Vettel Hamiltont megelőzve nyitott az élen Abu-Dzabiban

Események

Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Abu-dzabi Nagydíj
VETTEL Sebastian (ger) Ferrari SF70-H team scuderia Ferrari, portrait during the 2017 Formula One World Championship, Abu Dhabi Grand Prix from November 23 to 26 in Yas Marina - Photo Florent Gooden / DPPI
Vágólapra másolva!
A szezon utolsó versenyhétvégéjén Vettel kezdett az élen Hamiltont és Verstappent megelőzve, akiket Räikkönen és Bottas követett. Az első tréning nagyjából zavartalanul telt.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül35 bejegyzés

Sebastian Vettel kezdte az élen a tesztelésre használt első szabadedzést Abu-Dzabiban. A szezonzáró első tréningje a versennyel ellentétben nappal zajlott, ezért a körülmények nem tették lehetővé, hogy a csapatok már a futamra szánt beállításokkal próbálkozzanak, ráadásul a világbajnokságok is eldőltek már, így többen is a jövő év felé fordították a figyelmüket.

A Ferrari és a Mercedes rögtön új alkatrészeket kezdett tesztelni, Kimi Räikkönen autójának hátuljára aerodinamikai mérőeszközöket szereltek, hogy egy új diffúzor körüli légáramlatokat vizsgálhassanak. A szerkezetet az F1-es zsargonban gyakran „kerítésnek” is csúfolják, de fontos a szerepe, ezt bizonyította, hogy a Mercedes is felszerelt egyet Valtteri Bottas autójára.

Vettel az élen kezdett Forrás: DPPI/Florent Gooden

Ők elsősorban az oldaldobozok előtti áramlatokra voltak kíváncsiak, a McLaren pedig egy másik, közkedvelt eszközt, a flow-vis festéket vetette be Stoffel Vandoorne autóján, aminek jobb oldalát kenték be a rikító zöld festékkel, hogy vizualizálják az légáramlást. A kísérletezéssel nagyjából az edzés első harmada telt el.

A Mercedesek rögtön az élre álltak,

pedig az ellenfelek hamarabb tették fel az ultralágy abroncsokat az autóikra, de végül az Ezüstnyilak is így tettek, miután Hamilton és Bottas sokáig a bokszban várakozott a beállítások megváltoztatása miatt. Eleinte a Red Bull sem siette el a pályára lépést, ők a Renault motorhoz tartozó alkatrészkészlet megcsappanása miatt spórolnak a kilométerekkel és a teljesítménnyel is.

Hamilton is gyors volt Forrás: AFP/Karim Sahib

Többen kipróbálták a glóriát is, ami a következő szezontól kötelezően felkerül az autókra. A Haas állítólag egy aerodinamikailag továbbfejlesztett fejvédőt szerelt fel, azt egyelőre nem tudni, hogy a Sauber és Bottas révén a Mercedes melyik változattal tesztelt. Érdekesség, hogy mentési gyakorlatokkal csak tegnap foglalkoztak a csapatok, ma délelőtt már nem.

A manapság megszokottaktól eltérően nem dőlt meg rögtön a körrekord,

bár ez csak idő kérdése, hiszen Vettel 1:39.006-os köre csak bő fél másodpercre van ettől, és ígéretes a továbbiakra nézve, hogy Hamilton mindössze 0,12 másodpercre, Verstappen pedig csak 0,148 másodpercre van tőle, bár egyelőre nem tudhatjuk, mennyire vették komolyan a csapatok a tréninget.

Nem volt komoly baleset

A középmezőnyben ismét feltűnést keltett Fernando Alonso eredménye, miután sokáig ő volt az egyetlen pilóta, akinek nem volt mért köre. A kétszeres világbajnok ismét megpróbálhatja kihasználni, hogy Abu-Dzabiban a szokásosnál kevésbé fontos az erőforrás teljesítménye, a kanyargós részeken inkább az autó és a pilóta felkészültsége a döntő.

