Hamiltoné a pole, Rosberg rontott, Vettel közel a Mercedesekhez

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Kanadai Nagydíj
Vágólapra másolva!
A Kanadai Nagydíj időmérőjén a papírforma érvényesült. Rosbergnek lett volna esélye megfosztani Hamiltont a pole-tól, ha nem rontja el az első kanyart, Vettel az idén először került fél másodpercen belül a Mercedeshez. Sainz összetörte az autóját a Bajnokok Falának ütközve.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül39 bejegyzés

Pályafutása 5. montreali pole pozícióját szerezte meg Lewis Hamilton, aki egy hajszállal volt csupán gyorsabb csapattársánál, Nico Rosbergnél, és a 3. helyezett Sebastian Vettel is közelebb tudott kerülni a Mercedesekhez a szokásosnál. A Q2-ben úgy tűnt, az Ezüstnyilak megint nagyon megverik a mezőnyt, főleg azért, mert a Ferrarik akkor nem remekeltek.

Vettel még inkább a Red Bullok tempójára volt képes, a Q3-ban azonban az utolsó mért körére mindent kiautózott a Ferrariból, így a Mercedesek nyomába ért, de még ez sem volt elegendő ahhoz, hogy legalább az egyiküket megelőzze. Kimi Räikkönen mindent egy lapra tett fel a Q3-ban, és csak a szakasz végén ment ki a pályára, ez a 6. helyhez volt elég.

Nem volt tökéletes Hamilton köre, de ez is elég volt Forrás: AFP/2016 Getty Images/Charles Coates

Szokatlanul alakult a harmadik felvonás, mivel mindkét Mercedes az első etap során teljesítette a legjobb körét. Rosberg az utolsó próbálkozását már az első kanyarban elrontotta, amikor elfékezte magát. Vettelnek és a 4. helyezett Daniel Ricciardónak is voltak megingásai, mindketten

súrolták a Bajnokok falát, de megúszták komolyabb problémák nélkül.

Max Verstappen követte csapattársát az 5. helyen Räikkönen és a két Williams előtt, mögöttük Nico Hülkenberg és Fernando Alonso fért be a legjobb 10 közé. A kétszeres világbajnok nagy örömmel nyugtázta, hogy zsinórban harmadszor is bejutott a Q3-ba, pedig pénteken ezt még nem tartotta valószínűnek. Egy elfékezés miatt Jenson Button pont lemaradt erről, és csak a 12. lett.

Itt ért véget az edzés Haryanto számára Forrás: AFP/2016 Getty Images/Charles Coates

A kiélezett küzdelem lemorzsolódást is okozott. A Q1-ben Rio Haryanto csapta oda autója hátulját a betonfalnak, majd a Q2 elején Carlos Sainz ment neki a Bajnokok falának, ezért piros zászlóval meg kellett szakítani az edzést. Az első harmadban aggasztó volt az időjárási helyzet is, eső fenyegette a pályát, de végül csak szemerkélni kezdett.

Az eredmények és a kiesők tekintetében nem történtek meglepetések. A Q1-ben a két Renault, a két Sauber és a két Manor búcsúzott, de figyelemre méltó, hogy Pascal Wehrlein a rajtbüntetés miatt még hátrébb csúszó Marcus Ericssont és Felipe Nasrt is legyőzte. Jolyon Palmer hiába igyekezett, éppen lemaradt a továbbjutásról, és majdnem ugyanott összetörte autóját, ahol az időmérőt kihagyó Kevin Magnussen is tette délelőtt.

Sainz itt még be tudta venni az utolsó kanyart, de később ez már nem sikerült Forrás: AFP/2016 Getty Images/Dan Istitene

A Q2 nagy vesztese a Toro Rosso volt, miután Sainz már az elején kiütötte magát, és a baleset miatt csak 16. lett, Danyiil Kvjat pedig csupán a 13. helyre fért oda, amihez monacói örökségként további három helyes rajtbüntetést kap, így az olaszok versenyzői kalandos futamra számíthatnak.

