Sebastian Vettel vegyes érzésekkel tekint vissza a 2018-as szezonra, amely során ismét alulmaradt Lewis Hamiltonnal szemben. A Ferrari négyszeres világbajnokára még vár a Pirelli gumitesztje Abu-dzabiban, utána azonban nem szeretne mást, csak eltávolodni a Forma-1-től és otthon barkácsolni, valamint felújítani 15 éves korában kapott motorbiciklijét. Utóbbi Lewis Hamilton és Max Verstappen érdeklődését is felkeltette.
A szokottnál jóval oldottabb hangulatban zajlott a hivatalos verseny utáni sajtótájékoztató Abu-dzabiban, amelyen Vettel, Hamilton és Verstappen legalább annyit beszélgetett egymással, mint a velük szemben helyet foglaló újságírókkal.
Vetteltől megkérdezték, hogy mivel tölti majd a téli szünetet, ő pedig amellett, hogy végiggondolja az idei évet, hobbijainak, családjának, és barátjának szenteli az időt.
„Van még néhány esemény hátra, de hogy őszinte legyek, ezután az év után nem vágyom másra, csak arra, hogy teljesen kikapcsoljak” – mondta a négyszeres világbajnok.
Szükségem van egy kis időre magammal, meglehetősen nehéz és kimerítő év volt.
Az utóbbi telek alapján biztos vagyok benne, hogy hamarosan ismét nagyon kiéhezett leszek a következő futamra, különösen 111 nap után. Kicsit szeretnék eltávolodni mindettől, majd a következő szezonra koncentrálni.”
„Még hátravan a teszt, úgyhogy még nem jött el a pihenés ideje. Fontos lesz a következő évi gumik miatt, utána pedig csak
élvezni fogom, hogy otthon lehetek a családommal és a barátaimmal, és hogy olyan dolgokat csinálhatok, amelyekre általában nincs időm, barkácsolok és hasonlók."
Erre már Hamilton és Verstappen is felkapta a fejét, és elkezdett érdeklődni Vettel téli elfoglaltságai iránt.
Hamilton: „Barkácsolsz?"
Vettel: „Igen, egy kicsit."
Hamilton: „Szép munka."
Vettel: „Dolgozom a motorjaimon, ami nagyon lassú folyamat."
Verstappen: „Olyan, mint az old timerek, nem?"
Vettel: „Az első motorom 15 éves koromból, még mindig újítom fel."
Verstappen: „Tuningolod is, vagy csak helyreállítod?"
Vettel: „Csak vissza az eredeti állapotába."
Hamilton: „Még mindig működik?"
Vettel: „Jelenleg nem. Csak a váz van, az alkatrészek mellette várnak, hogy összeszereljem."
A négyszeres világbajnok természetesen nem csak a télről, hanem a maga mögött hagyott idényről is beszélt. A következő rádióüzenettel köszönte meg a Ferrari egész éves munkáját a levezető körében, majd a Sky Sportsnak az idei szezont is értékelte.
Megpróbáltuk a legjobbat nyújtani, várom, hogy veletek maradjak a következő évekre.
Köszönöm a csapatnak itt és Maranellóban is, jövőre újra megpróbáljuk" – mondta még az autóban ülve.
Abból kiszállva egy szóban „vegyesnek" értékelte az idei szezonját.
„Az első pár futamon szerencsések is voltunk, utána viszont erős teljesítményt nyújtottunk, a végén pedig egy kicsit mindenből hiányzott, egyik dolog a másikhoz vezetett. Ha meglett volna a sebességünk, és más helyről kezdhettük volna a futamokat, akkor természetszerűleg kimaradtunk volna a bajból, de nem volt meg a sebességünk."
„Már három futammal ezelőtt elbuktuk a világbajnoki címet, a különbség elég nagy.
Lehettünk volna közelebb, de realistán nézve az elmúlt futamokon sehol nem láttam a lehetőséget a pole pozícióra, arra, hogy az élről rajtolva irányítsunk a mi stílusunkban.
Egy kicsit mindig éppen lemaradtunk, majd visszazárkóztunk, előztünk. A versenytempónk jó volt, de nem eléggé. Gratulálunk Lewisnak és a Mercedesnek, ők voltak idén a jobbak."
Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke már a kedden kezdődő gumitesztre tekintett előre, valamint megjegyezte, hogy Kimi Räikkönen szebb búcsút érdemelt volna. „A mai eredmény azt jelentette, hogy a versenyzőink a második és a harmadik helyen zárták a világbajnokságot.
Kimi jobb eredményt érdemelt volna ma, de ahogyan a szerelők az útjára bocsátották a garázsból, az szívet melengető pillanat volt.
Kedden már a gumiteszten veszünk részt, ami az első lépés az új szezonra, amelyben az egész csapat ismét mindent bele fog adni. Szívből köszönöm mindannyiuknak a támogatást."
A 2007-es világbajnok 151 versenyen állt rajthoz a Ferrari színeiben, ezalatt 52 dobogós helyezést, 10 futamgyőzelmet és egy világbajnoki címet szerzett.
Természetesen ő sem így szeretett volna búcsúzni a vörösöktől. „Nyilvánvalóan egy kicsit csalódott vagyok, nem így szerettük volna befejezni az utolsó futamunkat együtt. Jól akartunk teljesíteni, ehhez pedig szerintem elég jó autó is állt a rendelkezésünkre. Sajnos elektormos probléma lépett fel a hátsó egyenesben, elment az erő, majd minden lekapcsolt. Kár érte, de néha ilyen a versenyzés.”
„Nem volt rossz a szezon, de a négy kiesés nem volt betervezve, és nem is segített a helyzeten, többet szerettünk volna.
Minden Ferrari-szurkolónak köszönetet szeretnék mondani, akik mindig rengeteg támogatást nyújtottak. Jó és ró időszakokon is keresztülmentünk együtt,
ez csak érdekesebbé teszi az egészet. Mindig megmarad az emlék, hogy együtt nyertük meg a versenyzők és a gyártók világbajnokságát."