Vettel közel a Mercedesekhez az időmérő előtt

Forma-1, Nico Rosberg, Mercedes, Spanyol Nagydíj
Vágólapra másolva!
Rosberg szenzorhiba miatt nem javított az idején az időmérő-szimulációk során, de így is megelőzte Hamiltont, akit Vettel 2 századra megközelített a Spanyol Nagydíj szombat délelőtti szabadedzésének végén. Verstappen Ricciardót megelőzve végzett a 4. helyen.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül36 bejegyzés

Nico Rosberg volt a leggyorsabb a Spanyol Nagydíj szombat délelőtti szabadedzésén, amelyen a csapatok szokás szerint az időmérőre igyekeztek felkészülni. Lewis Hamilton nem tudta tartani a lépést mercedeses csapattársával, míg a Red Bullhoz előléptetett Max Verstappennek sikerült Daniel Ricciardo előtt végeznie.

A napsütésben, tökéletes időjárási körülmények között lebonyolított tréningen eleinte Kimi Räikkönen diktálta a tempót a közepes gumikon, Rosberg azonban rögtön a lágyakon lépett pályára, és

a legelső mért köre a hétvége legjobbja lett.

1:23.078-as időeredményét – amellyel 3 teljes másodpercet vert azt egy évvel ezelőttire – később sem tudta túlszárnyalni senki. Maga Rosberg sem, aki a leintés előtt nekifutott volna egy időmérő-szimulációnak, de szenzorhiba miatt vissza kellett térnie a garázsba. Hamilton ekkor javított ugyan a köridején, az első két szektorban gyorsabb is volt a csapattársánál, összességében mégis 0,126 másodperccel lemaradt tőle.

Rosberg már a legelső körével bebiztosította magának az 1. helyet Forrás: NurPhoto/Miquel Llop/NurPhoto/Miquel Llop

Ígéretesen ment a Ferrari is: ők eleinte a közepes Pirelliken gyakoroltak, és csak az edzés végén váltottak a lágyakra. Räikkönen a pálya végén forgalomba került,

Vettel viszont tiszta kört futott, az első két szektorban ő érte el az abszolút legjobb részidőt,

és 2 századra megközelítette Hamiltont.

Räikkönen elé végül a két Red Bull is beférkőzött. A Toro Rossótól csak pár nappal ezelőtt Danyiil Kvjat helyére előléptetett Verstappen leadott egy figyelmeztető lövést, amikor megelőzte Ricciardót, bár ehhez az is kellett, hogy az ausztrál lesodródjon a rázókő mögé a 9-es kanyarnál. A Toro Rossónál ezúttal Kvjat érte el a jobb időt, ő még beverekedte magát a legjobb tíz közé a Circuit de Catalunyán.

Bejutott még oda Valtteri Bottas, Sergio Pérez és Fernando Alonso is. A McLaren a Q3 határán egyensúlyozott, de

a csapat egyetlen új első vezetőszárnyát használó Jenson Button ismét elégedetlen volt az autójával,

és csak a 15. helyet szerezte meg. Miután végre a Sauberek is bevetették a lágy gumikat, ezúttal a Manor párosa végzett a tabella alján.

A Spanyol Nagydíj időmérője délután 2-kor kezdődik.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

12:49
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Hamarosan kezdődik az edzés

Jó reggelt! Barcelonában szépen süt a nap, egyelőre ideális az idő. Nemsokára indul a Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzése, a csapatok most fognak felkészülni az időmérőre. A körülmények tökéletesek, bár délutánra értelemszeráen melegebb lesz.

12:52
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Tegnap erős volt a Ferrari

Bár egyetlen mért körben a Mercedes, konkrétan Rosberg volt a leggyorsabb, a Ferrari közel volt hozzájuk: Räikkönen az első szektorban még nála is jobb részidőt ért el, míg Vettel a lágy gumikon teljesített hosszú etapjában mindenkinél jobb átlagot ért el. Igaz, a közepes gumikon a Mercedesnek szokás szerint előnye volt, Hamilton azonban ugyanúgy küszködött a beállításokkal, mint egy évvel ezelőtt. Az elemzésünket itt olvashatják.

12:58
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Verstappen és Kvjat helyet cserélt

Pénteken próbálták ki egymás eddigi autóit, és elsőre, ahogy az várható volt, mindketten lemaradtak a csapattársuktól - igaz, Verstappen a pálya első két szektorában gyorsabb volt Ricciardónál. Ennek ellenére elismerte, hogy még szoknia kell az RB11-et, míg Kvjat azt mondta, kellemesen meglepődött a Toro Rosso potenciálján. Egy mért körben ugyan lassabb volt Sainznál, de ezt azzal magyarázta, hogy nem sikerült rendesen felmelegítenie a gumikat. Ma már mosolyogva érkezett meg a paddockba.

13:00
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

18 fok van

Az aszfalt 28 fokos. Tegnap délután 40 is volt, ami sokkal melegebb, mint a téli teszteken - ez több csapatnál gondot okozott, valószínűleg Hamilton is részben ezért nem találta a jó beállításokat. Zöld zászló! Az edzés megkezdődött.

