A Force India már nem fog újításokat készíteni az idei autójához, és hamarosan az élcsapatok is bejelenthetik a jelenlegi modelljük fejlesztésének leállítását. A Ferrarinál még folyik a munka, és Pat Fry mérnökigazgató elmondta, hogy a következő két verseny hétvégéjén, Olaszországban és Szingapúrban még mindenképpen lesznek új elemek az F138-as autón. Előfordulhat, hogy utána fejezik be a fejlesztést, és kezdenek teljes figyelemmel a 2014-es autóra koncentrálni.
"Továbbra is keményen dolgozunk, amennyire csak tudunk. Készítünk fejlesztéseket a szélcsatornában, néhányat Monzában, néhányat Szingapúrban fogunk bevetni. A Szingapúri Nagydíjig folytatjuk a kemény munkát, aztán meglátjuk, hol állunk, és akkor átértékelünk mindent" - közölte Fry Adam Cooper F1-es újságíróval. A döntést feltehetően az alapján hozzák meg, hogy a csapat lát-e majd esélyt a bajnoki címre. A tabellán második Fernando Alonso hátránya jelenleg 48 pont.
A csapatnál három éve dolgozó szakember James Allison személyében új kollégát kap szeptember 1-től, aki a kasztniért felelős technikai igazgató lesz. Fry örül a Ferrarihoz visszatérő mérnöknek, akinek az érkezését "nagy nyereségnek” tartja. "Ez számomra is jó, mert több időm lesz tényleg az autó gyorsabbá tételére összpontosítani" - mondta, utalva eddigi sok feladatára. "Felosztjuk kettőnk között a munkát. Többen gondolkodhatnak a teendőkön, és ez csak segíthet."
"Tömérdek munka hárult rám (eddig). Változtatnom kellett a szervezet felépítésén és működésén, s közben az autóra is figyelnem kellett."
Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!