Hamilton simán a pole-ban, a Ferrari elszúrta az időmérőt

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, Belga Nagydíj, Mercedes
Vágólapra másolva!
A két Mercedes a Belga Nagydíj időmérő edzésén is az élen maradt, de mögöttük megkavarodott a sorrend. A 3. rajtkockát megszerző Bottas mögött meglepetésre Grosjean végzett, és a Force India is a szokásosnál jobban szerepelt. Räikkönen autója a Q2-ben elromlott.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül34 bejegyzés

Demoralizáló fölénnyel szerezte meg Lewis Hamilton a pole pozíciót csapattársa, Nico Rosberg előtt a vasárnapi Belga Nagydíjra. A brit pilóta pénteken még hátrányban volt ellenfele mögött, a harmadik szabadedzésen viszont visszavezette a vezetést, a Q3-ban pedig két, Niki Lauda által „hihetetlennek” nevezett körrel orozta el az első rajtkockát a túlkormányzottsággal küzdő Rosberg elől.

A Mercedes jelentős tempóelőnye már a Q1-ben látható volt,

amikor csak a két Ezüstnyílnak nem volt szüksége arra, hogy a továbbjutás érdekében feltegyék a lágy gumikat az autókra. Mindenki más már a Q1-ben bevetette a gyorsabb keveréket, ennek köszönhetően Sergio Pérez és Carlos Sainz később csak 1-1 mért kört teljesített a Q3-ban. Az eredmény a papírformának megfelelően alakult, a sauberes Felipe Nasr mögött Jenson Button, Fernando Alonso, Will Stevens és Roberto Merhi esett ki.

Hamilton simán megszerezte a pole-t Forrás: Mercedes AMG Petronas

A Q2-ben viszont már nem kerülték el a mezőnyt a váratlan események: a rendelkezésre álló idő derekánál, még az első mért köre teljesítése előtt

Kimi Räikkönen Ferrarija megadta magát,

így a finn pilóta csak a 14. helyen végzett. Az olasz autó rángatni kezdett, és a frissen újra szerződtetett pilóta kénytelen volt félreállni, így csupán Max Verstappen végzett mögötte, aki spórolt a gumikkal, és egyébként is 10 helyes rajtbüntetést kapott, így a McLarenek elől indulhat majd vasárnap.

Kellemetlen meglepetés volt a Red Bull számára Danyiil Kvjat kiesése is a 12. helyen, és a 11. pozícióban búcsúzó Nico Hülkenberg teljesítménye is jelentősen elmaradt a továbbjutó Sergio Pérez eredményétől. A Mercedest ezúttal sem lehetett megközelíteni sem, a lágy gumikkal egyértelműen a mezőny fölé nőttek a szokásosnál jóval hosszabb pályán. A kérdés elsősorban az volt, hogy Vettel le tudja-e győzni a két Williamst, és felállhat-e a harmadik kockába a két Ezüstnyíl mögé.

Bottas volt a gyorsabb Williamsnél Forrás: Williams F1

A válasz: nem.

A Ferrari pilótája mindössze a 9. helyet szerezte meg, pedig az edzés után a Sky Sports-nak azt mondta, egy elfékezéstől eltekintve nem volt problémája a köre során, mindössze „nem tudtunk előrelépni a Q2 után a Q3-ra.” Bár a Mercedest üldöző versenyzők igen szorosan követik egymást, Vettel elismerte, meglepetésként érte, hogy csak az ötödik sorra volt elég a teljesítménye.

Ami a Ferrarinak kudarc, a Williamsnek siker, főleg, hogy Valtteri Bottas az idén először megszerezte a 3. rajtkockát a remek formában autózó Romain Grosjean, Pérez, Ricciardo és Felipe Massa előtt, Vettelt pedig még Pastor Maldonado is megelőzte. Az eredmény azt is jelenti, hogy a legjobb nyolc között csak egy Renault motoros Red Bull található a 6. helyen, a Mercedes erőforrások fölénye továbbra is kétségtelen.

Vettel a várakozásoktól elmaradóan szerepelt Forrás: Ferrari

Ha valaki, akkor Hamilton igazán profitálhatott ebből, de saját formájáról is sokat elárul, hogy Rosberget is csaknem fél másodperccel verte, és erre még a német sem talált mentséget az edzés utáni sajtótájékoztatón. Hamilton a hétszeres világbajnok Michael Schumacher 2000-2001-es sorozata óta az első pilóta, aki zsinórban hat edzéselsőséget szerzett, és Mika Häkkinen 1999-es menetelése óta szintén az első, aki 10 pole pozíciót tudott elérni egy adott szezon alatt.