13:03
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Haryanto az első ember a pályán

Rögtön kilencen kihajtottak a pályára, köztük a McLaren párosa. Alonsónak tegnap jó napja volt,  Button viszont szenvedett az autó hátuljával, és úgy érezte, nehéz lesz pontokat összekaparniuk itt.

13:05
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Nasré az első mért kör

1:27.137 alatt teljesíti a közepes gumikon - a többiek mind a keményeken jöttek ki a pályára, igaz, csak egy ellenőrző körre. Tegnap délután a Sauber volt az egyetlen, amely nem vetette be a lágy Pirelliket.

13:10
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Már 16-an voltak kint

Köztük a két Mercedes, de a Ferrarik még nem merészkedtek ki a pályára. Eddig csak a két Ferrari tett meg mért kört, mindketten a közepes gumikon, ám most jön Hülkenberg...

13:11
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Hülkenberg átveszi a vezetést

1:25.988-cal az élre áll, 1,2 mp-t verve Nasrra, szintén a közepes gumikon. De Pérez gyorsabb...

13:13
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Pérez az élre áll

Az első két szektorban gyorsabb volt a csapattársánál, végül azonban csak 0,156 mp-t vert rá. A Ferrariknak, a Renault-knak és Verstappennek továbbra sincs nyoma. A holland versenyző még be sem öltözött, a bokszból figyel. Vajon valamilyen műszaki gondja van?

13:16
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen a pályán

Na végre, az egyik Ferrari is kimerészkedett. A közepes gumikon, szóval lehet, hogy rögtön mért körnek vág neki. Még mindig csak nyolcan iratkoztak fel a tabellára.

13:18
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Button kapja az új első szárnyat

Csak egyet tudott legyártani belőle a McLaren, azt a brit kapja meg. A Sky arról spekulál, hogy bár Alonso is kipróbálta, valószínűleg nem volt lenyűgözve tőle, ezért átadta a lehetőséget a csapattársának. Kezdtben egyébként a Williams is küszködött az új első szárnyával.

13:19
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Már Räikkönen vezet

A közepes gumikon 1:24.916-os kört futott - ezen a keveréken ez nem rossz idő, tegnap a lágyakon kb. 9 tizeddel volt gyorsabb. Közben Gutiérrez már azokon, vagyis a lágyakon jött fel a 2. helyre, megelőzve Pérezt.

13:21
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

A sorrend

Az első húsz perc után így állunk: Räikkönen, Gutiérrez, Pérez, Kvjat, Hülkenberg, Nasr, Ericsson, Wehrlein, Haryanto, Sainz. A többieknek még nincs mért köre, de most érkezik Vettel...

13:23
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Rosberg átveszi a vezetést

Érdekes módon rögtön a lágy gumikon jött ki, 1:23.078-as ideje máris a hétvége eddigi legjobbja. De Vettel sem ment rosszul, ő a közepes Pirellikkel ért el 1:24.187-es eredményt, 8 tizeddel megelőzve Räikkönent, aki az imént visszatért a bokszba.

13:24
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Alonso feljön harmadiknak

Ő is a lágy gumikon ment, 1,477 másodperccel maradt el Rosbergtől. Egyébként Vettel az imént megerősítette a rádión, hogy a köre még jobb is lehetett volna, csak elrontotta az utolsó szektort. Jön Hamilton is...

13:26
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton csak 2.

Szintén a lágy gumikon 0,407 másodperccel elmarad Rosbergtől. Nagyon úgy tűnik, hogy ezen a hétvégén, csakúgy, mint tavaly, lépéshátrányból üldözi a csapattársát. Az egyik jobbosban le is sodródott a rázókő mögé, a Mercedes szikrázva pattogott át rajta.

13:28
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Bottas az 5. helyen

Érdekes, hogy a lágy Pirelliken 18 ezreddel lassabb volt Alonsónál - igaz, a Williams értelemszerűen jobban fel tudja tekerni a motorját az időmérőre, mint a McLaren.

13:29
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

A sorrend

Szűk fél óra után már csak Magnussen nem járt a pályán, most Verstappen is kijött végre. Így állunk: Rosberg, Hamilton, Vettel, Alonso, Bottas, Räikkönen, Massa, Grosjean, Ericsson, Gutiérrez, Nasr, Pérez, Kvjat.

13:31
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Egy sportbíró ki akarta küldeni Ecclestone-t

Ő és a CVC vezére, Donald McKenzie a bokszutcában sétálgatott, de nem volt rajtuk a biztonsági mellény, ezért a tévéből úgy tűnt, egy bíró szólt nekik, hogy nem kellene itt lenniük. Ez ám a kötelességtudás! Ecclestone udvariasan elhárította a próbálkozást.

13:32
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Verstappen a 6. helyen kezd

Már az edzés fele lement, amikor megtette az első mért körét, a lágy gumikon Bottas mögé sorolt be. Ricciardo a bokszban van, neki még egyáltalán nincs ideje.

