MELBOURNE, AUSTRALIA - MARCH 17 : Lewis Hamilton (GBR) of Mercedes AMG Petronas holding his helmet upside down during driver portrait session before the 2016 formula 1 Rolex Australian Grand Prix. Albert Park circuit in Melbourne, Australia on March 17, 2016. Asanka Brendon Ratnayake / Anadolu Agency
Vágólapra másolva!
A tesztek alapján a Mercedesről lehetne azt gondolni, hogy nem játszott nyílt kártyákkal, de a világbajnoki címvédő arra gyanakszik, hogy a Ferrari sem fedte fel a valós teljesítményét.
Már az Ausztrál Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján találkozott az idei világbajnokság két kiemelt szereplője, a címvédő Lewis Hamilton, és egyik legfőbb kihívója, Sebastian Vettel. Mindketten egyetértettek abban, hogy a Ferrari az idén várhatóan nagyobb fenyegetést jelent majd a győzelmekre, mint tavaly, de továbbra is a Mercedest tartják az etalonnak. Hamilton kijelentette, „abszolút” örülne neki, ha az idén jobban meg kellene dolgoznia a sikerekért.
„Úgy tűnik, az idén az egész mezőny összerázódott, sőt
szerintem a (Ferrari) még nem is fedte fel a lapjait
erre a hétvégére. Sokkal közelebb lesznek, mint ahogy állítják” – figyelmeztetett a háromszoros világbajnok.
Csapattársa, Nico Rosberg is úgy vélte, hogy „a Ferrari nagy fenyegetést jelent” a Mercedesre nézve. „Hihetetlenül közel kerültek hozzánk a teszteken. Persze az üzemanyagszinteket nem ismerjük, de iszonyú komolyan vesszük őket” - jegyezte meg.
Szokásához hűen óvatos volt a másik oldalt képviselő Vettel. A Ferrari szerinte is közelebb került az Ezüstnyilakhoz, „a kérdés csak az, hogy időben készen állunk-e.” Vettel kijelentette, a Scuderia jó úton jár, és tavaly után az idén is előre tudtak lépni, de
még nem tudja, hogy ez a Mercedes legyőzéséhez elég lesz-e.
„A szezon elején szerintem nem meglepő, ha azt mondom, továbbra is ők az esélyesek, de a jövőben mi szeretnénk átvenni tőlük ezt a szerepet” - ismerte el.
Vettel elárulta, hogy az idei Ferrari minden szempontból jobb az előzőnél, és több fejlesztési potenciál rejlik benne. Ő úgy véli, versenykörülmények között csökkentették a hátrányukat, ezért elsősorban a nyers tempón, vagyis az időmérős teljesítményükön szeretnének javítani.
„Még mindig kissé le vagyunk maradva tőlük, ahogy tavaly is. Nyilván sokkal közelebb próbálunk kerülni, de még nem tudom, hogy ez pontosan mennyire sikerült. Van egy tervünk, tudjuk, mi a teendő.
Nemsokára jobb helyzetben leszünk, több pole pozíció lesz a nevünk mellett”
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!