A változékony időjárás várhatóan vasárnapra is megmarad, így nagy kavarodás várható, főleg akkor, ha megérkezik az egyre fenyegetőbb eső Montrealba. A Kanadai Nagydíj magyar idő szerint vasárnap 20 órakor rajtol.

20:40
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Izgalmas időmérő várható

A harmadik szabadedzésen nagyon sűrű lett az élmezőny, és a vártnál hűvösebb időjárás a gumiválasztást sem teszi egyértelművé. Ráadásul az eső teljesen felboríthat mindent.

Vettel nyerte a baleset miatt megszakított utolsó edzésthttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20160611-f1-a-kanadai-nagydij-harmadik-szabadedzese-eloben.html
20:42
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Schumacher a legsikeresebb, de Hamilton is lőtávolban van

Michael Schumacher igazi mestere volt a montreali pályának, a hétszeres világbajnok hétszer indulhatott az élről a kanadai pályán. Lewis Hamilton ma pályafutása 5. montreali pole-jára hajthat.

20:47
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Magnussen kihagyja az időmérőt

A dán pilóta annyira összetörte a Renault-t, hogy azt teljesen újjá kell építeni. Erre már nem volt idő, úgyhogy Magnussen kénytelen  kihagyni az időmérőt, de valószínűleg így is rajtengedélyt kap majd a bokszutcából.

20:51
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Még focisták is az F1-et választották az EB helyett

A McLaren vendégeként Montrealba látogatott az angol Crystal Palace kapusa, Alex McCarthy és a Heineken nagyköveteként a korábbi Barcelona-játékos, Carles Puyol is a helyszínen tekinti meg a Kanadai Nagydíjat.

20:53
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Nincs sok esély az esőre

Kizárni azonban nem lehet, hogy megérkezik az égi áldás. A Haas csapat Twitter csatornája szerint ennek valószínűsége 30%.

20:55
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Ma is tömve vannak a lelátók

Sok pálya csak álmodhat arról, hogy olyan népes közönség kilátogat a versenyre, mint Kanadában. Már pénteken is tele voltak a lelátók, és természetesen az érdeklődés csak fokozódik az időmérőre.

20:59
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Máris előkerült Magnussen új autójának váza

E köré építik majd újjá az RS16-ot, ami új sebességváltót is kap. Ez önmagában öthelyes büntetést okozna, de ez csak formalitás, Magnusse mindenképpen a bokszból rajtol.

21:01
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Indul a Q1, máris pályán a mezőny

Vettel, Rosberg, Räikkönen, Hamilton máris pályára lépett, mindenki tart az esőtől. Az időjárás egy átlagos októberi napra emlékeztet.

21:03
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton feltartotta Vettelt

Versenyre emlékeztető jelenetekkel kezdődött a Q1: Hamilton gumit melegített a felvezető kör végén, Vettel megpróbálta megelőzni, de Hamilton nem engedte. Vettel ezért lassított, és feltartotta Rosberget.

21:04
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Rögtön az ultralágy gumival kezdenek

Vettel új szettet kapott, most futja első igazi mért körét. Egyelőre Alonso vezet Kvjat és Sainz előtt, de ez természetesen csak jelképes.

21:06
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Rosberg nagy előnnyel az élen

A német pilóta 1:14.001-gyel feladta a leckét a mezőnynek, mivel Vettel csak 1:14.885-öt tudott, Hamilton pedig 1:14.952-t. Bottas furakodott be közéjük a 2. helyre 1:14.591-gyel.

21:09
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Tovább gyorsul a mezőny, Rosberg még mindig vezet

Rosberg és Vettel már 1:14 alatt já 1:13.714-gyel és 925-tel, Hamilton 1:14.121-re volt képes, Ricciardo pedig a 4. 1:14.261-gyel. Räikkönen egyelőre az 5. helyezett.

