A szervezők állítása szerint a vasárnapi, hatalmas botránnyal zárult "verseny" miatt veszélybe került az indianapolisi Forma-1-es futam jövője. "Még sohasem csalódtunk ilyen mértékben. Büszkék vagyunk magunkra, amit csinálunk, s kiváltképpen ara, hogy élen járunk az autósport-rendezvények lebonyolításában. Vasárnap azonban semmit sem ért az erőfeszítésünk" - mondta Joie Chitwood, a szervezőbizottság elnöke. Az Indianapolis Motor Speedway vezetője hozzátette: nem hoznak elhamarkodott döntést, körültekintően meg kell vizsgálniuk a kérdést.
A legendás helyszín 2000-ben tért vissza a Forma-1 világába, s az utóbbi időkben kitüntetett helyet foglalt el a szurkolók naptárában. Vasárnap mintegy 120 ezren látogattak ki a létesítménybe, de a Michelin-abroncsok kapcsán kialakult, s megoldatlan probléma miatt csak hat autót láthattak körözni a futamon.
A dühös és csalódott szurkolók már az eseménytelen és roppant unalmas körözgetés közben azt követelték a szervezőktől, hogy fizessék vissza a méregdrága jegyek árát, de Tony George pályaigazgató közleményben tudatta, nem ők a felelősök a fiaskóért, hanem úgy véli, s ennek hangot is adott, hogy a Michelin, a Nemzetközi Automobil Szövetség és Bernie Ecclestone jogtulajdonos.
A közönség egyértelmű kézmozdulatokkal fejezte ki elégedetlenségét, sőt egy vizes palackot is a pályára dobtak, amely Rubens Barrichello gépe alatt pukkant ki (egy sörösdobozt pedig tankolás alatt piszkáltak ki autójából). Sokan néhány kör után elhagyták a pályát.
Tony George a mindent elsöprő népharagtól megijedve utóbb módosította álláspontját, s felajánlotta az elégedetlen jegytulajdonosoknak, hogy belépőjükért cserébe ingyen megtekinthetik a most hétvégén esedékes clevelandi ChampCar-futamot. A tiketteket a repülőtéren cserélik be.