A Magyar Nagydíjon minden megtörtént, ami megtörténhetett

Események

Forma-1, Ferrari, Sebastian Vettel, Magyar Nagydíj
Vágólapra másolva!
Elrontott rajtok, ütközések, műszaki hibák, büntetések, vitatott előzések, Safety Car: a jubileumi verseny nem okozott csalódást. Vettel nyert, Kvjat először állhatott dobogóra, a két Mercedes csak 6. és 8. lett.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül48 bejegyzés

Jókor vonul nyári szünetre a Forma-1 mezőnye, a 30. Magyar Nagydíj után ugyanis bőven lesz mit megemészteni: ez volt a legfordulatosabb verseny a Hungaroringen napsütéses időben, amelyen a Ferrari pohara csak félig lehet üres Sebastian Vettel sikerével, mivel Kimi Räikkönen elbukta a 2. helyet a motorgenerátor meghibásodása miatt, a Mercedesnél pedig

Lewis Hamilton úgy növelte előnyét a tabellán, hogy néhány körrel a leintés előtt még a pontszerzésről is lemondott,

és úgy tűnt, az éllovas pozíciót is elbukja Nico Rosberggel szemben.

"Nehéz, de nagyszerű volt vezetni az autót. Köszönöm a csapatnak, hogy a pénteki nap után felzárkóztunk" - nyilatkozta a Hungaroringen először nyerő Vettel, a múlt héten elhunyt, a Ferrari utánpótlásprogramjában részt vevő Jules Bianchi emléke előtt tisztelegve. "Nagyon nehéz hetünk volt, mindnyájunkat megviselt. A győzelmet neki ajánljuk. Tudtuk, hogy előbb-utóbb ennek a csapatnak a tagja lett volna."

A rajt utáni pillanatok: a Ferrarik lemaradtak a kép jobb széléről, de megelőzték a Mercedeseket. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az alapot a Ferrarik csodálatos rajtja szolgáltatta az izgalmakhoz. Sebastian Vettel lemásolta Felipe Massa 2008-as itteni nyitását, a külső íven agresszívan támadva vágott az élre, a 2-es kanyarnál pedig a belső ívre kerülve Kimi Räikkönen is mindkét Mercedest maga mögé utasította, amelyek közül ekkor már Nico Rosbergé tartott előrébb. A Mercedesek zsinórban a második versenyen vesztették el az első két helyet a rajtnál, Lewis Hamilton ráadásul még hátrébb, a 10. helyig zuhant, amikor a sikánnál csapattársát támadva kicsúszott a kavicságyba.

A Ferrari kettős győzelmet érdemelt volna a nyers tempója alapján, mert az előző napoknál körülbelül 10 fokkal hűvösebb körülmények között Vettel és Räikkönen simán elhúzott Rosbergtől. Az első kerékcserékig 10, illetve 7 másodpercre szakították le a németet, aki ekkor átváltott a közepes keverékre, abban bízva, hogy a középső etapban tovább hízó hátrányát a táv végén lefaraghatja.

A Safety Car megkavarta a paklit

Az élet, pontosabban Nico Hülkenberg balesete azonban átírta a forgatókönyvet. A Force India pilótája kiválóan rajtolt, az első kör végén már 6. volt, majd megelőzte Danyiil Kvjatot, és jó úton haladt a pontszerzés felé, amíg a 42. körben a célegyenes végén érthetetlenül le nem szakadt az első légterelője. Irányíthatatlan autójával nekicsapódott a gumifalnak, és bár neki nem esett baja, a szárnydarabok eltakarításának idejére pályára kellett küldeni a Safety Cart. (Először csak a virtuális verzióját rendelte el a versenyirányítás.)

Ez már a második aggasztó szerkezeti hiba volt a Force Indiánál a hétvégén,

– pénteken Sergio Pérez borult fel a sérült futómű miatt, akit Hülkenberg balesetét követően nem is engedtek tovább vezetni. Pénteken Räikkönennek is volt egy furcsa szárnyleszakadása.

A táv első felében érett a Ferrari 1-2, de Kimi Räikkönen autójában elromlott a kinetikus motorgenerátor, az MGU-K. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az összerántott mezőny lényegében új versenynek vágott neki, a sorrend ekkor Vettel, Raikkönen, Rosberg, Hamilton, Daniel Ricciardo volt az élen. Räikkönen azonban hamar kiszállt a játszmából, mert elromlott a kinetikus motorgenerátora, és miután könnyű prédává vált, a Ferrari kihívta a garázsba. A csapat egyébként öt év és egy nap, a 2010-es Német Nagydíj után arathatott volna újra kettős győzelmet.

