"A Q2 során nem éreztem magam túl magabiztosnak, de a Q3-ban már szerencsére visszatért az önbizalmam, mert feljavultunk és meg tudtam szerezni a pole pozíciót. A mai napon is nagyon jó munkát végeztünk, amit külön köszönök a csapatomnak. Holnap hosszú nap vár ránk, biztos vagyok benne, hogy pontokat fogunk szerezni a versenyen, de tartózkodni kell a túlzott magabiztosságtól" - nyilatkozta a német címvédő a szombati időmérő után, aki arra a kérdésre, hogy miért ücsörgött még percekig az autójában a Q3 végeztével, bevallotta, hogy nem vette észre a pályabíró jelzését. "A FIA ellenőrzi az autók rögzített súlyelosztását és amíg nem kap a pilóta engedélyt, addig nem szállhat ki az autóból, én nem láttam, a pályabírót, így maradtam" - mondta az időmérő utáni hivatalos sajtótájékoztatón Vettel.
"Sajnálom, ami a csapattársammal, Markkal (Webber) történt és nem együtt vághatunk neki a versenynek, de biztos vagyok benne, hogy a verseny során fel fogja magát küzdeni. Ami minket illet, a KERS jól működött, használtam is az időmérőn és a holnapi versenyen is fogom" - tette hozzá.