Ez azért is volt fontos számomra, mert korábban többször szó esett arról, hogy a csapaton belül, ki, kinek a beállításait veszi át. Nos ezúttal rendre jobb időket mentem, aztán az utolsó három körben kezdtek javítani a többiek az új gumikkal. Az utolsó két körben végül Bruni meg tudott előzni, de nem voltam elégedetlen, hiszen nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttünk, és rengeteg fontos és hasznos információt szereztem a csapatnak. Ezeket az információkat felhasználva sikerült új beállításokat találni, és délután tovább javultunk.
A délutáni edzésen már előfordult az is, amire korábban nemigen volt példa, hogy egy másodpercen belülre kerültünk a Jordan és a Jaguár pilótáihoz képest. Sajnáltam, hogy Bruni és köztem ezúttal hét ezred volt az ő javára, de ez olyan minimális különbség, amivel nincs is semmi gond. Remélem, hogy a szombati szabadedzéseken sok kört tehetek majd meg, mert ma mindkét alkalommal én mentem a legkevesebbet a csapatból. Ennek az volt az oka, hogy az első edzés vége felé voltak gondjaim az egyik szektorban.