Vettel beékelődött a Mercedesek közé az időmérő előtt

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Mercedes AMG Petronas F1 Team's British driver Lewis Hamilton drives during the third practice session at the Autodromo Nazionale circuit in Monza on September 5, 2015 ahead of the Italian Formula One Grand Prix. AFP PHOTO / OLIVIER MORIN
Vágólapra másolva!
Az időmérő előtti utolsó edzésen felborította a csapatok ütemtervét a reggeli eső, aminek következtében csak a tréning végére száradt fel a pálya, s ezért gyengébbek lettek a köridők a péntekihez képest. Hamilton végzett az élen Vettel előtt, Räikkönent mindkét Williams és Maldonado is megelőzte.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül30 bejegyzés

Szombat reggel eső áztatta Monza környékét, így később hiába sütött ki a nap, az Olasz Nagydíj harmadik, utolsó szabadedzése nedves pályán vette kezdetét. Ez, továbbá a péntekihez képest hűvösebb aszfalt borította a csapatok menetrendjét, és az edzés első kétharmadában alig merészkedtek ki autók a pályára. Sokáig csak a két Toro Rosso-pilóta neve mellett szerepelt köridő az eredménylistán, azok is intermediate gumikon születtek. Rajtuk kívül még a Mercedes párosa mutatta meg magát viszonylag hosszabb időre a pályán.

A forgalom így az edzés utolsó részében élénkült meg,

amikor a száraz ív már nem volt annyira keskeny. A közepes gumikon Rosberg bizonyult a leggyorsabbnak a Williamseket és a Ferrarikat megelőzve, de a lágy keverékre váltva Hamilton ugrott az élre, és német csapattársát Vettel is legyűrte.

Lewis Hamilton az edzés elején, intermediate gumikon Forrás: AFP/Olivier Morin

A Mercedesek legjobb köridői elmaradtak a péntekitől, Vettel ellenben javítani tudott. A másik Ferrarit vezető Kimi Räikkönen 7. lett, miután a Williamsek, valamint Pastor Maldonado egyaránt képes volt növelni a tempót a második lágy gumis gyorskörében. Sergio Pérezzel, Marcus Ericssonnal és Romain Grosjeannal egészült ki az első tíz sorrendje.

Daniel Ricciardo bánkódhat, ugyanis Red Bulljában látszólag menthetetlenül tönkrement a mára beszerelt vadonatúj Renault-motor, amely mindössze 7 körig bírta.

a Sky Sportsnak. Pedig a csapat még büntetést is bevállalt az új egységgel, vagyis Ricciardo haszon nélkül lesz kénytelen a mezőny végéről rajtolni.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

12:59
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

1 órás edzés következik

Szép napot kívánunk mindenkinek, 11 órakor kezdődik az Olasz Nagydíj harmadik, egyórás tréningje. Pénteken a Mercedesek között hajszálnyi eltérések voltak, úgyhogy most kiderül, Hamilton vagy Rosberg tudott-e ügyesebben bogarászni az adatok között, és előnyre szert tenni a másikkal szemben.

13:00
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Eső után

Reggel esett az eső Monzában, de most már tisztul az ég. A levegő viszont lehűlt, csupán 16 fokos, és az aszfalt hőmérséklete is mindössze 18 Celsius.

13:02
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

2 perce megy az edzés

A nézők egyelőre viszont csak az operatőrök kameráinak integethetnek. De beindult a mozgás, Button veszi birtokba először a pályát egy próbarajtot követően, aztán Kvjat és Rosberg is követi.

13:06
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg és Kvjat visszajön

Ismét egy próbarajttal vágnak neki egy körnek, miközben a többiek szintén letudják kötelező ellenőrző fordulóikat.

13:08
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Räikkönen a Ferrari-elnökkel nevet

Elit megbeszélés a Ferrari garázsánál: Sergio Marchionne elnök kilátogatott a helyszínre, és az overálját még fel sem húzó Vettellel és Räikkönennel, valamint Maurizio Arrivabene csapatfőnökkel beszélgetett valamiről. Räikkönen meglepően jó kedélyűnek tűnt, többször nevetett.

13:11
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Sainz kicsúszik

Az autókon egyelőre vizes pályára való gumik vannak, mivel az aszfalt néhol még túlságosan nedves. Sainz a célegyenes végi kanyart nem tudta bevenni, a menekülőút táblái között kellett visszaszlalomoznia, és közben hátsó kerekével felborította az egyik fehér táblát.

13:14
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Csak a Toro Rossóknak van ideje

Verstappen 1:34-es, Sainz 1:36-os körrel jelentkezett, nem mérvadó az idejük. Most csak Hamilton és Nasr vezet, a többiek a garázsban csücsülnek.

13:16
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Hamiltont Rosberg váltotta

Mármint a pályán, a német csatlakozott Nasr mellé. Button lenne az, akitől több akciót várnánk, ugyanis péntek délután mindössze 3 kört tudott megtenni a hűtővíz szivárgása miatt.

13:19
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Klasszikus Ferrarik az oválon

A helikopter operatőrje kiszúrta, hogy a pálya régóta nem használt oválrészén két régi F1-es Ferrarival babrálnak. Nem tudjuk, hogy milyen célból áll ott a két járgány, de úgy látjuk, az egyik az '50-es évekből származik, a másik pedig talán 2007-ből vagy 2008-ból.