Palmer közben majdnem összetörte a Renault-t ott, ahol Magnussen is pórul járt, és Räikkönen, valamint Haryanto is alaposan elfékezte magát. Az indonéz pilóta autójáról korábban leszakadt egy alkatrész is.

21:10
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Szemerkélni kezdett az eső

A Ferrari Twitter csatornája szerint Vettel erről számolt be a rádión. Az idők egyelőre nem romlanak.

21:12
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Verstappen nagyot hibázott

Nem tudta bevenni a kör végi sikánt, így továbbra is csak a 7. helyen szerepel, miközben Ricciardo feljött a 3. helyre Rosberg és Vettel mögé. A holland pilóta is tapasztalta az esőt a pályán.

21:13
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

A hajtűnél már látszanak az esőcseppek

A köridők azonban még nem romlanak látványosan, Palmer is javítani tudott, bár az utolsó szektorban lemaradt a továbbjutást érő 16. helyről, jelenleg csak a 18. helyen áll. Grosjean simán vette a hajtűt legutóbbi próbálkozásánál. Pérez szerint "nagyjából mindenhol" esik.

21:15
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Palmer súrolta a falat

A GP2 2014-es győztese majdnem a Bajnokok falának áldozata lett, de megúszta, folytatni tudja az edzést. Az ő fedélzeti kameráján már jól látszottak az esőcseppek.

21:18
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Haryanto a falnak csapta az autóját

A 4-es kanyarban a jobb hátsó kerekét ütötte a falnak, majd meg is pördült. Az indonéz versenyző tovább tudott menni, de kénytelen volt félreállni, így biztosan kiesik. Jelenleg a 21. helyen áll, csak az edzéstől távol maradó Magnussen van mögötte.

21:20
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Q1: A szokásos névsor esett ki

Rosberg volt a leggyorsabb Vettel, Ricciardo, Hamilton, Bottas, Räikkönen és Verstappen előtt.

A kiesők névsora:

17. Palmer
18. Wehrlein
19. Ericsson
20. Nasr
21. Haryanto
22. Magnussen (nem vett részt, bokszból rajtol)

21:25
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Q1: Hülkenberg spórolt az ultralágy gumival

Mindenki más legalább egy szettet elhasznált a leglágyabb keverékből a Q1 során, ő viszont a szuperlágy gumira szavazott. Ezzel Pérez is próbálkozott, de neki nem vált be a taktika.

21:27
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Q2: Nem félnek az esőtől az élmezőnyben

A kisebb csapatok pilótái léptek pályára elsőként a Q2-ben, már a Mercedesek és a Ferrarik is megérkeztek, de nem az elsők között. Hülkenberg már megkezdte első gyors körét ultralágy gumikkal.

21:30
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Piros zászló: Sainz összetörte a Toro Rossót

A spanyol pilóta ritkán hibázik, de most nagy árat fizet érte: csak egy kicsivel vette gyorsabban az utolsó sikánt a kelleténél, de a Bajnokok fala nem kegyelmezett neki, és összetört a Toro Rosso.

21:32
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Így tört össze Sainz autója

Még zajlik a műszaki mentés a célegyenesben, így sokallt be Sainz a sikánból kihajtva.

21:34
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Öten futottak eddig mért kört

Kvjat, Hülkenberg, Grosjean, Sainz, Gutiérrez az ideiglenes állás. Sainz szinte biztosan a 16. rajthelyet szerzi majd meg. Mivel az autó nem tört össze vészesen, a váltócserét talán megússza.

21:37
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Ismét szabad a pálya

Folytatódik a Q2, 11:44 van hátra. Bottas, Massa, majd Hamilton és Rosberg lépett elsőként pályára, természetesen ultralágy gumikkal. Kicsivel hátrébb ugyanígy választott Vettel is.

21:40
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

A Williamsek rögtön gyorsak, a Mercedesek nem

Erős idővel kezdtek a Williamsek, Massa 1:14.130-cal az élen áll, Bottas 1:14.156-tal a 2., a Mercedesek és a Ferrarik csak a msodik mért körre gyorsulnak fel a használt ultralágy gumikkal.

