Bottas új rekorddal zárt az élen, Räikkönen kicsúszott

Események

Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Barcelona teszt
BOTTAS Valtteri (fin) Mercedes W08 Hybrid EQ Power+ team Mercedes GP action during Formula 1 winter tests 2017 at Barcelona, Spain from March 7 to 10 - Photo Florent Gooden / DPPI
Vágólapra másolva!
Az előszezon hatodik tesztnapján a Mercedes és a Williams is új mércét állított fel Barcelonában, a Ferrarinak viszont az idén először nem volt zökkenőmentes napja. A Red Bullban motort kellett cserélni, az pedig már nem is hír, hogy a McLaren tovább szenvedett.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül120 bejegyzés

A megszokottnál hűvösebb időjárás miatt lassan indult az F1-es teszt keddi napja: a reggel mindössze 13 fokos aszfalton sokáig kellett várni reprezentatív időkre, és az ebédszünetig csak a Mercedes és a Williams ment igazán gyorsan Barcelonában. Féltávnál Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabbnak, új tesztrekordot ért el 1:19.310-zel.

Bottas autóján az ultralágy gumik működtek, ahogy üldözője, Felipe Massa is ezeket használta. A Williams versenyzője a délelőtt folyamán egyszer kicsúszott a 13-as kanyarban, de ő és az autója is épségben megúszta a hibát, és később 1:19.420-ig jutott, ami esetükben is egyéni rekord, és mindössze 0,11 másodperccel lassabb Bottas körénél.

Bottas volt a leggyorsabb - galériával Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Jobban éreztem magam az autóban, miután változtattunk rajta – mondta Bottas. – Sokat fejlődünk, minden alkalommal egyre otthonosabban érzem magam az autóban. Ma a rövid etapokra összpontosítottunk, délelőtt sok aero tesztet végeztünk a fejlesztések miatt, és úgy tűnik, minden jó irányba megy, de még a maradék két tesztnapból is mindent ki kell hoznunk. A leggyorsabb körök nem számítanak, csak az, hogy amikor Melbourne-be érünk, hol is tartunk valójában.”

A Williamsnél ezúttal Massa és Lance Stroll is jól szerepelt.

„Délelőtt Felipe vezetett, és először próbáltuk ki a szuperlágy gumikat, úgyhogy van némi átnézendő adatunk. Délután Lance ült vissza az autóba, és jó munkát végzett. Ő korábban még soha sem próbálta ki a szuperlágy abroncsokat, de a pálya akkori állapotát is figyelembe véve jól megszokta őket. Mindent összevetve tiszta napot zárunk, 122 kört tettünk meg” – összegzett Rod Nelson, a Williams vezető tesztmérnöke.

Massa megint kitett magáért - galériával Forrás: DPPI/Florent Gooden

Látványosan indult a Ferrari délelőttje, mert annyi aerodinamikai mérőkeretet, antennát és kábelt aggattak az autóra, hogy az már groteszk látványt nyújtott. Erre azért volt szükség, mert éjszaka új fejlesztések érkeztek az autóhoz, alaposan átalakították az oldaldobozok előtti oldallégterelőket, és további, kisebb újításokat is bevetettek.

Räikkönen mindössze 39 kört tett meg a délelőtt során,

mert valamilyen folyadékrendszer működése aggodalmat okozott a Ferrarinál. A 2007-es világbajnok az ebéd előtt nem sokkal tért vissza a pályára, és a 3. helyre jött fel, lágy gumival a legjobb kört futva. Mögötte Max Verstappen zárt, ő mindössze 34 körig jutott az ebédig, és az utolsó órában már nem lépett pályára.

Nem nyer szépségdíjat a mérőeszközökkel teleaggatott Ferrari - galériával Forrás: DPPI/Florent Gooden

A középmezőnyben az ebédszünetig nem alakult ki váratlan fejlemény, és zavar sem lépett fel, a piros zászlók sem kerültek elő. Említésre méltó, hogy Pascal Wehrlein a délelőtt majdnem egy újabb versenytávot levezetett (bár eleinte csak 1-1 körös részletekben), és megelőzte Fernando Alonsót, aki a délelőtt csak az utolsó lett, és csak 27 kört tette meg.

Räikkönen besokallt, Hamilton feltűnést keltett

Délután sem indult nagyobb lendülettel a mezőny, mint az első négy órában, bő negyedóráig semmilyen mozgás nem volt a pályán, de később Lewis Hamilton, Lance Stroll és egy ebédidőben végrehajtott motorcsere után Max Verstappen alaposan belehúzott, és sorra futották a hosszú etapokat. A Red Bull pilótája összesen 102 kört tett meg, Sergio Pérez pedig alig kevesebbet.

de igen zaklatott napunk volt a piros zászlók miatt, és ezért nem is tudtuk befejezni a programunkat. Fontos volt a délutáni hosszú etap, hogy ráérezzünk a gumik teljesítményére. A gyenge kopás élvezetesebbé teszi a vezetést, kell még óvni őket, de keményebben lehet nyomni, mint az elmúlt években” – összegzett Pérez.

Pérez 100 kört futott szerdán - galériával Forrás: DPPI/Florent Gooden

A Mercedes futásteljesítményével most sem vetekedhettek. Bottas délelőtti 70 körét Hamilton további 79-cel növelte, ráadásul teljesített egy 20 körös etapot ultralágy gumikkal. Ez még a Pirelli figyelmét is felkeltette, hiszen a lehető leglágyabb keverékkel ez jóval hosszabb táv, mint amit eredetileg terveztek, és

előre vetíti az egykiállásos versenyek megszaporodását.

„Elég jó nap volt, kellemes és sima, gondok nélkül. Még rengeteg teendőnk van, de mindent összevetve ismét eredményes napja volt a csapatnak. Az F1 mindig élvezetes, az autók is mindig lenyűgözőek, de ez a mostani gyorsabb, és nagyobb kihívás mindent kihozni belőle” – lelkesedett Hamilton, aki Bottashoz hasonlóan rövidebb és hosszabb etapokat is teljesített, valamint már az első nagydíjak beállításaival is foglalkozott.

