Magnussen az élen, már nem lassú az új F1

Események

Kevin Magnussen, McLaren, Bahrein, teszt
Vágólapra másolva!
A bahreini teszt második napján, csütörtökön Kevin Magnussen 2,5 másodpercre megközelítette a tavaly pole pozíciót érő időeredményt a McLarennel. A Force India ismét gyors volt, a Red Bull pedig végre meg tudta kezdeni az érdemi munkát: Sebastian Vettel 59 kört tett meg.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül104 bejegyzés
07:37
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Lengetik a kockás zászlót, mára befejeződött a tesztelés. Magnussen maradt az élen, hatalmas, 1,5 másodperces előnnyel végzett Hülkenberg előtt. A 3. helyen Alonso végzett a másik két Mercedes-motoros autó előtt. A Red Bull számára jó hír, hogy Vettelnek 58 kört sikerült teljesítenie, a tempójukról egyelőre nem sok derült ki. Köszönjük a figyelmet! Hamarosan jelentkezünk a teljes eredménylistával és a részletes összefoglalóval. 

07:48
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Jó reggelt!

Köszöntjük kedves olvasóinkat az első bahreini tesztsorozat második napjáról élőben készülő tudósításunkban! A szahíri pályán, ahogy tegnap is, szép, napos idő fogadta a csapatokat - máris 19 fok van -, de hát pontosan ezért utaztak oda. A 2 órás időeltolódás miatt a gyakorlás magyar idő szerint reggel 7-től délután 3-ig tart majd, és mi egész nap igyekszünk sok háttérinformációval, valamint rendszeresen időeredményekkel szolgálni.

07:54
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

A nyitónapon Nico

A nyitónapon Nico Hülkenberg volt a leggyorsabb a Force Indiával, megközelítve a tavalyi Bahreini Nagydíjon futott leggyorsabb versenykört. A Red Bull tovább küszködött - Sebastian Vettel mindössze 14 kört tudott teljesíteni -, de nem volt könnyű napja a Williamsnek és a Toro Rossónak sem. A legérdekesebb esemény az volt, hogy először gördült nyilvánosan a pályára a Lotus E22, amellyel Romain Grosjean csak 8 kört töltötta pályán. A részletes összefoglalónk sok nyilatkozattal itt olvasható.

Az új Lotus nyilvános bemutatkozása nem volt zökkenőmentes Forrás: Lotus
07:59
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Ők tesztelnek

Itt látható az egész heti tesztbeosztás: a Mercedesnél például Rosberg váltja Hamiltont, a Williamsnél Bottas Massát, a Saubernél Gutiérrez Sutilt.

08:03
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Zöld zászló!

Megnyitott a pálya - ezúttal időben -, és Vergne hajtott ki rá elsőként a Toro Rossóval. Érthető: tegnap ők is csak 5 kört tudtak teljesíteni, és a rutin nem mellesleg nagyon hiányozni fog az újoncuknak, Danyiil Kvjatnak is. Rosberg, illetve Gutiérrez is kiment az ellenőrző körére.

08:06
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Piros zászló...

Ez nem tartott sokáig! Talán Rosberg idézte elő a megszakítást? Úgy tűnik, mert Gutiérrez épségben visszatért a bokszba. Igen, a Mercedes a 7-es kanyarnál állt meg.

08:09
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Új gondok a Red Bullnál

Sebastian Vettel az imént azt mondta az Auto Motor und Sport újságírójának, hogy az első egy órában nem tud majd kimenni a pályára. Tegnap elmagyarázta, hogy a Red Bull megoldotta a jerezi gondokat, ezúttal új problémák hátráltatták őket. Egyszer meg is pördült, mert a hátsó fékje bekapott - valószínűleg a túlmelegedés miatt. "Gyakran megesik, hogy amikor sikerül orvosolnunk egy problémát, felbukkan egy másik. Úgy tűnik, a Red Bull Racing és a Renault térfelén egyaránt vannak még gondok a megbízhaósággal és a hőmérséklettel." Hozzátette, hogy az első, felszínes benyomásai az RB10-ről "rendben vannak", de "nehéz véleményt alkotni róla alig pár kör alapján, pláne, amikor nem megy minden simán."

08:16
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Rosberg visszatért a bokszba

Mégpedig a jelek szerint a saját kerekein, de a pályát még nem nyitották meg újra. Hiába tett meg sok kört, a Mercedes előszezonja sem alakul teljesen simán. Bahreinre áttervezték a brake-by-wire rendszert, mert Jerezben rendszeresen makacskodott: előfordult, hogy a versenyzők úgy érezték, ingadozik a fékerőelosztás, ahogy a hátsó fékerőt az elektronika megosztja az ERS és a hidraulikus fékek között. A módosítás Hamilton szerdai tapasztalatai alapján sikeres volt, csak éppen előjött egy másik hiba: a hátsó fék néha nem oldott ki teljesen, amitől felüvegesedtek a tárcsák. A csapatok ilyen jellegű gyerekbetegségeket igyekszenek kikúrálni a tesztek alatt.

A Mercedes a brake-by-wire fékrendszerrel küzdött Forrás: Mercedes
08:27
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

A Williams is küszködött

A pályán még mindig piros zászló van érvényben, alighanem azért, mert Rosberg Mercedeséből valami kifolyhatott az aszfaltra. Addig egy rövid információ a Williamsről: nekik a benzinpumpával gyűlt meg a bajuk tegnap, pedig az autójuk Jerezben megbízhatóan ment. Massa azt mondta, ennek nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani, bár hozzátette: "Még nem értjük száz százalékig, hogy mi volt a probléma oka. Minden alkalommal, amikor szétszereljük és újra összeszereljük az autót, veszítünk három órát. Rengeteg dolgot kell ellenőriznünk, de remélem, hogy holnapra (csütörtökre) minden rendben lesz."

08:30
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Zöld zászló!

Azonnal többen megragadják a lehetőséget, hogy megtegyenek egy ellenőrző kört: Gutiérrez, Vergne, Kobajasi, Magnussen és Alonso kirobog a pályára.