Vettel innentől folyamatos nyomás alatt állt, de megköszönheti Ricciardónak, hogy eltakarította mögüle mindkét Mercedest és saját Red Bullját: az újraindításnál Hamiltonnal csatázott, ami során a Mercedes első szárnya megsérült, a 64. körben pedig egy kamikaze manőver eredményeként ugyanezt tette saját légterelőjével, Rosbergnek pedig defektet okozott.

míg ő túl későn fékezett, egyenesen továbbment, majd nem húzta vissza az első szárnyát” - mondta Rosberg a célegyenes végi ütközésről.

A tavaly is nagyot hajrázó, a lágy gumik előnyét élvező Ricciardo másképp látta: "Messziről estem be, mert az egyenesekben nem elég jó a végsebességünk. Megvolt a tempónk a győzelemhez, mert Seb nem szakadt el tőlünk annyira, és azt hittem, meg tudom őt is csípni, ha megelőzöm Nicót. Miközben fogytak a körök, észrevettem egy kis rést. Ott még minden rendben volt, de a kijáratnál Nico keresztbe vágott."

A sportfelügyelők – akik összesen kilenc büntetést szabtak ki a futam során – vizsgálták az esetet, de nem marasztalták el egyiküket sem. Rosberg húzta a rövidebbet, mert a kerékcserével Hamilton mögé esett, és végül csak 8. lett, miközben Ricciardo megúszta egy pozíció elvesztésével.

A Magyar Nagydíjon kiszabott büntetések

Büntetett versenyző Büntetés formája Büntetés oka
Massa +5 másodperc rosszul állt be a rajtkockába
Grosjean +5 másodperc veszélyes kiengedés
Maldonado bokszutcán áthajtás ütközés Pérezzel
Maldonado bokszutcán áthajtás bokszutcai gyorshajtás
Räikkönen +5 másodperc bokszutcai gyorshajtás
Verstappen bokszutcán áthajtás gyorshajtás Safety Car mögött
Hamilton bokszutcán áthajtás ütközés Ricciardóval
Maldonado +10 másodperc előzés Safety Car mögött
Kvjat +10 másodperc előnyszerzés pályaelhagyással

A Red Bullnál majdnem feladták

Az eddig szenvedő Red Bull idei legjobb versenyét futotta, mindkét pilótája felállhatott a dobogóra, Danyiil Kvjat az F1-es karrierje során először. "Az első kanyar után azt hittem, lőttek a versenyemnek, mert egy hatalmas elfékezett folt alakult ki az egyik abroncson. A csapat viszont szólt, hogy nyomjam tovább keményen a gázt" - közölte az orosz.

Egy mercedeses sincs a dobogón, a Red Bullnak ellenben meglepetésre mindkét pilótája megjelenhetett az eredményhirdetésen. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Ricciardo hasonlóan érzett, mert a Mercedeseken kívül Valtteri Bottas Williamsével is összeakaszkodott, rögtön a legelső kanyarban. "Szívósak voltunk ma, mindent kiadtam magamból" - vélte. A futam elején egyébként Ricciardo úgy került a később büntetést kapó Kvjat elé, hogy a Red Bull rádión ráparancsolt az oroszra, hogy engedje el a jobb tempót diktáló csapattársat.

Az energiaitalosok örömét növeli, hogy a 4. helyen Max Verstappen futott be a Toro Rossóval, aki

el sem hitte, hogy a nagy kavarodásban ennyire előrejött,

pláne úgy, hogy gyorshajtás miatt ő is kapott büntetést. "Amikor a mérnököm említette a rádión a helyezésem, lövésem sem volt, hogyan alakult így" - ismerte el. Carlos Sainz is gyarapíthatta volna pontjai számát, de néhány körrel a cél előtt műszaki hiba sújtotta.