Verstappennek akadtak gondjai, de így is 100 kör fölé jutott - galériával Forrás: DPPI/Florent Gooden

Az Ezüstnyíl tehát egyszerre volt gyors és állóképes szerdán, ez viszont a Ferrarira ma nem volt igaz. Räikkönen délelőtt két órát veszített műszaki hiba miatt, majd délután is alig növelte a körszámát, és idejekorán be is fejezte a tesztnapot, mert a 3-as kanyarban besokallt, megpördült, és a fal fogta meg a Ferrarit. Nem esett nagyot, de már nem tért vissza a pályára, és ma csak 53 kört tett meg.

Räikkönen okozta a nap első piros zászlós szakaszát,

de a teszt végén akadt még alkalom a pihenésre. Verstappen Red Bullja a balszerencsés 13-as kanyarban állt meg, néhány perccel az újraindítás – és egyben a leintés – előtt pedig Marcus Ericsson alatt adta fel a Sauber a mai 106. körében.

„Akadt némi üresjárat, de délután majdnem egy teljes versenytávot teljesítettünk, ez jól jött" – mondta Verstappen, aki biztos abban, hogy az autó gyermekbetegségeit orvosolni lehet. Elismerte, unta magát a hosszú etap során, mert nem volt kivel versenyezni. Guillaume Rocquelin, a Red Bull vezető versenymérnöke szerint a rendellenességeket láttak az adatokban, és elővigyázatosságból cserélték ki a motort, hogy Verstappen biztosan teljesíteni tudja a délutáni szimulációt. Ez majdnem sikerült is.

Alonso szerint a Honda motor nem megbízható és nem is erős - galériával Forrás: AFP/Josep Lago

A délelőtti sorrend érdemben csak Stroll és Hamilton előrelépései miatt változott, de a hosszú etapok miatt ők is jóval lassabbak voltak, mint csapattársaik, akik délelőtt vezethették az autóikat. A szerdai nap során mindenki hosszabb etapokat futott, és Hamilton példáján látható, hogy

még az ultralágy gumik esetében sem csak a nyers tempó optimalizálásával foglalkoztak.

Barcelonában két nap maradt az autók felkészítésére a melbourne-i idénynyitó előtt, 16 óra időtartamot tölthetnek még a pályán a résztvevők, mielőtt csomagolni kezdenek, és elindulnak az ötödik kontinensre.

Alonso gúnyt űzött a Hondából

Szerdán is csak az ellenfelek futásteljesítményének töredékét tudta megtenni a McLaren, és Alonso ezúttal már nem fukarkodott a kritikákkal. Elmondása szerint a McLaren nincs nagyon lemaradva a karosszéria fejlesztése terén, egy gondjuk van csupán, az erőforrás. „Nincs megbízhatóság, és nincs teljesítmény. Minden egyenesben 30 km/órával lassabbak vagyunk.”

Alonso úgy vélte, a helyzet nem olyan rossz, mint 2015-ben volt, és az együttműködés jelentőségét hangsúlyozta, de azonnali válaszreakciót vár mindenkitől. A nyitónapon tapasztalt olajteknő meghibásodást „amatőr problémának” nevezte, és azt mondta, a többiekhez képest még csak a második tesztnapnál járnak, de bizonyos szintre így is fel tudnak készülni a melbourne-i futam előtt.

09:43
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Már bőven a második félidőben járunk

Kellemes délelőttöt kívánunk az idei F1-es tesztelés hatodik napján! Ezzel együtt már csak háromszor 8 órája van a mezőnynek, hogy felkészüljenek a melbourne-i idénynyitóra, úgyhogy az egyébként is feszített menetrend egyre szorosabbá válik. Bemelegítésként kezdjünk egy tegnapi videóval a pálya széléről!

09:45
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Hétfőn Massa zárt az élen

A múlt héten összetört Williams bizonyult a leggyorsabbnak a második etap első napján. Íme az eddigi tesztnapok összefoglalója!

Massa jó idővel nyerte a tesztnapothttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20170307-ujra-palyan-az-autok-a-keddi-f1-es-tesztnap-eloben.htmlRäikkönen nyerte a legértelmetlenebb tesztnapothttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20170302-f1-kimi-r-ikkonen-ujra-palyara-lep-a-barcelonai-teszt-utolso-napja-eloben.htmlSzerdán is a Mercedes és a Ferrari brillírozotthttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20170301-a-harmadik-2017-es-f1-es-tesztnap-eloben.htmlRäikkönen keményebb gumikon is verte Hamiltont keddenhttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20170228-a-masodik-2017-es-f1-es-tesztnap-eloben.htmlA Ferrari és a Mercedes kezdte a legpengébben az előszezonthttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20170227-az-elso-2017-es-f1-es-tesztnap-eloben.html
09:50
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton és Räikkönen is munkába áll

Nincs meglepetés a keddi menetrendben

Mercedes - Lewis Hamilton, Valtteri Bottas
Red Bull Racing - Max Verstappen
Ferrari - Kimi Räikkönen
Force India - Sergio Pérez
Williams - Felipe Massa, Lance Stroll
McLaren - Fernando Alonso
Toro Rosso - Carlos Sainz
Haas - Romain Grosjean
Renault - Jolyon Palmer, Nico Hülkenberg
Sauber - Pascal Wehrlein, Marcus Ericsson

09:54
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Hűvös a reggel Barcelonában

Volt, és remélhetőleg lesz is még jobb idő a mostaninál Barcelonában. A pálya mindössze 13,3 fokos.

09:57
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

A Ferrari lett a mezőny legszebb autója

A múlt héten arról kérdeztük Önöket, hogy melyik autót tartják a legszebbnek a 2017-es mezőnyből. Az eddig beérkezett szavazatok alapján a Ferrari és a Mercedes emelkedett ki, a harmadik helyet nagy csatában a Toro Rosso szerezte meg a McLaren előtt.

---- separator ----voting-content-type:68a08a10-ced2-4931-9c1a-4942af4380d3---- separator ----
09:59
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Wehrlein egészsége rendben van

Hétfőn kezdte a tesztelést a Sauber új pilótája, Pascal Wehrlein, aki látványosan felborult egy Polaris Slingshottal a januári Bajnokok tornáján. Wehrlein hátsérülést szenvedett, de az első tesztnap után azt mondta, csak elfáradt, de teljesen jól érzi magát.