08:33
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

A Lotus hosszabbított a Renault-val

"2014-re. és azután", vagyis több évre. A csapat állítólag tárgyalt a Mercedesszel és a Ferrarival is, de végül kitartott jelenlegi motorszállítója mellett. "Viry és Enstone között az elmúlt pár évben egyre szorosabbá vált a kapcsolat" - állította Jean-Michel Jalinier, a Renault Sport F1 elnöke. "Ezt mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy milyen alaposan együttműködtünk a 2014-es autójuk tervezésében, amely technikailag komplexebb az összes elődjénél."

08:38
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Vergne-é az első mért kör

1:42.676-os idővel iratkozott fel a tabellára. A Toro Rosso máris 7 kört tett meg - többet, mint tegnap egész nap. Egyébként a tegnapi teszteléssel annyira elégedetlenek voltak, hogy lefújták a szokásos délutáni sajtótájékoztatóikat is. Közben az aszfalt hőmérséklete folyamatosan emelkedik, már 31 fok.

08:45
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Vergne javít

1:42.406-ra faragta le az idejét, majd 10 kör után visszatért a bokszba. A pálya egy pillanatra üres volt, de most Gutiérrez kihajtott rá.

08:49
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Bottas a pályán

A Williamsnek minden megtett kilométerre szüksége van az elpocsékolt első tesztnap után. Gutiérrez már nincs kint. A Mercedesnél közben vizsgálják, hogy Rosberg autója miért állt meg az első körében. Már csak a Red Bull és a Lotus nem járt egyáltalán a pályán.

08:52
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

A köridőkről

Noha tegnap Hülkenberg érte el a legjobb időeredményt, a sorrend valószínűleg nem tükrözte híven az autók képességeit. Az első három helyezett ugyanis három különböző gumival érte el a köridejét: Hülkenberg a lágyakkal 1:36.880-as, Alonso a közepesekkel 1:37.879-es, Hamilton pedig a keményekkel 1:37.908-as idővel végzett. "Lewis jó kört futott" - ismerte el a Force India német versenyzője, aki szerint a lágy Pirellik egy másodperccel gyorsabbak a közepeseknél, amelyek pedig ugyancsak egy másodperccel gyorsabbak a keményeknél. Ha ezt figyelembe vesszük, a lágy keverékre korrigált időeredmények így festenek: 1. Hamilton 1:35.908, 2. Alonso 1:36.879, 3. Hülkenberg 1:36.880.

08:56
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Saját maga után fut a Williams

Miután szerdán szinte végig a bokszban szereltek, ma sok behoznivalójuk van. "A második napon lényegében az első napra tervezett programot követjük, mert el kell végeznünk a tegnapra beütemezett aerodinamikai teszteket" - írták az imént a Twitteren. Közben Chilton is futott egy mért kört a Marussiával, az ideje 1:45.011.

08:59
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Pályán a Red Bull

Vettel is megtette az első ellenőrző körét - ahogy ígérte, éppen az első óra végén. Ez biztató, ha meggondoljuk, hogy tegnap négy és fél óra után tudott először kihajtani a garázsból. Már csak a Lotust nem láttuk ma.

09:03
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Megint füstölt Vettel autója

Ajjaj, ez nem jó jel... Közben Chilton 0,105 másodpercre megközelítette Vergne idejét, és kihajtott a pályára Magnussen is a McLarennel, sőt, 1:48.613 alatt már az első mért körét is teljesítette. Egyébként ígéretes, hogy a tegnapi vergődés után egyelőre a Toro Rosso tette meg a legtöbb (10) kört, és most újra a pályán van.

09:07
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Vergne javít

Az ideje 1:41.841, de aztán Magnussen 1:40.294-gyel átveszi a vezetést. Persze ne felejtsük el, hogy Hülkenberg szerdán 1:36.880-nal végzett az élen - egyelőre ez az etalon.

09:11
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Az állás az első óra után:

1. Magnussen (McLaren MP4-29) 1:39.958 - 7 kör
2. Vergne (Toro Rosso STR9) -1:41.851 - 15 kör
3. Chilton (Marussia MR3)1:42.511 - 7 kör
4. Gutiérrez (Sauber C33)  - 6 kör
5. Alonso (Ferrari F14T) - 3 kör
6. Hülkenberg (Force India VJM 07)- 3 kör
7. Kobajasi (Caterham CT05) - 2 kör
8. Rosberg (Mercedes W05) - 1 kör
9. Bottas(Williams FW36) - 1 kör
10. Vettel (Red Bull RB10) - 1 kör
11. Grosjean (Lotus E22)- 0 kör

09:15
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Rosbergnek motorhibája volt

Az Auto Motor und Sport szerint a Mercedes GP főnöke, Paddy Lowe megerősítette ezt. Hogy pontosan mi volt a hiba oka, nem tudjuk. Rosberg autója az első ellenőrző körében robbant le. Jelenleg csak a Toro Rosso van a pályán, amely máris 18 kört teljesített.

09:19
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

A Mercedes újra pályán

Ezek szerint annyira nem lehetett súlyos a hiba, hiszen Rosberg egy óra elteltével vissza tudott térni a pályára, ami szép eredmény. Egyetlen, újabb ellenőrző kör után megint bement a bokszba, úgyhogy most épp csak Bottas van kint.

09:21
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Bottas az élre áll

Nem rossz: a Williamsnek tegnap egyáltalán nem volt mért köre, de ma az elsővel mindjárt átveszik a vezetést. Bottas 1:39.241-gyel nyit.

09:25
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Bottas javít

Az ideje már 1:38.615, ezzel már a tegnapi összesítésben is 5. lett volna. A Williams az egyenesekben gyors: 293 km/ó-val száguldott, 11 km/ó-val gyorsabban, mint a szintén Mercedes-motoros McLaren. Nem szabad elfelejteni, hogy a csapatok még nem járatják a maximumra a hajtásláncot, amelynek a működését ebben a cikkünkben kicsit bővebben is elmagyaráztuk. A végsebességek az idén nőni fognak a tavalyiakhoz képest.

09:30
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Vettel újra pályán

1:43.367-tel feliratkozott a tabellára. A Red Bullnál továbbra is aggódnak a túlmelegedés miatt: akárcsak Jerezben, az autót ismét két tűzoltókészülékkel kísérték vissza a garázsba az imént. Már öt versenyzőnek van mért köre.

