Vágólapra másolva!
Nico Rosberg műszaki problémák miatt fél órát elveszített a Belga Nagydíj első edzéséből, ennek ellenére végül gyorsabb kört futott Lewis Hamiltonnál. Daniel Ricciardo megelőzte a Ferrarikat, Pastor Maldonado összetörte az autóját.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül27 bejegyzés

A Mercedest a Belga Nagydíj első szabadedzésén sem tudták legyőzni, azonban Daniel Ricciardo a Red Bull-lal meglepően közel került a németekhez. A napos, kellemesen meleg időben tartott délelőtti gyakorláson Nico Rosberg több mint 2 tizedet vert csapattársa, Lewis Hamilton idejére, aki viszont mindössze 49 ezreddel előzte meg Ricciardót.

Rosberg annak ellenére végzett az élen, hogy balszerencsésen indult az edzése: az első mért körében váltóproblémákra panaszkodott, ezért vissza kellett térnie a bokszba. Fél órán keresztül szerelték az autóját, miután pedig újra pályára küldték, az edzést meg kellett szakítani Pastor Maldonado balesete miatt. A venezuelai a Malmedy kanyarban csapódott a gumifalnak, miután gázadásnál kitört az autó hátulja. A Lotus eleje alaposan összetört, ezért percekig lengették a piros zászlót.

Rosberg nyerte az első csatát Belgiumban Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

Rosberg így csak bő egy óra elteltével tudott mért időt futni, de rögtön az élre is állt, majd 10 perccel később javítani tudott. Végül 1:51.082-es idővel végzett az élen, erre az edzés nagy részében vezető Hamiltonnak már nem volt válasza.

A Red Bullok már az edzés elején elfoglalták a helyüket a tabella felső harmadában, és később is meggyőző köridőket futottak. Ricciardo a két Ferrarit is maga mögé utasította, a 4. helyezett Kimi Räikkönenre 1 tizedet vert. Sebastian Vettel az eredménylistán közvetlenül a csapattársa mögött végzett, de az ő lemaradása már jelentős volt, Rosbergnél majdnem 8 tizeddel lassabb kört futott. A Williamsek eredményéből szokás szerint nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, Valtteri Bottas csak a 10., Felipe Massa a 14. helyen zárta az edzést egy olyan pályán, amely kifejezetten fekszik az autójuknak.

A délelőtti gyakorláson Maldonado balesete volt az egyetlen komolyabb incidens, bár néhányan rövid időre leszaladtak a pályáról, Roberto Merhi pedig meg is pördült a sikánnál.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

11:49
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Vége a nyári szünetnek

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Belga Nagydíj első szabadedzéséről élőben készülő tudósításunkban! Négyhetes szünet után folytatódik a Forma-1 2015-ös idénye, még 9 van futam van hátra a 19 versenyes bajnokságból. A tabellát Lewis Hamilton vezeti, aki annak ellenére is 21 pontra növelte az előnyét a Magyar Nagydíjon, hogy csak a 6. helyen ért célba.

11:57
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Szépen süt a nap

Az idő egyelőre kegyes Spához, szépen süt a nap, a levegő 18, az aszfalt 21 fokos. De mint tudjuk, itt gyorsan változhatnak a körülmények.

11:59
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

900. nagydíját ünnepli a Ferrari

A legnagyobb múltú csapat ennek örömére külön feliratot is ragasztott az autóira, Vettel, Räikkönen és a csapatfőnök Maurizio Arrivabene büszkén mutogatta a kamerának:

12:04
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Elkezdődött az edzés

Ricciardo és Hamilton kivételével már mindenki kihajtott a pályára, óvatosan teljesítik az első ellenőrző köröket. Hamilton még a szerelőivel beszélget, láthatóan jó hangulatban.

12:13
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Már mindenki járt a pályán

A mért körökre azonban még várnunk kell, most az összes versenyző visszatért a garázsba. Néhány autót szokás szerint furcsa kinézetű mérőberendezésekkel, aerodinamikai szenzorokkal szereltek fel az első edzésre.

12:16
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Massa különleges sisakkal versenyez

Ez lesz a 200. Forma-1-es futama Schuberth márkájú sisakokkal, ennek örömére egy különleges festésű fejvédőt használ a Belga Nagydíjon.

12:21
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Az első mért körök

A mezőny nagy része szinte egyszerre hajtott ki a garázsból, és sokan közülük már az első mért körüket is teljesítették. Hamilton állt az élre 1:52.192-es idővel, mögötte Verstappen lemaradása 1,2 másodperc. A Ferrarik óvatos körökkel kezdtek, egyelőre nem veszélyeztetik a Mercedes idejét.

12:25
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Rosbergnek problémái vannak

A rádión közölte a csapatával, hogy elszállt a hajtása, miközben sebességet váltott. A kör végén vissza is tért a garázsba, ő az egyetlen, aki még nem futott mért kört.

12:29
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton javított

Továbbra is ő áll az élen, 1:51.993 az ideje. A Mercedest a két Red Bull követi, Ricciardo lemaradása 4 tized a 2. helyen. A 4. pozícióban a 23. születésnapját éppen ma ünneplő Nasr áll a Sauberrel, a csapat egyébként erre a versenyre megkapta a Ferrari motorok legújabb verzióját.