Alonso az élmezőny pilótáin kívül csak Sergio Péreztől kapott ki,

de a hátránya még a 4. helyezett Kimi Räikkönen mögött is 1 másodperc volt, a listavezető Vetteltől pedig 1,5-et kapott. Pérez is jó fél másodperccel követte az egyelőre lassabb Mercedest vezető Bottast. Szokatlan módon a mezőny bő 50 percet kibírt baleset és sárga zászlók nélkül, mindössze Nico Hülkenberg és Romain Grosjean megpördülései akadályozták a forgalmat.

10:55
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Kezdődik a szezon utolsó edzésnapja

Köszöntjük Olvasóinkat a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj első szabadedzésének élő közvetítésében! A csapatok már készülődnek, percek múlva zöldre vált a lámpa!

10:57
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

A glória lehet a mai nap slágere

Mivel a bajnokság szinte minden szinten eldőlt már, a csapatok várhatóan tesztelésre is használják majd a szabadedzéseket. Tegnap már többen is gyakoroltak a glóriával, Valtteri Bottas például menekülési gyakorlatot hajtott végre, de a bokszkiállásokat is szimulálták. Az Auto Motor und Sport szerint Bottas nagyon küszködött a kiszállással, a Sky Sports pedig úgy tudja, Robert Kubica hagyta el a glóriával felszerelt pilótafülkét még a Hungaroringen.

10:59
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Alonso a McLaren szponzora lett

Annyira nincs szponzora a McLarennek, hogy Fernando Alonso új projektje, a Kimoa is felkerül a támogatók körébe, mint "hivatalos szörfruházati partner."

11:00
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Mire jó ez az edzés?

Fényes nappal van, természetesen esőnek nyoma sincs (bár a szél később erősödhet, homokot hordva a pályára), a verseny viszont napnyugtában zajlik majd, így a pálya állapota nem igazán reprezentatív. Anthony Davidson, a Sky Sports szakértője szerint elsősorban aerodinamikai munkát lehet ilyenkor végezni.

11:02
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Räikkönen autóján nagy műszerek jelentek meg

Alaposan kidekorálták a Ferrarit az installációs körre, de Bottas autója is kapott aerodinamikai mérőkereteket. Az egyik Haason glória tűnt fel. 

11:05
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas már mért kört is futott

1:44.180-nal, szuperlágy gumikon vezet, de az autóján mérőkeret jelent meg, ezért nem nagyon kellett hajszolnia a Mercedest. Hamilton lágy gumikkal is gyorsabb lesz.

11:06
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Bearanyozódott Hamilton sisakja

A négyszeres világbajnok 1:41.664-gyel az élre is állt, lágy gumikkal.

11:07
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas is javítani tudott

Hamilton csapattársa 1:43.060-ra jött fel, szuperlágy gumikkal, leggyorsabb 1-es szektorra. Ezek persze csak tájékoztató adatok.

11:07
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Az első képek Räikkönen kidekorált Ferrarijáról

Valószínűleg arra kíváncsiak, hogy milyen áramlatok alakulnak ki a diffúzor és a hátsó kerekek környékén.

11:10
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Megint elromlott egy Toro Rosso

Pontosabban a Renault erőforrás MGU-H egysége. Brendon Hartley autójába kellett új egységet beszerelni, ez rajtbüntetést eredményez.

11:14
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Verstappen nem ül az autójában

A Red Bullok várhatóan nem tesznek meg sok kört, mert fogytán vannak a motor-alkatrészek, és nem akarnak újabb büntetéseket sem bevállalni. Stroll viszont befejezett egy mért kört, 1:44.749-cel a 3. helyen áll a két Mercedes mögött.

11:16
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Továbbfejlesztett glóriát tesztel a Haas

Az Auto Motor und Sport értesülése szerint aerodinamikailag hatékonyabb a Haasra felszerelt glória. Nem tudni, hogy mi a helyzet azzal, ami Marcus Ericsson autóján tűnt fel.