09:33
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Rosberg is megtesz egy mért kört

1:44.403-mal kezd. Most hárman vannak a pályán: rajta kívül Gutiérrez és a már 21 körnél járó Vergne. Magnussen az imént visszatért a bokszba. Már csak a Lotus nem járt kint egyáltalán.

09:37
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Rosberg feljön negyediknek

Az ideje 1:40.932, ez 2,3 másodperccel marad el Bottasétól, aminek persze most még nem szabad jelentőséget tulajdonítani.

09:40
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Már Alonso a leggyorsabb

Az első mért körét mindjárt 1:37.857 alatt teljesíti, ami máris gyorsabb a tegnapi legjobbjánál. A Toro Rosso 25 kört tett meg - többet, mint a nagy testvér Red Bull Jerezben négy nap alatt!

09:47
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Alonso tovább javít

1:37.700-ra szorította le a lécet a 9. körében, míg Rosberg a megtett körök számát (12) tekintve feljött másodiknak Vergne mögé, ami meghökkentő, ha arra gondolunk, hogy egy óra kiesett a Mercedes programjából a reggeli motorhiba miatt. A Red Bull elvicceli a hátrányát: "Jó reggelt Bahreinből! Eddig 35 kört teljesítettünk a tesztek során. Már csak 348 maradt! Igyekszünk utolérni a Mercedest, a Ferrarit és a McLarent" - írják a Twitteren.

09:51
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Pályán a Lotus

Utolsóként Grosjean is megteszi végre az ellenőrző körét az E22-vel. Időeredménye eddig nyolc versenyzőnek van.

09:56
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Hülkenberg feljön másodiknak

1:38.394-es köre révén 0,694 másodpercre megközelíti Alonsót a Force Indiával. Az autójára, a bal oldaldoboz elé előzőleg felszereltek egy nagy áramlásmérő rácsot, de már nincs rajta, mert "a különféle szenzorokkal és berendezésekkel kapcsolatos munkát elvégeztük" - írták a Twitteren.

10:03
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Titkolózik a Ferrari

Amikor Alonso korábban visszatért a bokszba, a szerelők gyorsan beborították az F14 T egész hátulját, mielőtt betolták az autót a garázsba, nehogy a fotósok elcsípjenek valamilyen árulkodó részletet. Továbbra is Alonso áll az élen.

Egyelőre Alonso áll az élen a Ferrarival Forrás: © FOTO STUDIO COLOMBO/© Foto Studio Colombo
10:10
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Az állás a második óra után:

1. Alonso (Ferrari F14T) 1:37.700- 14 kör
2. Hülkenberg (Force India VJM 07) 1:38.394 - 11 kör
3. Bottas(Williams FW36) 1:38.615- 12 kör
4. Magnussen (McLaren MP4-29) 1:39.958 - 8 kör
5. Vergne (Toro Rosso STR9) -1:40.609 - 32 kör
6. Rosberg (Mercedes W05) 1:40.932 - 18 kör
7. Gutiérrez (Sauber C33)  1:41.660- 20 kör
8. Chilton (Marussia MR3)1:42.511 - 10 kör
9. Vettel (Red Bull RB10) 1:43.367 - 4 kör
10. Kobajasi (Caterham CT05) - 2 kör
11. Grosjean (Lotus E22)- 1 kör

10:22
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Négyen vannak a pályán

Jelenleg Alonso, Bottas, Chilton és Vettel köröz, egész sűrű a forgalom. A német nemrég 1:41.370-re javított, de ezzel is csak a 7. helyen áll.

10:28
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Megvan a Lotus első körideje

Grosjean 1:41.670-nel feliratkozott a tabellára. Közben Vettel meg tudott tenni egy kicsit hosszabb etapot, és a mai futásteljesítménye már átlépte a 10 kört. Hurrá, rekord!

10:30
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Csúszik a Hungaroring újraaszfaltozása

Gerstl Péter az Origo GPhíreknek elárulta, hogy a sűrű versenynaptár miatt a munkálatokat csak októberben kezdik meg, de a keret adott hozzá. A teljes modernizációhoz azonban 3-7 milliárd forintra lenne szükség. A részletekről itt írtunk.

10:33
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Már mindenki feliratkozott

Végre a Caterham is megoldotta a műszaki nyűgjeit, amelyek eddig a garázsban tartották az autójukat, így végre Kamui Kobajasi is megtehette mai első mért körét - 1:48.079 alatt. Közben kiderült, hogy Rosberg Mercedese miért állt meg reggel: egy szenzor csökkenő olajnyomást jelzett, ezért elővigyázatosságból arra kérték, állítsa le a motort. A problémát mostanra nyilván elhárították, mert már a rajtolást is gyakorolta a bokszkijáratnál.

10:38
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Átalakították a Mercedest

A Sky Sportsösszehasonlító képén látszik, hogy a W05 hátsó részét, különösen a kipufogó felett, jelentősen módosították Jerez óta. Ez egy fontos terület, mert itt lehet úgy manipulálni a nyomásviszonyokat, hogy a diffúzor minél több levegőt szívjon ki a padlólemez alól, növelve a leszorítóerőt.

10:44
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Csendes a pálya

Az iménti dömping után most csak Vergne köröz, aki már 43 kört tudhat maga mögött. Alonsóról úgy látszott, nekivág egy hosszabb etapnak, miután a rajtolást is gyakorolta a bokszkijáratnál, de végül visszatért a garázsba. A Ferrari a Twitteren azt írja, a körülmények az erős szél miatt "nem ideálisak."

10:55
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Gutiérrez javít

Na nem nagyon: 1:41.135-re. Jelenleg csak ő van a pályán, az erősödő szél valószínűleg több csapatot visszatart a körözéstől. Közben itt egy érdekes kép: a dudor a Williams hátsó szárnyán az Auto Motor und Sport szerint egy merevlemezt rejt, amely az autóra a tesztelés során feltett extra szenzorok által gyűjtött adatokat rögzíti.