Hamilton fel-le liftezett

Hamilton elkeseredetten kért elnézést a csapattól, amikor az 57. körben, a 13. helyen haladva kilátástalannak érezte a pontszerzést, és úgy tűnt, Rosberg átveszi tőle a vezetést az összetett tabellán. A katasztrofális nyitókör, a Ricciardóval történt ütközés, az ezért járó büntetés és a szárnycsere ellenére mégis rámosolygott a szerencse, és 17-ről 21 pontra növelte előnyét csapattársa előtt. "Szörnyű napom volt, de hálás vagyok a csapatnak, hogy legalább néhány pontot szereztem" - nyilatkozta megkönnyebbülve.

A brit a táv első felében megelőzte Felipe Massát és Sergio Pérezt, a bokszkiállása után pedig igencsak kicentizve befért Bottas elé, akitől azelőtt 9 másodperccel volt lemaradva. A 29. körben áthámozta magát Ricciardón, elfoglalva a 4. helyet, és a Safety Car beküldésével hiába kapott új esélyt, a visszatámadó Red Bull elleni manővere miatt összességében rengeteg időt vesztett. A táv végén nagyot kellett hajráznia, hogy több vetélytársat bedarálva a 6. helyen érjen célba.

Előzésből sem volt hiány. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: MTI/Kovács Tamás

Fernando Alonsót viszont nem tudta megelőzni, aki egy defekt ellenére a McLaren-Honda idei legjobb eredményét szállította, és nem mellesleg Jenson Button szintén pontot szerzett. A maradék pontokból a Lotusnak és a Saubernek egyaránt jutott, a felcsipegetésükből azonban kimaradt a pocsék napot záró Williams: Felipe Massa elmerült a középmezőnyben az első bokszkiállása után, amelynél egy 5 másodperces büntetést is le kellett töltenie, amiért a tervezett első rajtnál nem jól állt be a rajtkockába, míg Bottasnak az tett keresztbe, hogy Verstappen kilyukasztotta az egyik abroncsát, miközben a küszködő Hamiltont kerülgették.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

15:43
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

A 30. Magyar Nagydíj következik

Köszöntjük kedves olvasóinkat! A következő órákban a Magyar Nagydíjról élőben tudósításunk. Hamarosan elrajtol a mezőny a Hungaroringen, az első sort természetesen a két Mercedes foglalhatja el. A rekordszámú, 5. győzelmére hajtó Hamilton óriási előnnyel szerezte meg a pole-t, mellőle csapattársa indulhat. A második sort Vettel és Ricciardo foglalhatja el. 

15:44
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

Sokkal hűvösebb van

Az elmúlt napokban 30 fok felett volt a levegő hőmérséklete, most viszont csak 22, és erős szél fúj. Az aszfalt hőmérséklete 38 fokos, körülbelül 15 fokkal kevesebb, mint tegnap. 

15:54
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

Bianchira emlékeztek

A mezőny összekapaszkodva, egy kört alkotva felállt a rajtrács elejére, a múlt pénteken elhunyt Jules Bianchi családja is ott van közöttük. A lelátókon a rajongók is néma csendben állnak Bianchi tiszteletére.

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

16:01
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

Csak Maldonado indul a közepes gumikon

A többiek a gyorsabb lágy keveréket választották. A Pirelli szerint a kétkiállásos taktika lesz a leggyorsabb, de nem tartják kizártnak, hogy a rövid bokszutca miatt változatos stratégiákat láthatunk. 

16:02
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

Megy a felvezető kör

Mindenki rendben eljött a rajtrácsról, perceken belül megkezdődik a 30. Magyar Nagydíj. A rajt kulcsfontosságú lehet, hiszen ezen a pályán nagyon nehéz előzni. 

16:06
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

Még egy felvezető körre van szükség

Massa rosszul foglalta el a helyét a rajtrácson, ezért nem tudott időben elrajtolni a mezőny. Még egy kört tesznek meg lassú tempóban, a brazilt vizsgálják a sportfelügyelők. 

16:08
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

Rajt: A két Ferrari az élen!

Akárcsak Silverstone-ban, a Mercedesek a Hungaroringen is elrontották a rajtot: Vettel az élre állt, és néhány kanyar után Räikkönen is elvette a 2. helyet a Hamiltonnál jobban rajtoló Rosbergtől. A címvédő a 4. helyre esett vissza a rajt után.

Forrás: MTI/Kovács Tamás
16:10
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

1. kör: Hamilton kicsúszott

A sikánnál hajtott ki a kavicságyba, miután Rosberggel csatázott. Több pozíciót veszített, csak a 10. helyen tudja folytatni a versenyt. A rádión arra panaszkodik, hogy Rosberg leszorította őt a pályáról. 