10:02
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

A McLaren gondjai olyanok, mint Trump álhírei

Eric Boullier kezdi elveszteni a türelmét a McLaren Honda bukdácsolását látva. A versenyigazgató is olvasta, hogy Gary Anderson, az Autosport technikai szakírója szerint az autó küszködik a barcelonai 1-es, 2-es és 3-as kanyarokban, de szerinte "ez kissé olyan, mint Trump álhírei."

Boullier úgy véli, a látottak is a hibrid hajtáslánc jellegzetességére vezethetők vissza.

10:03
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Kezdődnek az installációs körök

Nem sokat vártak a pilóták, Alonso, Bottas, Wehrlein és Verstappen már ki is hajtott, hogy megtegyék a napi első, ellenőrző köreiket.

10:05
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

A Mercedesnek máris van mért köre

Bottas nem sokat hezitált, rögtön mért kört futott: 1:22.474-et ért el ultralágy gumival, mögötte Verstappen 1:26.024-et ért el lággyal, aztán ki is ment a bokszba.

Egy körrel később Bottas 1:21.327-re gyorsult.

10:07
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Éjszaka a Ferrari pakkot kapott

Vajon mit rejt a titokzatos doboz, amit éjnek éjjelén csomagoltak ki?

Bottas közben már 1:21.229-nél tart.

10:09
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Teljes lett a Mini-mezőny is

Az idén sem hiányoznak majd a vicces karikatúrák a versenyek után. Teljes lett a MiniDrivers mezőnye.

10:12
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Még mindig jönnek a garázsból kihajtós videók

A Liberty Media eredetileg csak múlt csütörtökig engedte meg a csapatoknak a videózást, de még mindig érkeznek felvételek arról, ahogy az autók kigurulnak a bokszból. A hirtelen jött szabadságot egyelőre csak a Mercedes és a Red Bull tudta érdemben használni, ők készítettek egy-egy látványos klipet a barcelonai szereplésükről.

10:15
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Nem ez a Ferrari lett a szépségdíjas

Közben az F1Today szerint Bottas autójára is felkerült a cápauszony. A finn pilóta egy hatkörös etappal kezdett ultralágy gumikon, most azonban visszállt a bokszba, és Räikkönené a pálya.

10:21
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Pérez szundít még egyet?

Kiment egy installációs körre, most pedig állítanak az autóján. A mexikói pilóta addig lazít egy kicsit.

10:23
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Visszanövesztette az uszonyát a Mercedes

A fotó alapján alapvetően ugyanolyannak tűnik, mint amivel a múlt hét elején kísérleteztek, a T-szárny viszont megmaradt kétszintűnek.

10:26
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Hülkenberg a fél napos műszakokat kedveli

A német pilóta kezdett a Renault-nál, a délután viszont Jolyon Palmer ül a helyére. Hülkenberg az Autosportnak azt mondta, szerinte így jobb dolgozni, mintha az egész napot az autóban kellene töltenie, mert van idő pihenni és felfrissülni. Ehhez képest Massa tegnap 168 kört levezetett, és ma délelőtt is ő ül a Williamsben.

Hülkenberg a Renault-ban Forrás: NurPhoto/Urbanandsport/NurPhoto/Urbanandsport
10:31
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Verstappen közelebb lépett a Mercedeshez

A holland pilóta 1:22.290-nel, majd 22.172-vel továbbra is a 2. helyezett, lágy gumikon. Édesapja nemrég azt nyilatkozta, aggódik a fia miatt, mert heti hat és fél napot dolgozik, és akármerre megy, mindenhol felismerik.

10:32
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Mozgásban a McLaren is

Alonsónak is van már mért köre, igaz csak jelképes, 1:35-ös, de négyszer már ő is körbe ment a pályán.

Alonso a McLarenben Forrás: LAT Images/Steven Tee
10:37
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Massa kiállt Stroll mellett

A brazil veterán szerint nem szabad bántani a múlt héten többször is hibázó újoncot, mert az idei autókkal nagyon nehéz dolga van a tapasztalatlan pilótáknak. Emlékeztetett, hogy ő maga is sokat hibázott, amikor kezdő volt az F1-ben, ráadásul ő is kicsúszott a múlt héten, és csak szerencséje volt, hogy az autónak nem esett baja. Ha lett volna elég pótalkatrészük, Stroll baleseteivel is be tudták volna fejezni a programjukat.

10:41
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas újra a pályán, Sainz még mindig nem

Már csak a Toro Rosso nem mutatta meg magát a délelőtt során. A Mercedes most lágy gumira váltott, Grosjean viszont közepessel van kint. Alonso épp az ultralágyakat használja.

10:47
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Rövid etapot zárt a Mercedes

Bottas legutóbbi körei a lágy gumival eképp alakultak: 1:23.1, 1:22.5, 1:22.0, 1:21.9 és 1:22.0

A Twitteren közben a Ferrari vizuális környezetszennyezése a legfőbb téma, pedig a Sauber is újításokat hozott, a C36-on az oldaldobozok előtti légterelők újultak meg.

10:48
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Massa és Hülkenberg már Alonso előtt

A Williams 1:22.628-cal egyelőre a 3. helyre ért oda, mögötte pedig a Renault pilótája következik 1:25.227-tel. Ezek még természetesen csupán jelképes idők, ahogy Alonso korábban futott 1:35-ös köre is.

10:50
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Nagy forgalom volt a bokszutcában

Ez már kezd egy versenyhétvége szabadedzésére hasonlítani. Hülkenberg rajtgyakorlatra készült a bokszutca végén.

10:53
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Räikkönen is megjelent az eredménylistán

Valószínűleg lebontották a Ferrariról a kerítésrészletet, és a finn pilóta 1:23.622-vel a 4. helyen kezdett Massa mögött, aki 1:22.455-re javított.