11:02
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

A Sauber is a fékeken dolgozik

A Mercedeshez (és a csapatok többségéhez) hasonlóan ők is nehezen jutnak dűlőre a brake-by-wire rendszerrel: Sutil szerdán délelőtt megpördült, és elismerte, hogy a versenyzőknek módosítaniuk kell a vezetési stílusukat az új, elektronikus hátsó fékek miatt. "Már nem taposhatjuk annyira keményen a pedált, mint eddig, mert a leszorítóerő is csökkent, ezért finoman kell bánni a fékkel. Néha kitör az autó fara" - magyarázta a német. "Egyelőre tehát a mérnökökre kell támaszkodnunk, hogy jól hangolják be a fékek vezérlését az egyes kanyarokhoz. Van ugyan egy alapbeállításunk, de az nem száz százalékos. Nekem hiányzik, hogy nem lehet a hagyományos módon, manuálisan állítani a fékerőelosztást, ám ha a mérnökök kiigazodnak rajta, nem lesz több gondunk vele."

11:04
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Megélénkült a forgalom

Alonso, Rosberg és Vettel is csatlakozott Gutiérrezhez, de az időeredmények egyelőre nem javulnak. Talán majd most...

11:09
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Vettel épp az imént faragott le a köridejéből, így az állás a harmadik óra után:

1. Alonso (Ferrari F14T) 1:37.700 - 25 kör
2. Hülkenberg (Force India VJM 07) 1:38.394 - 20 kör
3. Bottas (Williams FW36) 1:38.615 - 33 kör
4. Magnussen (McLaren MP4-29) 1:39.958 - 8 kör
5. Vettel (Red Bull RB10) 1:40.540 - 16 kör
6. Vergne (Toro Rosso STR9) -1:40.609 - 46 kör
7. Rosberg (Mercedes W05) 1:40.932 - 30 kör
8. Gutiérrez (Sauber C33)  1:41.135 - 33 kör
9. Grosjean (Lotus E22) 1:41.670- 13 kör
10. Chilton (Marussia MR3) 1:42.511 - 14 kör
11. Kobajasi (Caterham CT05) 1:45.059- 8 kör

11:11
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Így takarják a Ferrarit

Ezen a képen jól látszik, hogy a csapatok milyen erőfeszítések árán igyekeznek titokban tartani a fejlesztéseiket. A részletes fotókért jó pénzt adnak a riválisok - az ipari kémkedésnek ez a szelíd fajtája nagyon népszerű.

11:14
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Magnussen ebédel

Bahreinben, akárcsak Jerezben, nincs hivatalos ebédszünet, de valamikor muszáj tankolni, és ott most negyed 1 van. A McLaren ma csak 8 kört teljesített, amivel eddig a Caterhammel holtversenyben utolsó a tabellán.

Magnussen délelőtt csak 8 kört tett meg Forrás: McLaren
11:18
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Piros zászló!

Hm, vajon ki az oka? Úgy tűnik, ismét Rosberg, aki miatt a nap legelején már meg kellett szakítani egyszer a tesztet. A Mercedes megállt a pályán, de már vissza is tért a bokszba.

11:22
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Ez jobb nap a Red Bullnak

Vettel 21 körnél tart, azaz reggel óta éppen annyit teljesített, mint Jerezben a négy nap alatt összesen. Azért pezsgőt még korai bontani, de kezdetnek elmegy. Rosberg pedig a jelek szerint egy versenyszimulációnak akart nekivágni, amikor az autója lerobbant. Gary Anderson, az Autosport technikai szakértője rámutat, hogy ezek a megállások nem feltétlenül jeleznek komoly meghibásodást. "A csapatok ilyenkor a maximális beállításnak használják az elektronikus védelmi rendszereket, ami lényegében azt jelenti, hogy ha a rendkívül bonyolult hajtáslánc bármelyik eleme kitér a normális üzemi tartományból, a biztonság kedvéért automatikusan leáll a motor" - magyarázta. "Ahogy a csapatok finomhangolják ezeket a tartományokat, az autók egyre ritkábban fognak megállni."

A Mercedest közben letakarták, és már felemelték a trélerre.

11:32
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Zöld zászló

A pályát újra megnyitották, de lehet, hogy az egész bagázs ebédel, mert senki nem sietett ki. A McLaren a Twitteren azon humorizál, hogy szendvicstolvajok ellen védik paravánnal a garázs bejáratát. Mi is kérünk, ha valaki netán mégis bejut! Tapasztalatból tudjuk, hogy a McLarennél elsőrangú a kaja.

11:34
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Bottas feljön másodiknak

Mégis vannak, akik nem éhesek: Bottas, Vergne és Gutiérrez a vezetést választja az ebédelés helyett. A finn mindjárt javított is, 1:37.882-es körével megközelítve a még mindig az élen álló Alonsót. Az első és a harmadik szektorban abszolút legjobb részidőt ért el. A Williams egyébként nemrég megerősítette, hogy március 6-án mutatja be autójának idei festését - az FW36 jelenleg ugye az ideiglenes sötétkék ruhában pompázik.

11:45
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Piros zászló

Ezúttal Vergne Toro Rossója állt meg a pályán. Pedig eddig ő tette meg a legtöbb kört eddig. Vettel is 26-nál jár már.

11:56
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Kóborkutyák Szocsiban

A jól ismert Richard Cregan, akit tanácsadoként szerződtettek az Orosz Nagydíj szervezői, azt mondja, a szocsi pályán zajló munkálatok a téli olimpia után megújult lendülettel folytatódnak, és a tervek szerint augusztusra kell teljesen elkészülnie. Van viszont egy bökkenő: túl sok a kóborkutya a környéken, ami egy versenypályán komoly biztonsági probléma. "Ezzel kétségkívül foglalkoznunk kell... Az a tény, hogy a pálya egyik fele épített. a másik fele viszont lényegében utcai, külön nehézségeket okoz a kerítésekkel" - ismerte el Cregan a Reutersnek.

12:02
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Zöld zászló

Ezúttal Kobajasi az első fecske, akinek szüksége is van a körökre: eddig mindössze 8-at tett meg a Caterhammel - ugyanannyit, mint Magnussen. Alonso is kihajt a pályára a Ferrarival.

12:04
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

A Lotus bőre alatt

Nem, sajnos nem pénz van, hanem vízhűtő és intercooler. Ilyet is ritkán látunk: kémfotó az E22 oldaldobozának rejtett kincseiről. Vettel és Gutiérrez is csatlakozott Alonsóhoz meg Kobajasihoz a pályán.