16:13
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

3. kör: Hülkenberg is nagyot rajtolt

A 11. rajtkockából indult, és már az 5. helyen áll. Ricciardo viszont visszaesett a tülekedésben, csak a 7. helyen áll. A sorrend a rajt után: Vettel, Räikkönen, Rosberg, Bottas, Hülkenberg, Kvjat, Ricciardo, Pérez, Massa, Hamilton. 

16:14
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

4. kör: Massát megbüntetik

Öt másodperces büntetést kell letöltenie az első bokszkiállásánál, amiért rosszul állt fel a rajtrácsra. Ricciardo közben arra panaszkodik, hogy az előtte haladó Kvjat nagyon küszködik az autójával, de nem tudja megelőzni. 

16:16
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

6. kör: Csapatutasítás a Red Bullnál

Megkérték Kvjatot, hogy ne tartsa fel tovább Ricciardót, aki gyorsabb is tudna lenni. Az orosz egyelőre nem adta át csapattársának a 6. helyet. Hülkenberg közben közelít Bottashoz a Force Indiával, csak 1,8 másodperc köztük a különbség. 

16:19
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

8. kör: Vettel simán vezet

Räikkönen 2 másodperces lemaradással követi őt, Rosberg pedig meglepetésre nem tud közel kerülni hozzájuk, 2,8 másodperccel követi a finnt. Hamilton egyébként a rádióban azt mondta, az zavarta meg a kicsúszásánál, hogy Rosberg kétszer is irányt változtatott előtte a sikán féktávjánál.

Forrás: MTI/Marjai János
16:22
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

10. kör: Kvjat elengedte Ricciardót

Az ausztrál most Hülkenberg nyomába eredhet, láthatóan gyorsabb is nála. Hamilton pedig Massát előzte meg az első kanyarban egy kemény csata után. Úgy tűnt, a Williams és a Mercedes hátsó kereke össze is ért. Hamilton ezzel feljött a 9. helyre, Pérezt üldözi.

16:28
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

12. kör: Rosberg továbbra is lassú

A legutóbbi körében 1 másodperccel lassabb volt Vettelnél, aki mögött már 7,2 másodperc a lemaradása. Räikkönen hasonló időket fut, mint a csapattársa, körök óta 2 másodperc körüli a köztük lévő különbség. 

16:29
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

13. kör: Ricciardo már a 4.

Hülkenberget és Bottast is megelőzte, most szerezte vissza azt a pozíciót, amelyet a rajtnál elveszített. A Williams már várja az egyik versenyzőjét kerékcserére.

16:30
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

16. kör: Többen is kereket cseréltek

Bottas volt az első, aki kiállt a bokszba, majd egy körrel később Massa is követte őt. Kereket cserélt Verstappen, Button, Grosjean és Nasr is. 

16:34
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

18. kör: Az élmezőny még kivár

Vettel, Räikkönen, Rosberg, Ricciardo és Hamilton még nem cserélt kereket. Rosberg lemaradása már majdnem 10 másodperc Vettel mögött, Hamilton viszont gyors köröket fut. 

16:36
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

19. kör: Pérez Maldonadóval ütközött

Az 1-es kanyarban próbálta megelőzni a Lotust, de az eltalálta a Force India hátulját a kanyar kijáratánál. Pérez autója a levegőbe emelkedett, majd kipördült, de folytatni tudja a versenyt. 

16:38
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

20. kör: A Mercedesek a bokszban

Előbb Hamilton, majd Rosberg állt ki kerékcserére. Eltérő a taktikájuk: a brit egy újabb szett lágy gumit kapott, a német közepesekre váltott. Ahogy várható volt, Rosbergék valószínűleg átváltottak egykiállásos taktikára. 

16:40
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

23. kör: A Ferrarik is cseréltek

Mindketten lágy gumikat kaptak, tehát egyszer még mindenképpen ki kell jönniük a bokszba. Hamilton közben Ricciardót támadja a 4. helyért. Valószínűleg nem lesz nehéz dolga, mert a Red Bullon közepes keverékű abroncsok vannak. 