10:55
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Gondolatkísérlet: Egy igazi retró Ferrari

Mi lenne, ha a Ferrari ismét úgy nézne ki, mint Alain Prost és Nigel Mansell idején? Ez:

10:58
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Hülkenberg sajátos rituálével készül a vezetésre

11:06
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas kezdte az élen a keddet

Az állás kicsivel 10 óra után:

1. Bottas (Mercedes W08) 1:21.229 - 13 kör
2
. Verstappen (Red Bull RB13) 1:21.172 - 13 kör
3. Massa (Williams FW40) 1:22.455 - 16 kör
4
. Räikkönen (Ferrari SF70H) 1:22.926 - 12 kör
5. Hülkenberg (Renault RS17) 1:24.417 - 13 kör
6. Pérez (Force India VJM10) 1:24.566 - 7 kör
7. Alonso (McLaren MCL32) 1:35.717 - 6 kör
8. Grosjean (Haas VF-17) idő nélkül - 9 kör
9. Wehrlein (Sauber C36) idő nélkül - 9 kör
10. Sainz (Toro Rosso STR12) idő nélkül - 1 kör
11. Palmer (Renault RS17) idő nélkül - 0 kör
12. Hamilton (Mercedes W08) idő nélkül - 0 kör
13. Ericsson (Sauber C36) idő nélkül - 0 kör
14. Stroll (Williams FW40) idő nélkül - 0 kör

11:10
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Képi bizonyíték a mozgó Toro Rossóról

Résen kellett lenni, mert Sainz mindössze egy kört tett meg eddig a pályán, és rögtön visszatért a bokszba. Kicsivel később korábbi csapattársa, Verstappen 2 ezredmásodpercet (!) lefaragott a mai legjobbjából, közepes keverékű gumikkal.

11:15
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Verstappen rövid etapot teljesített

Közepes gumival 1:23.1, 1:22.3, 1:24.2, 1:22.1 és 1:22.3 állt az időmérésen, most visszatért a bokszba és csak Bottas, Wehrlein és Grosjean köröz a pályán.

11:18
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Grosjean és Wehrlein is megjelent a köridőtáblázaton

A Haas pilótája 1:25.143-at, majd 067-et futott, Wehrlein 1:26.416-tal nyitott, bár már a 17. körében jár. Tegnap is egykörös etapokkal kezdett, mielőtt mért kört teljesített.

11:25
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Grosjean megelőzte Hülkenberget

A Haas pilótája 1:24.201-re javította a mai legjobbját, és feljött az 5. helyre.

11:32
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas gyorsul, de ez nem látszik

Közepes gumik kerültek a Mercedesre, és Bottas gyorsabb is tudna lenni, de nem rakta össze a legjobb szektorait, pedig abszolút leggyorsabb volt a középső és az 1-es harmadban is.

11:37
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Nem térnek vissza a nagy, hangos motorok

Jean Todt, az FIA elnöke a szövetség AUTO című magazinjában kijelentette, szerinte "a társadalom nem fogadná el" a hangosabb és nagyobb lökettérfogatú erőforrások visszatérését az F1-ben.

11:42
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Alonso már csak az utolsó

Sainznak is van már mért köre, 1:23.683-mal feljött az 5. helyre, így Alonso a szerény, 1:34-es körével már csak az utolsó a délelőtti mezőnyben. Tegnap David Croft, a Sky Sports kommentátora már azzal kapcsolatban érdeklődött a McLarennél és a Saubernél, hogy melyikük végez előrébb.

11:46
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Szorgalmas ma a mezőny

Bottas 31, Verstappen 25, Massa 28 körnél tart, így ma is bőven 100 fölé juthatnak. Wehrlein szintén 24 kört megtett már, Räikkönen viszont még csak 15-nél, Alonso pedig 9-nél jár.

11:50
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

A Red Bull még mindig a légáramlatokra kíváncsi

A Pirelli nemrég arról tweetelt, hogy a csapatok már Melbourne-re készülnek, de a Red Bull még mindig flow-viz festékkel kutatja az autó körüli légáramlatokat.

11:53
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

A Mercedes titkolózik, Verstappen vezet

Nagyon titkolják az autó diffúzorát, és az alábbi kép szerint minden mást is. Közben Wehrlein 1:24.951-re javított, de még mindig a 9. helyezett, Verstappen viszont 1:20.516-ra gyorsult lágy gumikkal, és átvette a vezetést.

12:06
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Verstappen az élen két óra után

1. Verstappen (Red Bull RB13) 1:20.516 - 29 kör
2
. Bottas (Mercedes W08) 1:21.229 - 31 kör
3
. Massa (Williams FW40) 1:22.455 - 34 kör
4
. Räikkönen (Ferrari SF70H) 1:22.926 - 15 kör
5. Sainz (Toro Rosso STR12) 1:23.569 - 12 kör
6. Pérez (Force India VJM10) 1:24.059 - 18 kör
7. Grosjean (Haas VF-17) 1:24.201 - 26 kör
8. Hülkenberg (Renault RS17) 1:24.417 - 23 kör
9. Wehrlein (Sauber C36) 1:24.951 - 28 kör
10
. Alonso (McLaren MCL32) 1:34.732 - 11 kör
11. Palmer (Renault RS17) idő nélkül - 0 kör
12. Hamilton (Mercedes W08) idő nélkül - 0 kör
13. Ericsson (Sauber C36) idő nélkül - 0 kör
14. Stroll (Williams FW40) idő nélkül - 0 kör

12:07
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Massa kicsúszott

Az F1Today szerint a Williams pilótája a 13-as kanyarnál hagyta el a pályát, de neki és az autójának sem esett baja, folytatni tudta útját. Még a bokszba sem ment ki.

12:12
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Alonso megint a pályán

Két körre ismét kimerészkedett a McLaren, de még mindig csak 13 fordulónál járnak. Náluk kevesebbet ma csak Sainz ment, de ő az 5. a listán.

12:17
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Vamos Checo!

Pérez igyekszik a középmezőnyben, de még mindig a 6. helyezett Sainz mögött 1:23.746-tal, ő viszont még a közepes keverékű gumikat használja, míg a Toro Rossón a szuperlágy volt. Némi késlekedés után Bottas is visszatért a pályára.

12:24
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Hülkenberg is megelőzte Bottast

A Renault pilótája szuperlágy gumikra váltott, és 1:21.213-mal beugrott a Mercedes elé, de a hátránya Verstappen mögött így is bő 7 tizedmásodperc. Közben az F1Today szerint Bottas megközelítette a saját egyéni legjobb körét, de javítani nem tudott.

12:28
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

A szerelők akkor sem unatkoznak, ha az autó a pályán van

Bár ilyenkor nem lehet túl izgalmas a munka, a takarítás terén is precízen dolgoznak a Mercedes szerelői.

12:33
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas simán hozza az 1:21-es köröket

A Mercedes pilótája nemrég zárt egy rövid etapot közepes keverékű gumikkal, így alakultak a körei: 1:21.3, 1:21.2, 1:21.5, 1:21.6, 1:21.4, 1:21.5 és 1:21.4.