13:34
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Dolgoznak Button McLarenjén

Konkrétan az elején: a brit, aki tegnap is elégedetlen volt az autójával, egyelőre ma is csak 4 ellenőrző kört teljesített.

13:36
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Ecclestone: Jó hangosak az autók

Az F1 nagyura eleinte nagyon panaszkodott a hibrid turbók vérszegény hangja miatt, de a bokszban sétálgatva most elismerte, hogy sokat javult, a hangerő már majdnem felér a régi V8-asokéval. Közben Verstappen megelőzte Bottast, így már az 5. helyen áll. Vettel visszatért a pályára, de még mindig a közepes gumikon.

13:40
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Sainz az utolsó helyen

Már mindenki megtett mért kört, Ricciardo a lágy gumikon a 7. helyen kezdett. Button is feliratkozott a tabellára, egyelőre a 11. helyen áll.

13:44
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Rengeteget javultak az idők

Rosberg 1:23.078-as köre majdnem 3 teljes másodperccel gyorsabb a tavaly ilyenkorinál: ebből legfeljebb 1 köszönhető annak, hogy a Pirelli most elhozta Barcelonába a lágy gumikat is. A többi az autók fejlődésének tudható be, vagyis folytatódik az év elején látott tendencia. Ami megint felveti a kérdést, hogy érdemes-e 3-4 másodperccel gyorsítani őket 2017-től. Leginkább csak a versenytempót kellene fokozni.

13:46
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Rosbergnek gondjai vannak!

A motorjával lehet valami, az előbb megkérték, hogy kapcsoljon "Default 1" módba, de ez sem segített, úgyhogy vissza kellett térnie a bokszba. Pedig ő és Hamilton épp most vágott volna neki az időmérő szimulációjának vadiúj lágy gumikon.

13:48
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton majdnem az élre ugrik

Az első két szektorban abszolút legjobb részidőt ért el, a Campsát gyönyörűen csinálta, de az utolsó szektorban időt vesztett, és csak 0,126 mp-re tudta megközelíteni Rosberget. Aki nem tudott válaszolni a kihívásra a műszaki gondok miatt. A visszajátszásból látszik, hogy már a bokszkijáratnál furán muzsikált a motorja. Lehet, hogy őt is utolérik a Mercedes problémái?

13:50
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen is megjelent a lágy gumikon

Úgy tűnik, végre a Ferrari is nekivág az időmérő-szimulációjának. Hülkenberg az imént felugrott a 7. helyre, és Bottas is javítani készül...

13:51
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Bottas a 4.

Mindhárom szektorban javított a részidején, de a lágy gumikon is 1 tizeddel lassabb volt, mint Vettel az edzés elején a közepeseken. Rosberget közben visszaengedték a pályára - ezek szerint talán csak valami kisebb gondról van szó. Räikkönen abszolút leggyorsabb az első szektorban...

13:53
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen forgalomba került

A pálya elején nagyon gyors volt, de aztán többen is az útjába kerültek, úgyhogy 1 teljes másodperccel lemaradt Rosbergtől. Kvjat felkapaszkodott a 7. helyre, Bottas és Pérez mögé. Vettel is megjelent.

13:55
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Rosbergnek nem volt nagy gondja

A Mercedes tájékoztatása szerint szenzorproblémái voltak. Közben a két Red Bull is teljesítette az időmérő-szimulációját, és a 3-4. helyig jutottak: Verstappen 1 tizeddel gyorsabb volt Ricciardónál, aki azonban lesodródott a Campsában.

13:56
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Rosberg nem javít

Ő is megtett egy mért kört, de csak 1:23.796 alatt, azaz nem javított. Jön Vettel!

13:57
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel megközelíti a Merciket

Wow, ez nem rossz kör! Az első két szektorban mindenkinél gyorsabb volt, de a harmadikban kicsit lemaradt - összesen 0,147 mp-vel volt lassabb Rosbergnél, és csak 2 századdal Hamiltonnál. Ez ígéretes!

13:58
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Grosjeant leszorítják

Magnussent próbálta előzni, aki azonban úgy fordult el, mintha a Haas ott sem lenne. Grosjean panaszkodott rá a rádión, de szerencsére mindketten lassan mentek.

13:59
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

A sorrend

A leintés előtt így állunk: Rosberg, Hamilton, Vettel, Verstappen, Ricciardo, Räikkönen, Bottas, Pérez, Kvjat, Alonso, Hülkenberg, Massa, Sainz, Grosjean.

14:00
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Az edzésnek vége

Kockás zászló! Páran még kint vannak, de nem tűnik úgy, hogy javítani fognak.

14:03
május 14, 2016
Vágólapra másolva!

Köszönjük a figyelmet!

Szóval a Ferrari ígéretesen közel van a Mercedeshez, Hamilton viszont továbbra is némi hátrányból üldözi Rosberget, akinek az időmérő-szimulációját pedig megzavarta egy szenzorhiba. Ne menjenek messzire, mert hamarosan jelentkezünk az összefoglalóval, 2-kor pedig az időmérővel!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!