Ezt ráadásul 11 futam alatt hozta össze, így bebiztosította magának a legtöbb pole-t megszerző pilótának járó díjat, amit pont Rosbergtől szerez vissza. A vasárnapi Belga Nagydíj lesz zsinórban a 19. futam, amelyet Hamilton az első sorból kezdhet meg, és hacsak a várt eső meg nem keveri az eseményeket, a két Mercedes alighanem gondtalanul újabb kettős győzelmet arathat.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

15:44
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Nyárias idő van Spában

Ez 22 fokos levegőt és 34 fokos aszfaltot jelent, esőnek viszont semmi nyoma Spában. Ez a pálya mindig okozhat meglepetéseket, de ezúttal minden jel arra mutat, hogy zavartalanul zajlik majd az időmérő.

15:47
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Azt már tudjuk, hogy kik lesznek ma az utolsók

Péntek előtt, és szombatra virradóan is erőforrásokat cseréltek mindkét McLarenben, így Jenson Button és Fernando Alonso közösen 105 helyes rajtbüntetést szedtek össze. Bármilyen eredményt érnek el, akkor is a mezőny végéről kell indulniuk vasárnap.

15:50
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Az Eau Rouge-ra figyelni kell

Padlógázzal veszik be a pilóták az Eau Rouge-ként elhíresült kanyarkombinációt, amelynek végén az éjszaka folyamán módosítottak a Jenson Button által "ijesztőnek" minősített kerékvetőn, így azt a versenyzők könnyebben átvághatják. Ha előnyt szereznek ezzel, törölhetik a köridőt.

15:57
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Néhány perc van már csak hátra

A nyári szünet utáni első időmérő esélyese ezúttal is a Mercedes, de kérdés, hogy Rosberg vagy Hamilton bizonyul-e gyorsabbnak. Utánuk is nagy csata lehet a Ferrarik és a Red Bullok között.

16:01
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Q1: Bottas az első a pályán

Megkezdődött az időmérő, Valtteri Bottas rögtön pályára is lépett. A Williams pilótája a hétvégén már zavartalanul munkájára koncentrálhat, miután a Ferrari megerősítette, hogy Kimi Räikkönen jövőre is a csapatnál marad.

16:04
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Bottas mért kört is kezd

Kékes füst szökött a Williams bal első fékjétől, túlmelegedhettek a felvezető kör elején. Szükség lesz rájuk, hiszen a nagy tempót olykor erős féktávok csillapítják, bár a gyors kanyarok a meghatározók.

16:06
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton és Rosberg 1:50 alatt kezd

A két Mercedes Rosberg-Hamilton sorrendben 1:49.498-cal és 577-tel az élre állt, mögöttük már 50-en kívül Bottas, Nasr, Pérez következik.

16:08
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel és Räikkönen is elhagyta a pályát

Időt vesztettek, de folytatni tudták az időmérőt. Vettel a 3. helyre jött fel a leggyorsabb első szektoridővel, Räikkönen egyelőre a 11. helyen áll.

16:11
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Újabb mért kör Rosbergtől, továbbra is vezet

A német pilóta nem tudott javítani, de Hamilton közben a bokszba hajtott, így maradt kettejük sorrendje. A két Mercedes után Vettel, Bottas, Sainz, Nasr, Pérez, Kvjat, Hülkenberg és Ericsson alkotja a legjobb 10-et.

16:12
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Kell-e lágyabb gumi a Ferrarinak?

Erről kérdezték rádión Vettelt, aki azt mondta, "nehéz megítélni". Valószínűleg spórolnának, de még másfél másodperccel sem gyorsabbak a 15. helyezett Maldonadónál, ami egy ilyen hosszú pályán elég rizikósnak tűnik.

16:13
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Egyelőre kilátástalan a McLaren tempója

Button és Alonso a 16-17. helyen áll, csak Merhi és Stevens lassabb náluk. A Hondánál nem ezt várták a frissített erőforrásoktól.

16:16
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Itt a válasz Vettel kérdésére

A korábban 15. helyezett Maldonado az 5. helyre ugrott előre 1:49.499-cel, és sorra jönnek az egyre erősebb köridők az opciós gumikkal. Pérez vezet 1:49.006-tal, Vettel 1:49.264-et futott, utána Räikkönen, Grosjean és Kvjat is a Mercedesek elé került.

16:18
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Ismét a Mercedesek az élen

Pedig ők továbbra is a lassabb gumikeverékkel mennek, és Hamilton alaposan elfékezte magát az utolsó sikánnál. Rosberg ezúttal így is mögötte végzett.

16:22
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Q1: Papírforma eredmény a mezőny elején és végén is

Nasr, Button, Alonso, Stevens és Merhi esett ki a Q1-ben, az élen pedig Hamilton, Rosberg, Pérez, Bottas, Sainz és Vettel végzett. Csak az Ezüstnyilak tudtak gumit spórolni.

16:26
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

A McLaren a Saubertől is alaposan lemaradt

Spa a leghosszabb pálya a versenynaptárban, de aggasztó lehet a McLaren szempontjából, hogy Button az aktuális Ferrari motorral szerelt Saubert hajtó Nasrtől is bő egy másodpercet kapott.

16:27
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a Q2

A két Williams már a pályán, és a két Mercedes is jön utánuk Hamilton-Rosberg sorrendben.