Közben végre Alonso is odacsaphatott kissé a lovak közé, lágy gumikkal 1:23.210-et ért el, ezzel feljött Räikkönen mögé a 7. helyre.

12:45
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Adok-kapok az élen: Massa után Bottas vezet

Némi üresjárat után megindultak a Mercedes motort használó istállók: először a Williams vette át a vezetést Massa révén Hülkenbergtől, 1:20.244-gyel, lágy gumikkal, aztán jött Bottas az Ezüstnyíllal, és 1:19.310-re szorította le a mai legjobb kört, szuperlágy abroncsokkal.

12:47
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas körével a Mercedes emelte a tétet

A finn pilóta 1:19.310-es köre az eddigi legjobb a tesztsorozat múlt hétfői kezdete óta. Alonso egyébként még a múlt héten 1:17-re saccolta a Mercedes valós tempóját, ettől azért még messze vagyunk.

12:54
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Videón Räikkönen teleaggatott Ferrarija

Kora délelőtt körözött így, mérőeszközökkel felvértezve, azóta inkább a bokszban várakozik. 15 kört tett meg, Massa viszont már 45-öt, és 1:20.181-gyel megerősítette a 2. helyét Bottas mögött.

12:58
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Pérez javít, de nem eleget

A Force India egyelőre csak a Saubert előzi meg, Pérez 1:23.674-et ért el, és maradt a 9. helyen. Hülkenberg közben aero méréseket végez a Renault-nál.

13:00
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

A Sauber majdnem megelőzte Raikkönen Ferrariját

A 2007-es világbajnok még mindig a bokszban várakozik, így már csak a 7. helyen áll, lassan már a tavalyi motort használó Sauber is megelőzi. Wehrlein legutóbb 1:23.000-t ért el lágy gumikkal.

13:07
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Räikkönen megkerült, Massa tovább gyorsult

A sorrend 12 óra után egy kicsivel.

1. Bottas (Mercedes W08) 1:19.310 - 48 kör
2
. Massa (Williams FW40) 1:19.909 - 49 kör
3
. Verstappen (Red Bull RB13) 1:20.432 - 34 kör
4. Hülkenberg (Renault RS17) 1:21.213 - 34 kör
5. Räikkönen (Ferrari SF70H) 1:21.324 – 19 kör
6. Sainz (Toro Rosso STR12) 1:22.139 - 28 kör
7. Grosjean (Haas VF-17) 1:22.428 - 40 kör
8. Wehrlein (Sauber C36) 1:23.000 - 44 kör
9. Alonso (McLaren MCL32) 1:23.210 - 21 kör
10. Pérez (Force India VJM10) 1:23.674 - 37 kör
11. Palmer (Renault RS17) idő nélkül - 0 kör
12. Hamilton (Mercedes W08) idő nélkül - 0 kör
13. Ericsson (Sauber C36) idő nélkül - 0 kör
14. Stroll (Williams FW40) idő nélkül - 0 kör

13:10
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

A padlólemezt és az oldalterelőket érdemes figyelni

A Toro Rosso és a Ferrari is az oldaldobozok előtti légterelők fejlesztésével foglalkozik, és a padlólemez is fontos terület számukra.

13:16
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Kiderült, Räikkönen miért vesztegelt

A Ferrari a keringetőrendszert ellenőrizte, gyaníthatóan a hűtés terén voltak aggodalmaik.

13:18
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Massa már Bottas nyomában

A Williams pilótája 1:19.487-re szorította le a legjobbját ultralágy gumikkal, ez csupán 0,177 másodperccel lassabb Bottas eredményénél. Úgy tűnik, Verstappen közben befejezte a délelőtti etapját.

13:29
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Aki nem vezet, interjút ad

Ez csak ma legalább a harmadik poszt különböző csapatoktól, ami azt mutatja, hogy a pilóta, aki éppen nem vezet, keményen dolgozik interjúkat ad.

13:30
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Räikkönen a 4. helyre lépett előre

A finn pilóta sokat állt a bokszban, de egy rövid etapra kilátogatott a pályára, és 1:20.472-vel feljött a 4. helyre, lágy gumikkal.

13:34
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

A Pirelli F1-es főnöke is "keményen dolgozik"

Paul Hembery, a Pirelli motorsport menedzsere is interjút adott. Ezt a jelenlegi beosztásában már nem sokáig teheti meg, mert kinevezték az abroncsgyártó latin-amerikai üzletágának ügyvezetőjévé, és Mario Isola veszi át az F1-es teendők kezelését, de Hembery a későbbiekben is rajta tartja majd a szemét az F1-en, és néhány versenyre személyesen is ellátogat majd.

13:36
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas még mindig diktálja az iramot, de Massa egyre közelebb

A Mercedes pilótája nemrég abszolút legjobb középső szektort autózott, és 1:19.355-tel alig maradt el az eddigi legjobb körétől. Lassan javítania kell, mert Massa is igyekszik, már 1:19.420-ra is képes volt, így csak 0,110 másodperc a hátránya.

13:44
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

F1-es versenyzőarc készül

Kvjat ma nem vezet, de a Toro Rosso Twitter csatornája szerint ő is nagyon elfoglalt, mert délelőtt fotózáson volt, most pedig a Codemasters szakemberei rögzítik az arcvonásait az új F1-es videójáték fejlesztéséhez.

13:46
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Räikkönen visszatért a top 3-ba

A Ferrari kezd magára találni a délelőtti időveszteség után, a finn pilóta lágy gumival a mai legjobb időt autózta 1:20.406-tal, előtte csupán Bottas és Massa szerepel, ultralágyakkal.

13:47
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Újabb látványos felülnézeti összehasonlítás

Tobias Grüner, az Auto Motor und Sport tudósítója a múlt héten a Ferrarit és a Williamst vetette össze, most a Mercedesről, a Ferrariról és a Red Bullról készített animált GIF-et.

14:00
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

A Mercedesnél már vágják a centit?

Mindjárt itt az ebédszünet, Bottas ki is állt a bokszba, de visszatért még egy pár körre még a leintés előtt. Pérez és Sainz egymást előzgeti a 6-7. helyen, egyelőre a mexikói van előrébb, szuperlágy gumikkal.

