Babosék 47 perc alatt legyőzték Stollárékat

Bukta Ágnes
Budapest, 2017. február 20. Bukta Ágnes (b) és Stollár Fanny játszik a cseh Lenka Kuncikova és a fehérorosz Lidzija Mrozava páros ellen a WTA Hungarian Ladies Open nemzetközi női tenisztornán a fővárosi BOK Sportcsarnokban 2017. február 20-án. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Az első helyen kiemelt Babos Tímea, Lucie Safarova páros villámgyőzelemmel jutott elődöntőbe csütörtökön a 250 ezer dollár (72,7 millió forint) összdíjazású budapesti női keménypályás tenisztornán.

A nap utolsó magyar vonatkozású mérkőzése igazi csemegét hozott a BOK (volt Syma) Csarnok közönségének, mivel az első helyen kiemelt magyar, cseh duó lépett pályára a szabadkártyás Bukta Ágnes és Stollár Fanny ellen a negyeddöntőben.

A meccs 1:1-ig volt kiegyenlített, onnantól pedig a magyar-cseh kettős diadalmenetét hozta, amely ezután már csak egy gémet vesztett. Bukta és Stollár sorra vesztette el adogatását, míg

Babosék remekül fogadtak, hosszan játszottak, és esélyt sem adtak ellenfelüknek.

A 47 perces találkozót stílszerűen egy Babos-ász és egy fogadhatatlan szerva zárta le.

A győztes duó ellenfele a szombati elődöntőben az ausztrál Arina Rodionova és a kazah Galina Voszkobojeva lesz.

Lucie Safarova nem kis név, idén párosban megnyerte az AusOpent Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Recep Sakar

Az utolsó egyes nyolcaddöntőben a hetedik helyen kiemelt Oceane Dodin egyoldalú meccsen búcsúztatta a selejtezőből érkezett német Tamara Korpatsch-ot, ezzel eldőlt, hogy a hatalmas ütőerejű francia lesz az elsőként rangsorolt Babos Tímea ellenfele a negyeddöntőben.

"Egyszer játszottunk már három éve egy franciaországi torna döntőjében, akkor szoros utolsó szettben kaptam ki Timitől, és

Kemény meccs lesz" - mondta pénteki győzelme után Dodin, hozzátéve, először jár Budapesten, és nagyon tetszik neki a város.

A Babos-Dodin csata az utolsó negyeddöntő lesz a pénteki programban, így várhatóan 18.30 körül kezdődik majd.

páros, negyeddöntő:
Babos, Safarova (magyar, cseh, 1.)-Bukta, Stollár 6:2, 6:0

egyes, nyolcaddöntő:
Dodin (francia, 7.)-Korpatsch (német) 6:2, 6:1

korábban:
Babos (1.)-Blinkova (orosz) 6:3, 6:2
Wickmayer (belga, 5.)-Hromacseva (orosz) 6:4, 6:2
Witthöft (német)-Falconi (amerikai) 7:6 (7-3), 6:3

a pénteki negyeddöntőben:
Babos-Dodin, Görges (német, 3.)-Wickmayer, Beck (német, 8.)-Witthöft, Safarova (cseh, 2.)-Szasznovics (fehérorosz)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!