12:08
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Az állás a negyedik óra után:

1. Alonso (Ferrari F14T) 1:37.700 - 35 kör
2. Bottas (Williams FW36) 1:37.882 - 44 kör
3. Hülkenberg (Force India VJM 07) 1:38.394 - 24 kör
4. Magnussen (McLaren MP4-29) 1:39.958 - 8 kör
5. Vettel (Red Bull RB10) 1:40.540 - 28 kör
6. Vergne (Toro Rosso STR9) -1:40.609 - 53 kör
7. Rosberg (Mercedes W05) 1:40.932 - 34 kör
8. Gutiérrez (Sauber C33)  1:41.135 - 42 kör
9. Grosjean (Lotus E22) 1:41.670- 15 kör
10. Chilton (Marussia MR3) 1:42.511 - 14 kör
11. Kobajasi (Caterham CT05) 1:45.059- 12 kör

12:12
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Bottas átveszi a vezetést

1:37.635-ös körével 65 ezredet ver Alonsóra, de Hülkenberg tegnapi idejétől még jócskán elmarad. Alonso és Vettel jelenleg 1:42-es köröket megy.

Bottas az élre állt a Williamsszel Forrás: Williams
12:19
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Nincs nyoma a McLarennek

Az ebédszünetnek vége, de Magnussen azóta sem ment ki a pályára - nem tudjuk, miért. 8 kör azért nem túl sok. Vergne 53-nál, Bottas 50-nél, sőt már Vettel is 34-nél tart.

12:20
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Íme egy F1-es ebéd

Ezt ette Max Chilton a mai tesztelés közben. Irigykedjünk rá, vagy sajnáljuk inkább?

12:23
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Kobajasi javít

1:44.354-es körrel fejezi be az etapját, de még így is 1,8 másodperccel van elmaradva az utolsó előtti Chiltonhoz képest. A Caterham egyelőre nem szárnyal.

12:29
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Egyre melegebb van

A levegő már 22, az aszfalt 39 fokos: közel ideális. Közben Bottas is elment ebédelni, miután Pat Symondsszal és a versenymérnökével gyorsan átfutotta az eddigi adatokat. Pillanatnyilag Alonso és Gutiérrez tartózkodik a pályán.

12:32
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Räikkönen füvet nyírt

Megkergette a LaFerrari Fioranóban, és közben még be is sokallt egyszer, ami 963 lóerő mellett érthető. Úgy tűnik, nem unta meg a játékot: még rá is sötétedett! Jó kis videó az F+1 Blogon. Räikkönen holnaptól már az F1-es Ferrarival játszhat Bahreinben.

12:38
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Üres a pálya

Igen, az történik, hogy nem történik semmi. Alonso is befejezte a hosszú etapját, amelynek a végén valamiért sorozatosan 2 perc fölötti köröket teljesített, úgyhogy most csendes a pálya.

12:41
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Ecclestone fontos pert nyert

A londoni bíróság elutasította a Constantin Medien kerestét, amely azért indított pert ellene, mert állítólag komoly összegű jutalékot bukott amiatt, hogy Ecclestone áron alul segített a CVC-nek megvásárolni az F1-et még 2006-ban. A bíróság ezt nem tartotta megalapozottnak, ami javítja Ecclestone kilátásait a szintén ellene folyó, müncheni vesztegetési perben is, s így nagyban befolyásolhatja az egész sport jövőjét. A perekről legutóbb itt írtunk.

12:48
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

A McLaren újra pályán

Magnussen, aki még csak 8 kört teljesített, több mint háromórás szünet után újra kihajtott a pályára. Közben a Mercedes azt írja a Twitteren, még mindig vizsgálják, mitől állt meg Rosberg autója másfél órával ezelőtt.

12:55
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Elveszítheti főszponzorát a Red Bull

A Sport Bild úgy tudja, a Nissan prémiummárkája, az Infiniti 2015 után nem akarja meghosszabbítani a szerződését a Red Bull-lal, mert komolyabb technikai együttműködésre vágyik valamelyik F1-es csapattal. "Ezt tudjuk" - ismerte el Helmut Marko. Az Infiniti távozása komoly érvágást jelentene a Red Bullnak, a szerződés ugyanis állítólag évi 40 millió euróról szólt.

13:01
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Megszerelték a Toro Rossót

Szűk másfél órával az után, hogy az autója megállt a pályán, Vergne újra munkába állhatott. Már eddig is az övé volt a legtöbb kör, most növelheti az előnyét.

13:05
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Az állás az ötödik óra után:

1. Bottas (Williams FW36) 1:37.635 - 50 kör
2. Alonso (Ferrari F14T) 1:37.700 - 49 kör
3. Hülkenberg (Force India VJM 07) 1:38.394 - 24 kör
4. Magnussen (McLaren MP4-29) 1:39.958 - 11 kör
5. Vettel (Red Bull RB10) 1:40.540 - 34 kör
6. Vergne (Toro Rosso STR9) -1:40.609 - 55 kör
7. Rosberg (Mercedes W05) 1:40.932 - 34 kör
8. Gutiérrez (Sauber C33)  1:41.135 - 48 kör
9. Grosjean (Lotus E22) 1:41.670- 15 kör
10. Chilton (Marussia MR3) 1:42.511 - 14 kör
11. Kobajasi (Caterham CT05) 1:44.354 - 29 kör

13:10
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Üres a pálya

Vergne csak egy ellenőrző kör erejéig maradt a pályán, az összes többi versenyzőhöz hasonlóan most ő is a garázsban várakozik.

13:15
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Hülkenberg töri meg a csendet

Több mint 10 perces szünet után végre újra megjelent egy autó a pályán. A szerdai nap leggyorsabb idejét megfutó német most a 3. helyen áll, egyelőre 8 tizeddel elmarad a tegnapi eredményétől.

13:20
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

A Ferrari hátulja

Nem sokat változott a Jerezben látott verzióhoz képest. A Sky Sports ismét közölt egy összehasonlító képet, ezúttal az F14 T hátsó részét vették szemügyre. 

13:24
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Vettel javít

Két tizedet faragot le az eddigi idejéből, de az 5. helyről az 1:40.340-es köre sem tudta elmozdítani. Közben Alonso is csatlakozott Vettelhez és Hülkenberghez a pályán. 