14:05
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas az első, Alonso az utolsó az ebédszünetben

1. Bottas (Mercedes W08) 1:19.310 - 67 kör
2
. Massa (Williams FW40) 1:19.420 - 63 kör
3. Räikkönen (Ferrari SF70H) 1:20.406 - 35 kör
4
. Verstappen (Red Bull RB13) 1:20.432 - 34 kör
5. Hülkenberg (Renault RS17) 1:21.213 - 58 kör
6. Pérez (Force India VJM10) 1:21.297 - 49 kör
7. Sainz (Toro Rosso STR12) 1:21.872 - 42 kör
8. Grosjean (Haas VF-17) 1:22.428 - 51 kör
9. Wehrlein (Sauber C36) 1:23.000 - 55 kör
10. Alonso (McLaren MCL32) 1:23.041 - 27 kör
11. Palmer (Renault RS17) idő nélkül - 0 kör
12. Hamilton (Mercedes W08) idő nélkül - 0 kör
13. Ericsson (Sauber C36) idő nélkül - 0 kör
14. Stroll (Williams FW40) idő nélkül - 0 kör

14:32
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Barangolás legendák között

Az ebéd mellé egy kis kitekintést ajánlunk a doningtoni Grand Prix Collectionbe, ahol dezhar1 nemrég látogatást tett, és több legendás versenyautót is lencsevégre kapott.

Donnington F1
14:46
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Meghökkentő adat a Mercedesről és a McLarenről

Az ebédszünetig Bottas összesen 480 kört tett meg Barcelonában, Alonso viszont csupán 128-at. Utóbbi kevesebb, mint két versenytáv, 5 és fél nap alatt.

14:59
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Leváltották Charlie Whitingot

Joe Saward szakblogger arról számolt be, hogy Marcin Budkowskit nevezte ki az FIA az F1-es technikai részlegének élére, Charlie Whiting helyére. Budkowski 2007 és 2014 között a McLaren aerodinamikai szakembere volt előtte a Ferrarinál és a Prostnál dolgozott. Whiting továbbra is az F1 versenyigazgatójaként dolgozik.

15:02
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Ismét szabad a pálya

A pilóták még váratnak magukra, viszont előkerült néhány délelőtti fénykép a Williamsről. Leszerelték az alsó T-szárnyat és kipróbáltak egy új majomülést a hátsó szárnynál.

15:09
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Megújult az F1-es mobilapp

Teljesen áttervezték, hirdeti az F1 twitter-csatornája, lényeges újításokról azonban egyelőre nem érkezett hír.

15:13
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Újabb meghökkentő adat a Mercedesről és a McLarenről

Az F1Fanatic aktualizálta a megtett kilométerek számát, és egyelőre nem a McLaren (1461,67 km), hanem a Toro Rosso (1438,395 km) ment a legkevesebbet a teszt során Barcelonában. A Mercedes 3500, a Ferrari 3100 fölött jár.

15:16
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Érdemben is elkezdődik a délutáni félidő

Bő negyedóra csúszással Pérez az első a pályán. Szuperlágy gumikkal kezd, egyelőre a 6. helyen. Nemsokára Stroll is érkezhet, már beszíjazták az autóba.

15:20
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Stroll is a pályán

Lágy keverékű gumikkal indították útjára, remélhetőleg ma nagyobb szerencséje lesz, mint az eddigi napok során, és egyben marad a Williams.

15:22
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Strollnak is van már mért köre

A kanadai tinédzser 1:24.072-vel kezdett, ez egyelőre az utolsó helyre elég, de kezdésnek megteszi. Pérez hosszabb etapra indult, 1:21-es köröket teljesít szuperlágy abroncsokkal.

15:25
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Lewis Hamilton kérjük, fáradjon a 44-es autóhoz!

Repülőtéri stílusban így lehetne összefoglalni a Mercedes legutóbbi tweetjét.

15:27
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton szuperlággyal kezd

A Mercedesnek csak hívnia kellett Hamiltont, máris ott termett, és a háromszoros világbajnok már pályára is lépett. Szuperlágy gumikkal kezdett installációs kört.

15:29
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton és Stroll a középmezőnyben

A háromszoros világbajnok első mért köre 1:22.033 lett, ez a szuperlágy gumival is csak a 8. leggyorsabb kör ma, Stroll a lággyal 1:22.814-re javított, ez a 10. idő Wehrlein és Alonso előtt. Előbbi ma már aligha lép előre, mert Ericsson ül a helyére.

15:31
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Kellemesen meleg lett Barcelonában

Legalábbis az aszfalt hőmérséklete 29 fokra emelkedett, a levegő még mindig csak 18 fok, úgyhogy egy pulóver azért jól jön. De nem Hamiltonnak, aki már a 4. körénél jár, és 2 ezredmásodpercet javított a körén, most 1:22.031-gyel a 8. helyezett.

15:33
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton újabb 7 tizedet faragott

A Mercedes pilótája már csak 2,061 másodpercre van Bottas ultralágy gumis legjobbjától, de hatkörös etapot teljesített a szuperlágyakkal, ezért még csak 1:21.371-nél a 7. helyen jár.

15:38
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Most csak Pérez van kint

Rövid bokszkiállás után is folytatja a körözést a mexikói pilóta. Ebben most épp senki sem zavarja. 59 körnél jár.

15:43
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Úgy láthatjuk a Ferrarit, ahogy még soha

A csapat ezt állítja a legújabb tweetjükben. Egyelőre nem látjuk, mi az újdonság a videón.

15:47
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

A rajongók nem felejtik Schumacher

"Michael, még mindig hiányzol" - írták szurkolók az alábbi német zászlóra.

15:48
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton is az uszonyos Mercedest hajtotta

Most viszont a bokszban várakozik, és csak Sainz, valamint Stroll van kint lágy gumikkal.

15:53
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

A Red Bullnál elmaradt az ebéd

Motort cserélnek az RB13-asban, ezért Verstappent egy ideig még nem láthatjuk. A holland fiatal ma még csak 34 kört tett meg, már az ebédszünet előtt egy órával abbahagyta a munkát.

15:58
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton újabb 7 tizedet javult

Ez a mai gyorsulásának üteme, már csak 1,392 másodperc a hátránya Bottas mögött. Lágy gumikkal 1:20.702-t ért el és az 5. helyet foglalja el. Javított Stroll is, ő 1:22.510-zel a 10. helyezett.

