veszprémnek. Dean Manaskov, Petar Nenadic és Omar Yahia beállása további lendületet vitt a csapat játékába, tíz perccel a vége előtt már hat gól volt az előny.
A Vardarban Gleb Kalarash és Marko Vujin tartották a lelket, de ez is kevés volt ahhoz, hogy szoros végjátékra kényszerítsék David Davis együttesét.
A Veszprém 35-27-re legyőzte a Vardar Szkopjét, harmadik SEHA-trófeáját megnyerve ezzel.
A 26-szoros magyar bajnok 2015 és 2016 után tudott diadalmaskodni a főként balkáni országokat tömörítő sorozatban.
Kézilabda, SEHA Liga, DÖNTŐ
Telekom Veszprém - Vardar Szkopje 35-27 (15-12)