13:21
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Vidámak a versenyzők

A pálya üres, cserébe szinte mindegyik versenyző mosolyog. Vettel a Ferrari tesztpilótájával, Jean-Eric Vergne-nyel beszélgetett, Hülkenberg szája mosolyra állt, és Massa is kisfiúsan mutogatott ujjaival a kamerának.

13:22
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Még mindig hűvös az aszfalt

22 fokra melegedett az edzés eleje óta, de ez sem sok. Hamilton személyében végre újra versenyző a pályán, amelyen eddig továbbra is csak a két Toro Rosso futott mért kört.

13:27
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Mindjárt el is telik az edzés fele

A csapatok nem sietik el a dolgot...Hamiltonhoz most amúgy csatlakozott Rosberg, Verstappen és Sainz. A brit még mindig nem slick, hanem intermediate gumikon köröz.

13:28
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg a motorra panaszkodott

Furcsa jelenségeket tapaszt vele az egyik padlógázos kanyarban, 8-as fokozatban, de úgy tűnik, nincs komoly baj. A Toro Rossók már slick abroncsokon haladnak.

13:31
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Sok a vizes szakasz

Verstappen a slick közepes keveréken le is csúszott a keskeny ideális ívről a célegyenes végén. Sainz 1:32.814-re javított - beletelhet néhány körbe, mire üzemi hőfokra melegednek az abroncsok.

13:34
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

23 fokos az aszfalt

Picit melegedett, de Nasr csúszkálós kigyorsításain látszik, hogy a gumiknak magasabb hőmérséklet kellene. Sainz és Verstappen apránként javítva most 1:30-nál, illetve 1:31-nél tart.

13:35
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Éledezik a mezőny

Ma egyszerre talán még nem láttunk ennyi autót a pályán, többek között a két Ferrari is felbukkant.

13:37
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Sorrendet mutatunk

Vettel, Sainz, Räikkönen, Nasr, Verstappen, Ericsson, Stevens az állás, eddig csak ők jegyeztek mért kört.

13:39
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Alonso a pályán

A McLaren spanyol pilótája megkezdte a napi munkát.

13:40
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Räikkönen az élen

1:27.934-re faragta le az etalont, mögötte pillanatnyilag Ericsson áll. A sorrend sűrűn változik.

13:43
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel nagyot fékezett

A második sikán előtt füstöltek a gumijai rendesen, de bevette a kanyart. A javuló körülmények közepette folyamatosan javítanak idejükön a versenyzők, néhány másodpercnyi stabilitás sincs a sorrendben. Vettel 1:25.799-cel az első, de most betért a bokszba.

13:44
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Ricciardo félreállt

A beavatkozó bíróknak kell eltolnia lerobbant autóját az egyik bukótérből. Ricciardo tegnap hidraulikai hiba miatt vesztett edzésidőt a második edzésen.

13:46
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Felkapaszkodnak a Williamsek

Masa 131 ezred hátránnyal feljön a 2. helyre Vettel mögé, épp csapattársát, Bottast megelőzve. Továbbra is a közepes gumikat nyúzza a mezőny.

13:49
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg az élre ugrott

1:25.480-at húzott elő a kalapból, 3 tizedet vert Vettelre. Ez az eredmény is a közepes gumikon született. Kvjat közben átváltott a lágy gumikra, de nem ment acélos időt - bizonyára több benzin volt a Red Bullban, amelynek a mezőny hátuljáról kell majd rajtolnia büntetések miatt.

13:52
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Vaskos büntetések az időmérő után

Apropó büntetések; tekintsük át, hogy kire hány rajthelyes hátrasorolás vár az időmérő után, amiért új hajtáslánc-elemeket kap a hétvégén: Button 5, Alonso és Verstappen 10-10, Kvjat 15, Sainz 20, Ricciardo 25.

13:53
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Maldonado hibázott

A lágy gumis körének elejét rögtön elrontota a célegyenes végén, kicsúszott a bukótérbe. Grosjean hasonlóan járt a második lassítónál.

13:55
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Räikkönen 2.

A lágy gumikon 1:25.512-et futott, de lassabb volt pénteki legjobbjánál. Rosberget tehát nem tudta megelőzni; a 3. helyre közben Grosjean ugrott föl (1:25.760).

13:57
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg sem gyorsul tegnaphoz képest

1:24.908-cal állt újra az élre, miután Bottas átmenetileg megelőzte a lágy gumikon. Rosberg pénteki legjobbja 1:24.300 volt.

13:59
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton és Vettel Rosberg előtt

Hamilton 1:24.544-et repesztett, és Vettel is megelőzte Rosberget pontosan 1 tizeddel. Räikkönen, Bottas, Maldonado, Ericsson, Grosjean, Pérez, Massa a további sorrend.

14:00
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Bottas visszaelőzi Räikkönent

A williamses finn újra a ferraris előtt a 4. helyen, és Räikkönent Massa is lehagyta. Rosberg javított egy újabb gyors lágy gumis körrel, de maradt 3.

14:02
szeptember 05, 2015
Vágólapra másolva!

Letelt az idő

Hamilton, Vettel és Rosberg az első hármas sorrendje, Räikkönent megelőzték a Williamsek. Köszönjük a figyelmet, hamarosan bővítjük a cikket a végeredménnyel és az összefoglalóval.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!