16:02
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Räikkönen is előkerült

Mért körre viszont nem maradt ideje az ebédszünet utáni első órában. Íme az állás 15:00-kor:

1. Bottas (Mercedes W08) 1:19.310 - 70 kör
2
. Massa (Williams FW40) 1:19.420 - 63 kör
3. Räikkönen (Ferrari SF70H) 1:20.406 - 43 kör
4
. Verstappen (Red Bull RB13) 1:20.432 - 34 kör
5. Hamilton (Mercedes W08) 1:20.702 - 13 kör
6. Hülkenberg (Renault RS17) 1:21.213 - 61 kör
7. Pérez (Force India VJM10) 1:21.297 - 61 kör
8. Sainz (Toro Rosso STR12) 1:21.872 - 51 kör
9. Grosjean (Haas VF-17) 1:22.428 - 54 kör
10. Stroll (Williams FW40) 1:22.510 - 18 kör
11. Wehrlein (Sauber C36) 1:23.000 - 59 kör
12. Alonso (McLaren MCL32) 1:23.041 - 27 kör
13. Palmer (Renault RS17) idő nélkül - 0 kör
14. Ericsson (Sauber C36) idő nélkül - 0 kör

16:09
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Na, és Alonso?

A McLaren egy órával ezelőtt azt ígérte, hogy Alonso nemsokára visszatér, de még mindig csak 27 kör áll a neve mellett. Remélhetőleg náluk nem kell megint motort cserélni.

16:14
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Most Magnussen esett át az arcszkennelésen

16:21
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Elcsendesedett a pálya

Már csak Palmer nem lépett pályára a mai nap során, de az ebédszünet óta sokan várakoznak még a munka folytatásával. Most senki sincs kint.

16:26
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton megtörte az üresjáratot

A Mercedes pilótája a mai 21. körét futja lágy gumikkal, továbbra is az 5. helyezett. Közben a Sauber feltöltött egy videót Marcus Ericsson mai első métereiről.

16:28
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Gyűlnek a körök Hamiltonnál és Strollnál

Mindketten ebéd után kezdtek, Hamilton már 24-nél jár...

...Stroll pedig 26-nál, ami különösen a Williams számára megnyugtató. Most éppen a bokszban várakozik.

16:38
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Néhány szurkoló hétköznapon is kilátogatott a pályára

16:42
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Verstappen újra a pályán

34 kör áll a neve mellett, pont annyi, amennyit már Hamilton is megtett, körülbelül másfél óra alatt. A Mercedes viszont Bottas révén még 70-et is magáénak tudhat, így ők már 100 kör fölött járnak ma. Räikkönen kevesebb, mint a felét, 47-et teljesített.

16:48
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Alonso is felbukkant

Egyelőre nem tudni, hogy miért tűnt el majdnem fél napra, de most már két körnél jár délután. Räikkönen és Hamilton is gyűjti a kilométereket.

16:49
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton hullámzó köröket fut

Túl nagy forgalom nincs a pályán, lehet, hogy a lágy gumi vagy a beállítások ma sem fekszenek neki és a Mercedesnek. A köridők így alakultak:

1:20.8, 1:47.7, 1:21.4, 1:22.8, 1:22.6, 1:22.9, 1:23.2, 1:22.9, 1:23.4, 1:23.3, 1:23.5.

16:53
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Piros zászló: Räikkönen kicsúszott

16:57
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Räikkönen koccant a fallal is

Valószínűleg nem történt vészes baleset, de lehetséges, hogy megsérült a Ferrari orra.

16:58
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

A Ferrari szárnyának annyi

17:04
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas és Massa még mindig az élen

Hamilton gyorsul az ebédszünet óta, de még mindig csak az 5. helyen áll, viszont még nem a gyors körökre hajtott. Räikkönen balesete miatt kényszerszünet van.

1. Bottas (Mercedes W08) 1:19.310 - 70 kör
2
. Massa (Williams FW40) 1:19.420 - 63 kör
3. Räikkönen (Ferrari SF70H) 1:20.406 - 53 kör
4
. Verstappen (Red Bull RB13) 1:20.432 - 37 kör
5. Hamilton (Mercedes W08) 1:20.702 - 41 kör
6. Hülkenberg (Renault RS17) 1:21.213 - 61 kör
7. Pérez (Force India VJM10) 1:21.297 - 70 kör
8. Sainz (Toro Rosso STR12) 1:21.872 - 64 kör
9. Stroll (Williams FW40) 1:22.217 - 33 kör
10. Grosjean (Haas VF-17) 1:22.428 - 57 kör
11. Wehrlein (Sauber C36) 1:23.000 - 59 kör
12. Alonso (McLaren MCL32) 1:23.041 - 31 kör
13. Ericsson (Sauber C36) 1:25.042 - 16 kör
14
. Palmer (Renault RS17) idő nélkül - 0 kör

17:05
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Ismét szabad a pálya

Eltakarították Räikkönen Ferrariját, Verstappen, Grosjean és Ericsson rögtön él is a lehetőséggel.

17:18
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Räikkönen meg is pördült, mielőtt a kavicságyban landolt

Hiába jobb az új autók tapadása, ez még a szélesebb nyomtávval és szélesebb gumikkal szerelt Ferrarinak is sok volt.

17:24
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

A Williams is átlépte a 100 körös határt

Massa délelőtt 63 kört tett meg, Stroll pedig 38-nál jár, ráadásul 1:21.927-re javított, és már a 9. helyezett. Palmer is megjelent, bő másfél órával a tesztnap vége előtt.

17:30
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Verstappen nem esett ki a ritmusból

Sokat várt, hogy a motorcsere után visszaülhessen a Red Bullba, de Verstappen ismét egyenletes köröket tud felmutatni, gyaníthatóan magas üzemanyagszinttel, lágy gumikon.

1:25.5, 1:25.5, 1:25.4, 1:25.3, 1:25.3, 1:25.4, 1:25.4, 1:25.7, 1:25.6, 1:26.1.

Palmer is feliratkozott az eredménylistára, 1:26.523-mal egyelőre az utolsó, 14. helyen áll szuperlágy gumival.

17:34
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

A nap tweetje-díj a Pirellié

"Az érzelmek a pályán néha elragadóak. A Ferrari megölel egy PZero lágy gumit" - írták.