11:17
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Jubilál a Honda

Ez a 400. versenyhétvégéjük az F1-ben, és az utolsó a McLarennel, legalábbis egyelőre, mert jövőre a Toro Rosso beszállítójaként folytatjék.

11:20
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Stroll panaszkodik, de rosszul teszi

A beállításokat rosszallotta a rádión, de Anthony Davidson, a Sky Sports szakértője szerint nem jó, ha az autó túl jó most, mert a körülmények nem reprezentatívak.

11:21
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Jön az aero-festék is

Sőt, már itt is van, Vandoorne autójának első szárnyát és oldalsó légterelőjét fújták be rikító zöld festékkel. A csapatok minden trükköt bevetnek, ami a tesztelésen szokás.

11:22
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Előkerült a Red Bull is

Daniel Ricciardo rögtön ultralágy gumikkal kezdett, egyelőre bő 4 tizedmásodperccel lassabb Hamiltonnál. Räikkönen autójáról leszerelték a műszereket.

11:23
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Szétszedték Hamilton autóját

Bakra tették a Mercedest, és alaposan szétkapták a szerelők, Hamiltont valószínűleg mostanában nem látjuk a pályán. Komótosan dolgoznak.

11:28
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

A Red Bullt érdekli, hogy a Ferrari mit másolt le róluk

Räikkönen átvette a vezetést 1:40.638-cal, ultralágy gumikon, mögötte Ricciardo a 2. helyezett 1:40.968-cal, Hamilton továbbra is a 3. helyezett, még lágy gumikkal. Karun Chandhok, a Channel 4 szakértője szerint a Mercedes különböző első szárnyakat próbálgat, és a fékekkel is kísérleteznek, ezért szedték szét Hamilton autóját.

A Ferrari állítólag új diffúzort próbált ki, ezért mérték a légáramlatokat az autó hátulján. Az Autosport szerint az új alkatrészt a Red Bullról másolták le, már a 2018-as szezonra készülve. Paul Monaghant érdekelte is, hogy mi került fel az ellenfél autójára.

11:36
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Ricciardo megjárta a bukóteret

Kicsúszott a poros aszfaltra, Verstappen pedig agresszívan átugratott a rázóköveken, szikrázott az első szárnya. Vettel többkörös próbálkozás után feljött Räikkönen mögé a 2. helyre 1:40.698-cal, nem sokkal azután, hogy csapattársa 1:39.841-re javított.

11:38
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Már csak egy pilótának nincs mért köre

Fernando Alonsónak. A jó hír, hogy a McLaren az edzés elején mozgásban volt, sőt, Vandoorne egyelőre a 7. helyen áll, szuperlágy gumikkal. 

Vettel javított a körén, de még mindig lassabb Räikkönennél. Az 1:40.192-es köre 0,351 másodperccel gyengébb a csapattársánál.

11:42
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Most a két Mercedesé a pálya

Miközben a többiek szünetet tartanak félidőben, a két Mercedes visszatért a pályára. Verstappen is a bokszban pihen, ő nemrég nehéz kormányzásra panaszkodott.

11:44
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Bottas átvette a vezetést, aztán jött Hamilton

A finn pilóta mindössze 1 tizedet tudott javítani Räikkönen eredményén ultralágy gumikkal, és 1:39.741-et futott, majd Hamilton is körbeért, ő 1:39.126-ot ért el, szintén ultralággyal.

11:48
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Jövőre közvetíthetik a tesztnapokat is

Eddig erre nem volt példa, de a Sky Sports szerint lehetséges, hogy a kommentátoruk, David Croft munkába áll majd. Ez jól passzolna az online streaming technológia kipróbálásához is.

11:54
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Ha jól viselkedtek, kaptok fagyit

Néhány perccel ezelőtt így figyelte az eseményeket az autóból ideiglenesen kiszállított Esteban Ocon, és a Mercedes másik juniorja, George Russell.