13:31
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Ezért állt meg a Mercedes

Az Auto Motor und Sport kiderítette, hogy Rosberg miatt legutóbb azért kellett meglengetni a piros zászlókat, mert a Mercedes motorjában hirtelen leesett a víznyomás. Egyelőre nem tudni, Rosberg mikor folytathatja a tesztet.

13:36
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Rosberg a pályán

Máris megkaptuk a választ előző kérdésünkre, a Mercedes ismét kimerészkedett a bokszból. Vettel egy hosszabb etap után tért vissza a garázsba, a körök nagy részében 1:41-es időket autózott. 

13:39
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Rosberg az élre ugrott

1:37.368-as idővel rögtön át is vette a vezetést, 267 ezreddel verte Bottast. A következő körében még gyorsabb volt az első szektorban, de aztán lelassult, és nem tudott tovább javítani.

13:43
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Alonso hosszú etapot futhat

Egy ideje stabilan 1:42-es köröket autózik, miközben a hírek szerint az autó hátulját teszteli. Úgy tűnik, egyelőre nem szándékozik visszatérni a bokszba. Rajta kívül Rosberg és Bottas tartózkodik a pályán.

13:49
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Hülkenberg az élen

Rosberg nem sokáig maradt a tabella tetején, honfitársa ugyanis 1:37.215-ös kört futott a Force Indiával, másfél tizeddel megelőzve őt. Hülkenberg alig 4 tizeddel marad el a tegnapi legjobbjától. 

13:52
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Megint Mercedes-uralom van

Az első három helyet jelenleg a németek motorjaival hajtott autók (Force India, Mercedes, Williams) foglalják el. Hülkenberg közben tovább javított, bár mindössze 4 tizedet sikerült lefaragnia az előző idejéből - most 1:37.211-gyel áll az élen. 

13:56
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Hülkenberg lágy gumikon köröz

Rosberg viszont a közepeseken érte el 1:37.368-as idejét. Közben a Force India visszatért a bokszba, most Bottas és Alonso osztozik a pályán. 

14:01
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Hat óra elteltével az állás:

1. Hülkenberg (Force India VJM 07) 1:37.211 - 35 kör
2. Rosberg (Mercedes W05) 1:37.368- 46 kör
3. 
Bottas (Williams FW36) 1:37.635 - 62 kör
4. Alonso (Ferrari F14T) 1:37.700 - 70 kör
5. Magnussen (McLaren MP4-29) 1:39.958 - 11 kör
6. Vettel (Red Bull RB10) 1:40.340 - 42 kör
7. Vergne (Toro Rosso STR9) -1:40.609 - 57 kör
8. Gutiérrez (Sauber C33)  1:41.135 - 50 kör
9. Grosjean (Lotus E22) 1:41.670- 15 kör
10. Chilton (Marussia MR3) 1:42.511 - 14 kör
11. Kobajasi (Caterham CT05) 1:44.354 - 35 kör

14:07
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Gutiérrez javít

Több mint 4 tizedet faragott le az eddigi legjobbjából, és 1 tizedre megközelítette a 7. helyen álló Vergne-t. Az elmúlt percekben Chilton és Kobajasi is kinézett a pályára, de most csak Bottas és Gutiérrez köröz. 

14:13
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Grosjean a pályán

A Lotus hosszú idő után dugta ki az orrát a garázsból, Grosjean eddig csak 17 kört tett meg. A többi Renault-motoros autó ma jobban teljesít, a francia gyártó partnercsapatai összesen már több mint 140 kört teljesített. 

14:17
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Piros zászló

Gutérrezen kívül mindenki visszatért a bokszba, ezért minden bizonnyal a Sauber miatt kellett megállítani az edzést. 

14:21
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Bianchi bizakodó

Annak ellenére, hogy tegnap csak 3 kört tudott megtenni, nem gondolja, hogy a Marussia túl nagy bajban lenne. "Az a jó, ha tesztelés közben jönnek elő a problémák, még akkor is, ha minél több kör megtételére törekszünk. De az ilyesmivel számolnunk kell, amikor minden alkatrész új az autónkban" - magyarázta a francia. "Bosszantó, de ez is a munkánkhoz tartozik. Mindenki hasonló helyzetben van, szóval csak türelmesnek kell lennünk." 

14:24
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Visszavitték a Saubert

Gutiérrez autóját sikeresen elszállították a pályáról, hamarosan újraindulhat a gyakorlás. Még nem tudni, hogy a fiatal mexikói hibázott-e, vagy műszaki hiba miatt állt meg az autó. 

14:30
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Zöld zászló

Másfél órával a tesztnap vége előtt újra megnyitották a pályát. A tabellát vezető Hülkenberg az egyetlen, aki ezt azonnal kihasználja.

Nico Hülkenberg, Force India, Bahrein, teszt Forrás: Force India

14:36
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Hülkenberg nagyot javít

1:36.445-öt futott, ez 4 tizeddel jobb, mint a tegnapi ideje. Rosberg is bement 1:37 alá, már 1:36.965-ös idővel áll a 2. helyen, több mint fél másodperces lemaradással. 

14:42
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Keményen dolgozik a Marussia

Állítólag az üzemanyag-rendszerrel gyűlt meg a bajuk, de már dolgoznak a hiba kijavításán, és bíznak benne, hogy az utolsó egy órában vissza tudnak térni a pályára. A tegnapi 3 körük után ma is csak 14-et tudtak megtenni eddig. 

14:46
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Magnussen feljött a 3. helyre

Ma nem sokat láthattuk a McLarent a pályán, de Magnussen most odatette magát: az első szektorban abszolút leggyorsabb időt autózott, a másik kettőben pedig az egyéni legjobbját javította meg, így 1:37.078-as idővel feljött a 3. helyre. A tabellát ezzel négy Mercedes-motoros autó vezeti. 

14:51
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Hülkenberg is gyors

Az utolsó szektorban megjavította eddigi legjobbját, és összességében is csak 1 tizeddel maradt el eddigi leggyorsabb körétől. A Force India továbbra is a lágy gumikat teszteli, miközben Rosberg a közepeseken érte el a legjobb idejét. A Mercedes ráadásul hosszabb etapok elején futotta meg a leggyorsabb köreit, Hülkenberg viszont csak 4 kör erejéig tartózkodott a pályán, amikor legutóbb javított. 