16:42
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

24. kör: A sorrend

A bokszkiállások első köre után így áll a mezőny: Vettel, Räikkönen, Rosberg, Ricciardo, Hamilton, Bottas, Hülkenberg, Kvjat, Verstappen, Alonso. 

16:44
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

25. kör: Maldonado nem úszta meg

Áthajtásos büntetést kapott a Pérezzel történt ütközésért. A kemény koccanás ellenére Pérez viszonylag jó tempóban autózik a 14. helyen. 

16:46
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

27. kör: Hamilton hibázott

A 11-es kanyarban blokkoltak a kerekei, és leszaladt a pályáról Ricciardo üldözése közben. Gyorsabb az ausztrálnál, de megelőzni egyelőre nem tudja. 

16:48
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

28. kör: A Ferrarik elhúznak Rosbergtől

Ez várható volt, hiszen a német a közepes gumikat használja. Ha kiáll még egy kerékcserére, a verseny végén neki lesznek sokkal gyorsabbak az abroncsai, a küzdelem tehát még egyáltalán nem dőlt el.

Forrás: MTI/Marjai János
16:50
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

30. kör: Grosjeant is megbüntették

A sportfelügyelők szerint veszélyesen engedték útjára a kerékcseréje után, Massához került a kelleténél közelebb a bokszutcában. A 13. helyen álló francia 5 másodperces büntetést kapott. 

16:54
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

30. kör: Ricciardo eddig bírta

Hamilton az 1-es kanyarban ment el mellette, és rögtön elkezdte üldözni a csapattársát. A legutóbbi körében 1,3 másodperccel volt gyorsabb Rosbergnél, a német 12 másodperccel halad előtte. 

16:56
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

33. kör: Rosberg hátránya már 20 másodperc

Hamilton pedig folyamatosan közeledik hozzá, már csak 9,7 másodperc a köztük lévő különbség. A címvédő a verseny leggyorsabb körét is megfutotta 1:26.801-es idővel. 

17:01
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

36. kör: Rosbergnek gyorsulnia kell

A Mercedes szerint a közepes gumikon is jobb tempót kellene diktálnia. Hamilton már csak 7 másodpercre van tőle, hamarosan csatázhatnak. Ne feledjük azonban, hogy az utolsó etapban Rosbergnek fogják a lágy gumikat feltenni, Hamilton pedig a lassabb közepeseken lesz kénytelen körözni.

17:03
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

38. kör: Alonso defektet kapott

A jobb hátsó gumija sérült meg, a 9. helyről kellett kiállnia a bokszba. Az elmúlt körökben Grosjean, Hülkenberg, Button és Nasr is kiállt a második kerékcseréjére.

17:06
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

40. kör: Räikkönen lemaradt

Vettel körről körre gyorsabb nála, már 9,7 másodperc köztük a különbség. Räikkönen most azt mondta a csapatának, hogy valami furcsa zajt hall, és a motorja teljesítménye is csökken.

17:08
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

43. kör: Räikkönen nagyon lassú

Egyértelműen gondok vannak az autójával, még Alonso is visszavette tőle a körét. A csapat szerint az MGU-K romlott el a motorjában, rengeteg időt veszít. 

17:12
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

43. kör: Hülkenberg kiesett, virtuális Safety Car

A Force India az első kanyarban szaladt le a pályáról hiányzó első szárnnyal, és a gumifalnak csapódott. A visszajátszásból látszott, hogy a célegyenes végén egyszerűen leszakadt az első szárnya, és ripityára tört az aszfalton. Hülkenbergnek szerencsére nem esett baja, virtuális Safety Car van érvényben.

Forrás: AFP/Andrej Isakovic
17:16
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

45. kör: Pályán a Safety Car

Már nemcsak virtuálisan, ténylegesen is a pályára küldték a biztonsági autót, mert a célegyenes vége tele van törmelékkel. Az egész élmezőny a bokszban járt, a sorrend nem változott közöttük. 

17:19
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

46. kör: Rosberg közepes gumikat kapott

Meglepő döntés a Mercedes részéről, de Rosberg korábban maga kérte, hogy hadd maradjon a keményebb abroncsokon. Most a pontszerző helyen álló versenyzők közül Bottas és a Red Bullok köröznek lágy keveréken.

17:21
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

48. kör: Räikkönen nehéz helyzetben

Folytatni tudja a versenyt, de nem működik a motorjában az MGU-K, ami nagy hátrányt jelent. A kör végén kiáll a bokszba a Safety Car, és folytatódhat a verseny. 