12:31
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Vége az első 30 percnek

Mindenki visszatért a bokszba, át kell adniuk a Pirellinek az eddig használt közepes gumikat. A sorrend az edzés első harmada után: Hamilton, Ricciardo, Kvjat, Nasr, Räikkönen, Hülkenberg, Vettel, Verstappen, Pérez, Massa.

12:38
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Szerelik Rosberg autóját

A korábbi váltógondjai óta nem járt a pályán, így továbbra sincs mért köre. A szerelők körbeveszik az autóját a garázsban, egyelőre nem tudni, mikor térhet vissza a pályára.

12:46
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Maldonado törte meg a csendet

Bő 10 percen keresztül üres volt a pálya, de a Lotus most kihajtott a garázsból. A többiek még folytatják a szünetet, a McLaren versenyzői a szerelőkkel beszélgetnek. Alonso és Button egyelőre nem futott meggyőző köröket, csak a két Manornál voltak gyorsabbak.

12:49
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg a pályán

Úgy tűnik, sikerült megoldani a problémát, Rosberg Hamiltonnal együtt kihajtott a garázsból. Egyre többen merészkednek ki a pályára: a két Toro Rosso, a Grosjean Lotusát vezető Jolyon Palmer és Räikkönen is így tett.

12:52
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Sainz javított

Feljött a 4. helyre, miután 1:52.21-es kört futott. Maldonado túl szélesen fordult a 9-es kanyarban, és a falhoz is vészesen közel került, de aztán gond nélkül folytatni tudta a körözést.

12:57
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Piros zászló!

Maldonado dobta el az autóját a 7-es számú Malmedy kanyarban. Gázadásnál kitört a Lotus hátulja, és Maldonado a gumifalnak csapódott, károkat okozva az autója elején és hátulján is.

13:01
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Rosbergnek rosszkor jött a piros zászló

Az első mért körét meg kellett szakítania Maldonado balesete miatt, így továbbra sincs ideje. A német felesége, Vivian egyébként mindenórás kismama, és Rosberget a hétvégén egy magánrepülőgép várja a közeli repülőtéren, hogy bármikor hazautazhasson Monacóba.

13:04
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Újraindult az edzés

Maldonado Lotusát elszállították, a pilóták többsége ki is hajtott a pályára. Alonso viszont kiszállt az autójából, a McLarent emelőre tették.

13:06
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg az élre állt

Végre futhatott egy tiszta mért kört, és élt is a lehetőséggel: 1:51.200-ás idővel átvette a vezetést. A középső szektorban Kvjat futotta meg a leggyorsabb időt, de a körideje csak a 6. helyre volt elég.

13:07
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

A sorrend

Szűk fél óra van hátra az első gyakorlásból, az állás: Rosberg, Hamilton, Ricciardo, Räikkönen, Vettel, Kvjat, Verstappen, Sainz, Pérez, Maldonado.

13:11
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Merhi megpördült

Rövid ideig sárga zászlókat lengettek, mert a spanyol hibázott a kör végén, a sikánnál. Gyorsan egyenesbe tudta állítani az autóját, és folytatta a körözést.

13:15
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Alonso visszatért a pályára

Nem kellett sokáig szerelni a McLarent, ráadásul rögtön javítani is tudott, bár az 1:53.5-ös ideje csak a 14. helyre elég. A McLarenek új, frissített motort használnak a hétvégén, de a csapat tisztában van vele, hogy a gyors spái pályán valószínűleg így is küszködni fognak.

13:18
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg tovább gyorsul

Már 1:51.082-es idővel vezeti az edzést a korábbi problémái ellenére. Hamilton lemaradása 2,5 tized, őt szorosan követi a Belga Nagydíj tavalyi győztese, Ricciardo.

13:21
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Ericsson a motorjára panaszkodik

Azt mondja, hirtelen elszállt az erő a Ferrari motorból. A svéd csak a 16. helyen áll a Sauberrel, még csapattársa, Nasr is 9 tizeddel gyorsabb nála.

13:24
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Eljött a hosszabb etapok ideje

Az utóbbi percekben senki nem javított az idején, a versenyzők többsége hosszabb etapokat fut, miközben sok üzemanyagot cipelnek. A Mercedesek például 1:55-ös, 1:56-os köröket futnak.

13:28
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Sainz hibázott

Blokkolta a kerekeit a sikánnál, és rövid időre elhagyta a pályát. Mindkét Toro Rosso egy 13 körös etapot teljesített, majd egy gyors bokszkiállás után folytatták a körözést. Már csak néhány perc van hátra az edzésből.

13:30
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg defektre gyanakodott

Megkérte a mérnökeit, hogy ellenőrizzék a balhátsó gumiját. Az adatok alapján defektről nincs szó, az abroncs valószínűleg túlmelegedett.

13:34
augusztus 21, 2015
Vágólapra másolva!

Vége az edzésnek

Rosberg az élen maradt, Ricciardo meglepően közel került a Mercedesekhez. A végső sorrend: Rosberg, Hamilton, Ricciardo, Räikkönen, Vettel, Kvjat, Verstappen, Sainz, Pérez, Bottas.

Köszönjük a figyelmet! Hamarosan jelentkezünk a részletes eredménylistával és az összefoglalóval.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!