16:29
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Hamiltonnál elromlott a telemetria

A csapat így nem látja az autó valós idejű adatait, erről tájékoztatták a rádión. Közben Bottasé az első mért köridő, 1:49.678-cal kezd lágy gumin,

16:31
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Külön kategóriában a Mercedesek

Az Ezüstnyilakra is feltették a lágy gumikat, bár erre nincs igazán szükség. Rosberg 1:47.955-öt, Hamilton 1:48.024-et futott elsőre, Hülkenberg 1:49.216-nál tart.

16:34
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Räikkönen feladta az időmérőt

Műszaki hiba miatt megállt a pálya szélén, a sportbírók tolják ki a fal mögé. Mivel még nincs körideje, a 15. helyen zárja az időmérőt, a büntetésekkel legjobb esetben is a 13. helyről rajtolhat holnap. "Valami eltört" - jelentette a rádión, miközben igen beteg hangot kezdett adni a rángató Ferrari. Piros zászló.

16:36
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Hét versenyzőnek van mért köre

Rosberg, Hamilton, Pérez, Hülkenberg, Massa, Bottas, Ericsson a sorrend. Vettel négy kerékkel elhagyta az Eau Rouge utáni Radillionban a pályát, de nem fejezte be körét.

16:37
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Ismét jár az óra

Alig 8 perc van hátra az időmérőből, és nem sietnek a pilóták a pályára. Egy mért köre lesz mindenkinek, nagy forgalom várható.

16:42
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Megint Bottas az első a pályán

Räikkönen közben a boszban figyeli, ahogy Sebastian Vettel is kihajt a bokszból. Verstappen úgy döntött, spórol a gumikkal, így a Sky Sports szerint nem vesz részt a Q2-ben.

16:44
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Közelítenek a Williamsek

Massa 1:48.8-cal feljött a 3., Bottas pedig a 4. helyre, de még mindig jelentős a hátrányuk a Mercedesek mögött. Vettel közben visszacsúszott a kiesőzónába, hiszem most kezdte csak az első körét.

16:46
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel feljött a 3. helyre

Szoros a verseny Vettel és a Williamsek között. A német alig tudta megelőzni a 4. helyezett Massát, 1:48.761-et futott, majd felzárkózott mögé Pérez 792-vel.

16:48
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Q2: Hülkenberg a meglepetés kieső

Räikkönen és Verstappen távolmaradása után már csak három kiadó hely volt a Q2-ben kiesők között, és meglepő módon Nico Hülkenberg foglalja el az egyiket a 11. pozícióban, mögötte a szintén gyengén teljesítő Kvjat, és Ericsson tudta megelőzni a motorhiba miatt kiesett Räikkönent és a gumikkal spóroló, motorcserés Verstappent.

16:53
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Verstappen az új motorjával is szenvedett

A Q1-ben ezért tett meg kevés kört, mondta a Sky Sports-nak. Reméli, hogy holnapra megoldják a problémákat.

16:55
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Megkezdődött a Q3

Räikkönen műszaki hibája miatt kicsit késett a Q3 kezdete, de a versenyzőknek így is 10 percük van, hogy eldöntsék a legjobb tíz rajthely sorsát A hosszú pálya miatt sietnie kell annak, aki két mért kört tervez, a Ricciardo és Sainz nem tartozik közéjük.

16:56
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton kezdi gyors körét

Közben Ricciardo mégis útna indult, de a brit pilótának így sem kell forgalomtól tartania a gyors körén.

16:59
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton erős idővel kezd

1:47.449-cel futott, erre Rosberg egyelőre nem tudott reagálni: igen gyors első szektora ellenére csak 1:47.895-öt ért el. Bottas, Massa, Vettel, Maldonado, Grosjean a továbbiak sorrendje az első mét körök után.

17:00
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Ricciardo is megelőzi Vettelt

A négyszeres világbajnok 1:49.698-as ideje nem elegendő a Williamsek és Ricciardo ellen sem. Egy etapra még lehet idő.

17:01
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Pérez és Sainz még vár

Ők maximum egy mért kört teljesítenek majd, ha kimennek egyáltalán, de úgy tűnik, mindketten készülnek arra, hogy pályára lépjenek.

17:03
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Indulnak a pilóták az utolsó körre

Hamilton hajtott ki a bokszból elsőként, majd nagy távolságot hagyva követték a többek is.

17:06
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Bottas megerősíti 3. helyét

A 1:48.537-et futott, Grosjean és Pérez zárkózott fel mögé, a két Mercedes is nagy csatában van.

17:08
augusztus 22, 2015
Vágólapra másolva!

Hamiltoné a pole Belgiumban

1:47.197-re faragta legjobb idejét, erre Rosberg csak 1:47.655-öt tudott futni. Mögöttük Bottas, Grosjean, Pérez, Ricciardo, Massa, Maldonado, Vettel és Sainz zárt a legjobb 10 között.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!