17:24
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

49. kör: Rosberg megelőzte Räikkönent

Mozgalmas volt az újraindítás: Rosberg feljött a 2. helyre, Hamilton pedig összeért Ricciardóval, és visszaesett. Az ezt követő kavarodásban Bottas autója is megsérült, defektet kapott. 

17:26
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

50. kör: Hamilton csak a 6.

Az első szárnya sérült meg, de egyelőre kint marad a pályán. Räikkönen továbbra is lassú, Ricciardo is megelőzte őt. 

17:28
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

52. kör: Hamilton a bokszban

Végül muszáj volt kiállnia egy új első szárnyért, ezzel visszaesett a 13. helyre, már pontszerző pozícióban sincs. Rosberg átveheti a vezetést a világbajnokságban, ha másodikként ér célba. 

17:31
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

54. kör: Hamilton még büntetést is kapott

Őt találták hibásnak a Ricciardóval történt koccanásban, ezzel egyre kisebb a reménye a pontszerzésre. Áthajtásos büntetést kapott, a következő körben le is tölti. 

17:33
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

56. kör: Most Ricciardo a leggyorsabb

Ez nem csoda, hiszen az ő autóján - csapattársához, a mögötte haladó Kvjathoz hasonlóan - lágy gumik vannak. Szorosan Rosberg mögött halad, DRS-sel is támadhatja. 

17:37
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

57. kör: Alonso már a 6.

A McLarenek meglepően gyorsak, mindketten stabil pontszerző helyen haladnak, és csatáznak is a körülöttük lévő autókkal. Button az előbb Sainztól vette el a 8. helyet. 

17:39
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

58. kör: Maldonadót megint megbüntették

Túl gyorsan hajtott a bokszutcában. Ebből Hamilton profitált, feljött a 12. helyre. A brit egyébként bocsánatot kért a csapatától az elrontott előzési manőverért. 

17:40
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

61. kör: Vettel tartja az előnyét

1,2 másodperccel vezet Rosberg előtt, akit Ricciardo egyelőre nem tud komolyan támadni. Sainz műszaki hiba miatt kiesett, ezzel Hamilton közel került a pontszerzéshez. 

17:43
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

62. kör: Hamilton már pontszerző helyen

Megelőzte Nasrt, és feljött a 10. helyre. Az állás a pontszerző helyeken, 6 körrel a verseny vége előtt: Vettel, Rosberg, Ricciardo, Kvjat, Verstappen, Alonso, Grosjean, Button, Hamilton, Ericsson. 

17:47
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

64. kör: Ricciardo ütközött Rosberggel!

Az 1-es kanyarban megelőzte Rosberget, de túl szélesen fordult. Megpróbálta visszavenni az első helyet, de nekiment a Mercedesnek, és kivágta a bal hátsó kerekét. Rosberg alig tudta bevinni az autóját a bokszba, a kerékcseréje után a 10. helyen folytatja. Ricciardónak új orrkúpra volt szüksége, de a 3. helyen tudja folytatni a versenyt. 

17:49
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

66. kör: Kvjat büntetést kapott

10 másodpercet fognak hozzáadni az idejéhez, de a jelenlegi állás szerint ennek nincs jelentősége, mert 23 másodperccel halad Ricciardo előtt. Verstappen a 4., Alonso az 5. helyen áll, Vettel pedig kényelmes előnnyel vezet.

Forrás: AFP/Andrej Isakovic
17:51
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

68. kör: Maldonado a 3. büntetését is megkapta

Ezúttal azért fognak 10 másodpercet hozzáadni az idejéhez, mert a Safety Car mögött előzött. A sportfelügyelők közben megvizsgálták Ricciardo és Rosberg ütközését, egyikük sem kap büntetést. 

17:54
július 26, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel nyerte a Magyar Nagydíjat

A verseny rendkívül fordulatos volt, de Vettel végig a kezében tartotta az irányítást, és magabiztos győzelmet aratott. A dobogóra még a két Red Bull állhat fel. A pontszerzők sorrendje: Vettel, Kvjat, Ricciardo, Verstappen, Alonso, Hamilton, Grosjean, Rosberg, Button, Ericsson.

Forrás: AFP/Andrej Isakovic
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!