17:44
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Stroll újabb helyet lépett előre

A kanadai fiatal megelőzte a szintén pályán lévő Sainzot, és már a 8. helyezett. A legutóbbi köre 1:21.531 alatt ért véget, lágy gumikkal. Folytatka a körözést, még 90 perce van hátra.

17:56
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Ritka nagy forgalom a pályán

Räikkönen kivételével gyakorlatilag a teljes délutáni mezőny a pályán van, talán rájöttek, hogy fogy az idő?

A Ferrari mellett a másik kivétel Alonso és a McLaren. Ők éppen "adatokat elemeznek".

18:04
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Kevés a mozgás az utolsó óra kezdetén

A középmezőnyben javulnak az idők, de a helyzet alapvetően változatlan.

1. Bottas (Mercedes W08) 1:19.310 - 70 kör
2
. Massa (Williams FW40) 1:19.420 - 63 kör
3. Räikkönen (Ferrari SF70H) 1:20.406 - 53 kör
4
. Verstappen (Red Bull RB13) 1:20.432 - 75 kör
5. Hamilton (Mercedes W08) 1:20.702 - 58 kör
6. Hülkenberg (Renault RS17) 1:21.213 - 61 kör
7. Pérez (Force India VJM10) 1:21.297 - 87 kör
8. Stroll (Williams FW40) 1:21.531 - 44 kör
9
. Sainz (Toro Rosso STR12) 1:21.872 - 82 kör
10. Grosjean (Haas VF-17) 1:21.887 - 76 kör
11. Wehrlein (Sauber C36) 1:23.000 - 59 kör
12. Alonso (McLaren MCL32) 1:23.041 - 39 kör
13. Ericsson (Sauber C36) 1:23.384 - 34 kör
14
. Palmer (Renault RS17) 1:24.774 - 25 kör

18:07
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Videó Räikkönen bukásáról

18:13
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Stroll rákapcsolt a szuperlággyal, Hamilton ultralágyat kapott

A kanadai pilóta is a félszáz körhöz közelít, ezt a 6. hely megszerzésével ünnepli. 1:21.187-tel majdnem fél másodperccel van Hamilton mögött, aki ultralágy gumikat kapott, de az előző 65 körét lágyakkal tette meg,

18:17
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Hamilton nem erőlteti az ultralágy gumikat

Már 4 körnél tart a leggyorsabb és legpuhább keverékkel, de a mai legjobb eredményén még nem javított, és a szektorokban sem hallani csúcsdöntésről.

18:20
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Alonso a pályán

Az utolsó 40 percre előkerült a McLaren is. 42 körnél tartanak ma, ennél csak a félnapos pilóták futottak kevesebbet, de ők sem mindig. Hamilton például már 71-nél, Stroll 50-nél jár.

18:27
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Stroll megelőzte Hamiltont is

A Williams pilótája 1:20.579-re gyorsult szuperlágy gumikkal, most pont Verstappen és Hamilton közé ékelődött be. A Mercedes pilótája Pablo Elizalde, a Motorsport.com hírszerkesztője szerint 20 körös etapot futott az ultralágyakkal, de az időmérő monitor szerint ennél jóval kevesebbet (de lehet, hogy a megjelenítő tévedett).

A Force India közben a mai 100. kör elérésére hajt Pérezzel, és már 93-nál járnak, valószínűleg összejön nekik a terv.

18:30
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Pérez a mai legszorgalmasabb

A Force India pilótája a 94. körét tapossa, mögötte Verstappen 93-mal, Grosjean 90-nel és Sainz 88-cal következik. Ez még változhat, de az már aligha, hogy összesítve megint a Mercedes lesz a legtöbbet futó autó, eddig 121 körrel.

18:36
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Galériánk a szerdai tesztnapról

Még több kép a kattintás után! Forrás: DPPI/Florent Gooden
18:38
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Räikkönen ma már nem tér vissza

Bő 20 perc maradt a mai tesztnapból, úgyhogy meglepetés lett volna az ellenkezője, de a Ferrari megerősítette, hogy Kimi Räikkönen ma már nem lép pályára.

18:41
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Verstappen motorcserével is átlépte a 100 kört

Már nem Pérez a mai csúcstartó az egyedül megtett körök száma terén. Verstappen a déli motorcsere miatti időveszteség ellenére is 101 körnél jár.

18:43
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Piros zászló, Verstappen megállt

Pedig az időmérés szerint ő is a bokszban van, az F1Today viszont úgy tudja, hogy a pálya szélén parkolt le. A Twitteren a 13-as kanyart említi a pálya csatornája.

18:46
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

A Mercedesnek nem jött jól a piros zászló?

"Bosszantó", írták a Twitteren, megjegyezve, hogy Hamilton 77 körnél tart. Ez már több, mint amennyit Bottas megtett délelőtt, de lehet, hogy még többre számítottak.

18:50
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

A Pirellit is meglepte Hamilton etapja az ultralágyakkal

A gumigyártó Twitter-csatornája is elismerte, hogy Hamilton 20 körös etapja "hosszú" volt az ultralágy gumikkal, és "érdekesnek" nevezték a felkészülésnek ezt a formáját Ausztráliára.

18:53
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Megint az a 13-as...

Kicsit lassan kapcsoltunk így a nap vége felé, de az idén nagyon babonássá váló Red Bull az RB13-assal a barcelonai 13-as kanyarban robbant le. Lehet, hogy egy fekete macska szaladt át az aszfalton Verstappen előtt?

18:55
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Ráadás is lesz a mai teszten

A piros zászlók miatt 5 perccel meghosszabbították a tesztet, így még 10 percünk maradt a mai napból. Palmer, Sainz, Grosjean, Hamilton és Ericsson él a lehetőséggel.

19:00
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Újabb piros zászló!

Ericsson autója nem ért vissza a bokszba, a Sauberrel akadt probléma a 8-as kanyarban.

19:04
március 08, 2017
Vágólapra másolva!

Lefújták a tesztet

Ericsson lerobbanása miatt okafogyottá vált a hosszabbítás, Bottas, Massa és Räikkönen zárta az élen a mai tesztnapot, de Hamilton 20 körös, ultralágy gumival megtett etapja az igazi kuriózum. Pillanatokon belül jönnek az eredmények, és nemsokára jelentkezünk az összefoglalóval is. Köszönjük a figyelmet!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!