14:57
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

A Force India visszatért a bokszba

Hülkenberg egy remek etapon van túl, zsinórban többször futott 1:36-os köröket. Rövid ideig Vettel is a pályán volt, de javítani nem tudott. Most csak Bottas és Magnussen köröz, egyikük sem túl gyorsan. 

15:03
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

A sorrend

Egy óra van hátra a mai tesztnapból, az állás:

1. Hülkenberg (Force India VJM 07) 1:36.445 - 45 kör
2. Rosberg (Mercedes W05) 1:36.965- 58 kör
3. Magnussen (McLaren MP4-29) 1:37.078 - 18 kör
4. 
Bottas (Williams FW36) 1:37.635 - 87 kör
5. Alonso (Ferrari F14T) 1:37.700 - 85 kör
6. Vettel (Red Bull RB10) 1:40.340 - 49 kör
7. Vergne (Toro Rosso STR9) -1:40.609 - 57 kör
8. Gutiérrez (Sauber C33)  1:40.717 - 55 kör
9. Grosjean (Lotus E22) 1:41.670- 18 kör
10. Chilton (Marussia MR3) 1:42.511 - 14 kör
11. Kobajasi (Caterham CT05) 1:44.354 - 39 kör

15:08
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Magnussen óriási előnnyel vezet

Ő az első, aki befért 1:36 alá, sőt rögtön 1:35.489-es kört futott. Ezzel a második helyen álló Hülkenberget is majdnem egy másodperccel előzi meg. 

15:12
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Kobajasi is javított

Egymás után két körben is sikerült faragnia az idejéből. Még mindig az utolsó helyen áll a Caterhammel, de 2 tizedre megközelítette Chiltont. 

15:16
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Magnussen a lágyakon volt gyors

Ugyanolyan gumikon érte el a legjobb idejét, mint Hülkenberg, és az etapjuk is hasonló volt: Magnussen 5 kört töltött a pályán, és két gyors kört futott. 

15:20
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

alatt a McLaren

Magnussen újra a pályára hajtott, és rögtön nagyot javított: 1:34.910-es köre fél másodperccel jobb az eddigi legjobbjánál,és csak 2,5 másodperccel lassabb Rosberg tavalyi, pole pozíciót érő időmérős körénél. 

15:24
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Magnussen szuperlágy gumikon

Legalábbis az Autosport helyszínen tartozkódó újságírója szerint. A dán további két gyors kört futott: először 3, majd 5 tizeddel maradt el a legjobbjától. 

15:28
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Bottas 100 kör felett

A héten ő az első, aki elérte ezt a körszámot. Erre szüksége is volt a Williamsnek, hiszen tegnap Massa csak 5 kört tudott megtenni a benzinpumpa hibája miatt. Alonso is szorgalmas, ő eddig 87 kört teljesített. 

15:32
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Fél óra van hátra

Magnussen újra a pályára hajtott, ahogy a másik három Mercedes-motoros autó, valamint Alonso és Kobajasi is. Úgy látszik, mindenki próbálja kihasználni az utolsó perceket. A Sauber is keményen dolgozik, hogy Gutiérrezt még egyszer a pályára tudják küldeni. "Minden kör számít" - írták a Twitteren.

15:36
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Alonso a harmadik

A Ferrari 1:36.932-es idővel fért be Hülkenberg mögé, de a hátránya több mint 2 másodperc Magnussenhez képest. Vettel is kihajtott a pályára, az 51. körét kezdi meg - eddig egyértelműen ez a Red Bull legsikeresebb tesztnapja. 

15:43
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

A Ferrari is lágy gumikon volt kint

Nem túl biztató számukra, hogy Hülkenberg ugyanilyen abroncsokon, szintén 4 körös etapon fél másodpercet vert Alonsóra. Közben a tabella végén Kobajasinak végre sikerült megelőznie Chiltont, de Magnussenhez képest óriási, 7,1 másodperces a lemaradása.

15:49
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Vettel még egyszer kihajt

Ezt ígéri a Red Bull a Twitteren, és tényleg: a német máris kihajtott a bokszból. Helmut Marko az Auto Motor und Sportnak elárulta, a Red Bull "eddig csak körözgetett", most viszont átállították a motorvezérlést, így akár gyorsabb kört is láthatunk Vetteltől. 

15:53
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Bottas javít

3 tizedet faragott le az idejéből, de a helyezését ez nem befolyásolja. Közben Chilton is kihajtott a pályára, miután a Marussia a Twitteren közölte, hogy "óriási erőfeszítések árán" sikerült megjavítaniuk az autójukat. 

15:57
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Massa Schumacherről beszélt

A brazil a jerezi teszt után meglátogatta korábbi csapattársát a kórházban. A nyilatkozatát itt olvashatják.

15:59
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Kobajasi 2 másodperccel gyorsult

A nap nagy részét az utolsó helyen töltötte, de 1:39.855-ös idővel hirtelen a 6. helyen, Vettel előtt találta magát. Alonso az utolsó szektorban futotta meg egyéni legjobb idejét, de végül nem tudott javítani. 

16:20
február 20, 2014
Vágólapra másolva!

Az eredmények

A már Jerezben is remek formát mutató Kevin Magnussen mindenkit maga mögé utasított a bahreini tesztciklus második napján, és óriási, másfél másodperces előnnyel végzett a tabella élén. A Mercedes-motoros autók abszolút uralmát csütörtökön is csak Fernando Alonso tudta megtörni, az első öt helyen rajta kívül csak a német gyártó erőforrásait használó csapatok végeztek. Ezúttal azonban a Renault partneristállói sem tétlenkedtek, a Lotus kivételével mindegyikük tisztességes számú kört tudhat maga mögött.