A Mercedes, aggódó szülőként meg is kérdezte, hogy szépen játszanak-e, mire a Force India azt válaszolta a Twitteren, hogy fagyit ígértek nekik, ha jól viselkednek.

11:56
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Megint cirkusz lehet a pályaelhagyásokból

Abu-Dzabiban mindenhol aszfalt veszi körül a pályát, bár általában szigorú rázókövek övezik a versenyzésre kijelölt területet. Ez azonban kiskapukat rejt, Nico Hülkenberg az előbb teljesen egyértelműen jobbra húzódott a hátsó egyenes végén, hogy két kerékkel a pályán kívülről, kedvezőbb ívről fordulhasson balra. Ez itt bevett szokás.

11:58
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Verstappen üldözőbe vette Hamiltont

A Red Bull pilótája mindössze 0,03 másodperccel volt lassabb a Mercedesnél, ultralágy gumikkal. Hamilton és Bottas most a bokszban várakozik, ahogy a Ferrarik is.

12:00
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Hülkenberg most megfizetett a pálya kiszélesítéséért

A kerékvetőn kezdett fékezni, de megcsúszott rajta és megpördült a Renault-val. A kifutópálya méretű bukótérben persze könnyen vissza tudott jönni. Egy másik kanyarban Giovinazzi is így járt, ő Magnussen helyén tesztel most a Haasnál.

12:07
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Az F1 elnöke közelebb hozná a közönséget az F1-hez

Chase Carey a Sky Sports műsorában azt mondta, számára a legnagyobb élmény az volt, hogy az idén személyesen is megtapasztalhatta az F1-es autókat, és szerinte a végső cél az, hogy a szurkolók is átélhessék ezt. Konkrétumokkal nem szolgált.

A Brit Nagydíj jövőjével kapcsolatban azt mondta, még sok idő van tárgyalni Silverstone-nal a folytatásról.

12:08
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel megelőzte Räikkönent

1:39.757 a legutóbbi legjobbja, de ezzel még mindig lemarad Hamilton, Verstappen és Bottas mögött. Räikkönen is próbál javítani.

12:11
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

A tulajdonos nem indít saját csapatot

Chase Carey, az F1 elnök-vezérigazgatója kijelentette, a Liberty Media nem fog saját csapatot indítani az F1-ben, hogy segítse az F2 bajnokait, de szeretnék erősíteni az átjárást az utánpótlás-bajnokságok és az F1 között. (Sky Sports)

12:12
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel az élre állt

Gyorsul a Ferrari az ultralágy gumikkal, Vettel 1:39.006-tal 0,12 másodpercet vert Hamiltonra, de a Mercedes pilótája is előkerült. Bő negyedórájuk maradt.

12:16
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Alonso megint feltűnést kelt

Abu-Dzabiban a szokásosnál kevésbé fontos a motor teljesítménye, ez látszik a McLaren (rész)eredményén is. Alonso feljött Vandoorne elé a 7. helyre, az élcsapatokon kívül csak Sergio Pérez gyorsabb nála, szintén Mercedes motorral.

12:20
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Räikkönen megelőzte Bottast

Csatáznak a finnek egymássla, de egyelőre csak a 4. helyért. A Ferrari pilótája 1:39.518-cal a 4. helyre jött fel, Bottas 1:39.741-nél tart. 

12:32
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Grosjean azért neki tudott menni a falnak

A Haas pilótája a 19-es kanyarban pördült meg, az autó hátuljával nekicsúszott a gumifalnak, de vissza tudta vinni a Haast a szerelőkhöz. Rövid ideig sárga zászlókra volt szükség.

12:33
november 24, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel zárta az élen a nyitóedzést

Az utolsó percekben az élmezőny már nem tudott javítani, részben azért, mert Bottas autójára felkerült a glória. A körülmények miatt ez inkább tesztelés volt, de így is akadnak érdekességek, amiket nemsokára összefoglalunk. Köszönjük a figyelmet!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!