21:42
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Szintet léptek a Mercedesek

Ahogy megszoktuk, a Q2-re tekerik fel igazán a motort, Hamilton 1:13.076-ot, Roserg 1:13.094-et futott használt ultralágy gumikon. Ricciardo került a legközelebb 1:13.540-nel, majd Bottas, Verstappen, Räikkönen, Massa és Vettel következik.

21:44
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel még mindig csak a 7.

Legalább a kieséstől tvolabb került, de majdnem 8 tizedmásodperc a hátránya a Mercedesek mögött. Räikkönen is csak egy árnyalatnyival gyorsabb nála.

21:47
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Gutiérrez csúnyán elbánt Pérezzel

Mexikói belharc zajlott az előbb, a lelassuló Gutiérrez nem engedte el a külső íven mellé érő Pérezt a hajtűkanyarban. A Force India versenyzője látható módon egyelőre nem reklamált.

21:48
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Vettel nem jött ki a pályára

A Ferrari szerint az 1:13.857 elég lesz a továbbjutáshoz, jelenleg Hülkenberg a 10. helyezett 1:14.364-gyel.

21:51
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Q2: Alonso továbbjutott, Button nem

Pedig tegnap pont fordított eredményt vártak. Alonso a rádión örült az eredménynek.

11. Pérez
12. Button
13. Kvjat
14. Gutiérrez
15. Grosjean
16. Sainz

21:55
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Q2: A Mercedesek alaposan elkalapálták a mezőnyt

Ilyen tempó mellett csak az a kérdés, hogy melyiküké lesz a pole pozíció, de utánuk még bármi történhet.

21:57
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Q3: Ricciado és Hamilton az első a sorban

Ők ketten már jóval a zöld jelzés előtt beálltak a sorba, Bottas követi őket, majd Hülkenberg és Vettel is pályára lépett. 12 percük van eldönteni a legjobb 10 sorrendjét.

21:59
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Hamilton elvétette az első körét

Nem tudta bevenni a célegyenes előtti sikánt, így nem tudott rendesen kigyorsítani. Az első körének annyi, de valószínűleg úgyis csak gumit melegített volna.

22:00
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Bemelegítő körökkel kezdett a mezőny

1:20 feletti időket futottak a versenyzők, ezért mostani köreiket érdemes figyelni. Hamilton máris rákapcsolt.

22:01
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Rosbergnek nincs ellenszere Hamilton tempójára

Nagyon szoros a verseny az élen, de a brit áll jobban: Hamilton 1:12.812-t, Rosberg 874-et tudott, Verstappen 1:13.430-cal a 3. helyen áll Vettel és Ricciardo előtt.

22:03
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen és Massa mindent egy lapra tesz fel

Ők nem léptek pályára a többiekkel együtt az első felvonás során. Vettel súrolta a Bajnokok falát, de rádiós beszámolója szerint csak a felni sérült, az autó tökéletes maradt.

22:06
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Massa szorosan üldözi csapattársát

Első próbálkozása a 7. helyre jó, mindössze 7 ezredmásodperccel csapattársa, Bottas mögött. Räikkönen melegítő körrel kezdett, így továbbra is csak a 10. helyezett.

22:07
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Räikkönen a 6. helyre jött fel

Forgalomba került, ez kissé visszavetette, de van még ideje akár két körre is. Massa viszont feladta, visszatért a bokszba, így legjobb esetben is csak a 8. lehet.

22:10
június 11, 2016
Vágólapra másolva!

Hamiltoné a montreali pole

Vettelnél feltekertek mindent, a német pilóta 0,178 ezredmásodpercre megközelítette Hamiltont, de ez is csak a 3. helyre elég. A brit pilóta nem tudott javítani, ahogy Rosberg sem egy elfékezés miatt. Ricciardo a végén megelőzte Verstappent, Räikkönen maradt a 6. Bottas, Massa, Hülkenberg és Alonso előtt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!