Magnussen annak ellenére végzett fölényesen az élen, hogy másfél órával a tesztnap vége előtt még csak 11 kör állt a neve mellett. Utána viszont szorgalmasan körözött, és 46 körrel, valamint 1:34.910-es időeredménnyel fejezte be a napot. Bár korábban sokan attól tartottak, hogy a Forma-1-es autók tempója 2014-ben akár a GP2-es köridők szintjére is lesüllyedhet, Magnussen eredménye ezt egyértelműen cáfolja: még csak az előszezoni tesztek felénél járunk, és a körideje mindössze 2,5 másodperccel lassabb, mint Nico Rosberg tavalyi pole pozíciója a Bahreini Nagydíjon. A dán újonc viszonyított előnye azonban csalóka lehet, hiszen a hírek szerint szuperlágy gumikon futotta meg a leggyorsabb körét, miközben Nico Hülkenberg és Alonso a lágy, Nico Rosberg pedig a közepes abroncsokat használta.

A szerdai napot az élen záró Hülkenberg ezúttal is elégedett lehetett, Magnussen feltámadása előtt sokáig ő vezette a tabellát. „Nagyon pozitívan alakult az elmúlt két napom. Némileg javítottunk az autónkon, sok adatot gyűjtöttünk, és továbbra is sokat tanultunk minden körben” – mondta. „Még mindig korán van, de elégedett vagyok a fejlődésünkkel, kezdjük megérteni az autónkat. Azt hiszem, egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy kihozzuk az autónkban rejlő lehetőségeket, főleg a jerezi teszthez képest. Még mindig sok tanulnivaló vár ránk, ezért arra számítok, hogy a köridők egyre gyorsabbak lesznek.”

Magnussen a bahreini teszten is remek formában van Forrás: McLaren

Az 1,6 másodperces hátránnyal a 3. helyen végző Alonso elmondta, nem aggódik amiatt, hogy az eddig látottak alapján a Mercedes motorja tűnik a legerősebbnek. „Kétségtelen, hogy erősnek tűnnek, de ez csak egy teszt” – jelentette ki. „Nem tudhatjuk, mennyi üzemanyaggal köröztek, vagy milyen gumikat használtak. Egyelőre tehát nem aggódunk.” A két nap során 161 kört teljesítő Alonso úgy véli, a Ferrari minden nap „óriásit lép előre”, és az istálló „jó formában van.”

A jerezi teszten a legmegbízhatóbbnak bizonyuló Mercedes már szerdán is fékproblémákkal küszködött, és csütörtökön is több nehézség akadályozta a munkájukat. Nico Rosberg lerobbanó autója miatt már 5 perc után meg kellett állítani a gyakorlást, majd három órával később ismét a Mercedes miatt kellett lengetni a piros zászlókat. A német tempója ennek ellenére jónak tűnt, figyelembe véve, hogy a közepes gumikon érte el a legjobb köridejét.

Rosberg nem tűnt túl csalódottnak a csütörtöki hibák miatt, szerinte ilyen sok kör megtétele után „természetes”, hogy újabb problémákra derült fény. A hírek szerint mindkét megállását motorhiba okozta, de részleteket nem árult el. „Fontos, hogy most derüljenek ki ezek a gondok, hiszen a problémákkal előbb-utóbb mindenki szembesül – egyetlen autó sem tökéletes” – magyarázta, majd hozzátette, a Mercedes Bahreinben már nem csak a megbízhatósággal foglalkozik. „Elkezdtük a beállításokon dolgozni, ebből a szempontból jó napom volt. Végre otthon éreztem magam az autóban, és támadó stílusban vezethettem, ami remek érzés volt.”

A Williamsnek a hibás benzinpumpa miatt kudarcba fulladt szerdai nap után minél több körre volt szüksége, és ezúttal sikerült is elvégezniük a tervezett munkát: Valtteri Bottas mindenkinél több, összesen 116 kört tett meg, és 2,4 másodperces lemaradással az 5. legjobb időt autózta. „Még mindig sok munka vár ránk, de ma el tudtuk végezni a szükséges aerodinamikai teszteket, és egy versenyszimulációt is teljesítettünk. Sok adatot gyűjtöttünk” – mondta bizakodva a finn. Kamui Kobajasi a nap nagy részét a tabella utolsó helyén töltötte a Caterhammel, az utolsó percekben azonban mindenkit meglepett, amikor egy gyors körrel egészen a 6. helyig ugrott előre, Sebastian Vettelt is megelőzve.

A Force India jó formában van Bahreinben Forrás: xpbimages.com/Xpb.Cc

A Red Bull persze nem bánkódott emiatt, inkább örültek, hogy végre különösebb problémák nélkül sikerült 59 kört teljesíteniük. Helmut Marko az Auto Motor und Sportnak elárulta, csütörtökön még csak „körözgettek”, a tempóval nem foglalkoztak. Ezt a nap végén Vettel is megerősítette. „Ma több kört tettünk meg, mint eddig egész évben, ez mindenképpen előrelépés” – nyilatkozta. „Minden körben tanulunk valami újat, ezért minél több időt szeretnénk a pályán tölteni – még akkor is, ha nem a legjobb köröket futjuk. Egyelőre az a legfontosabb, hogy a pályán legyünk.”

Vettel mögött Jean-Eric Vergne végzett a Toro Rossóval, aki a csapat nehéz szerdai napja után minél több kört szeretett volna teljesíteni. Végül 59 kört futott, de kora délután miatta is meg kellett lengetni a piros zászlót. Hasonlóan járt Gutiérrez is, aki az üzemanyag-rendszer hibája miatt a tervezettnél kevesebb időt tudott a pályán tölteni. „Még mindig sokat kell dolgoznunk, főleg a motor és az elektronika működését kell megértenünk” – mondta a mexikói. „Jerezben arra koncentráltunk, hogy minden működjön, de itt Bahreinben már ideje mindent összerakunk.”

A legkevesebb kört Romain Grosjean és Max Chilton tudta teljesíteni, bár az első napnál mindketten több időt tölthettek az autóban. A Renault motorprogramjának főnöke, Rémi Taffin „99 százalékig biztos” benne, hogy a Lotus péntekig megoldja a csütörtökön jelentkező problémáit, és a harmadik napon már 60-70 kört fognak megtenni. „Ha egy konkrét alkatrészt nem sikerül megjavítanunk, akkor egy olyat szerelünk fel helyette, amelyről tudjuk, hogy működni fog” – magyarázta. „De hiszek benne, hogy sikerül mindent összeraknunk. Nincs okom azt gondolni, hogy a Lotus holnap más helyzetben lesz, mint ma a másik három csapatunk.”

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!