Az idény hátralévő része azonban nem úgy alakult, ahogy azt a kékek elképzelték. A Brazil Nagydíjat követő egyhónapos szünet után még 13 versenyt rendeztek az idényben, ebből egyet tudtak csak megnyerni, Depailler jóvoltából Spanyolországban.
Laffite két győzelmét zsinórban három kiesés követte, a szezon során pedig további öt – igaz, amikor sikerült célba érnie, szinte mindig a dobogón végzett.
Laffite végül csak a negyedik, Depailler a hatodik helyen végzett a tabellán, a Ligier pedig jókora lemaradással harmadik lett a konstruktőrök pontversenyében. 1979 (jó ideig) a Ferrari utolsó nagy dobása volt, a gyártók bajnoksága mellett az egyéni címet is bezsebelték Jody Scheckter révén.
Volt idő, amikor a hét (!) francia pilóta versenyzett az F1-ben. A képen (balról-jobbra) Pironi, Arnoux, Tambay, Jarier, Depailler, Laffite, Jabouille
A Ligier látványos visszaesése már a harmadik futamon, Dél-Afrikában elkezdődött, ahol csak a harmadik rajtsorba fértek be az időmérő edzés után. Nemcsak a pole pozíciót megszerző Renault táltosodott meg, a Ferrari is bevetette a vadonatúj szívóhatású autóját, a 312T4-et, amellyel Scheckter és Gilles Villeneuve is rögtön szárnyra kapott.
Eleinte még úgy tűnt, a Ligier életben tudja tartani a bajnoki esélyeit, hiszen
Jaramában ismét az övék lett az első rajtsor és a győzelem, majd Belgiumban sem akadt ellenfelük az időmérőn, de a versenyen nem tudták maguk mögött tartani a Ferrarit.
A szezon második felében a tempójuk visszaesett, az olasz istálló mellett a feltámadó Williams előtt is rendre fejet kellett hajtaniuk.
A legenda szerint egészen banális oka volt a Ligier visszaesésének a szezon eleji diadalmenet után:
elterjedt az a történet, hogy
a Ligier főtervezője, Gérard Ducarouge egy cigarettásdoboz hátuljára írta fel a nyerő beállításokat,
amelyeket az első két futamon használtak, de a mérnök később elvesztette a kincset érő cigisdobozt.
Guy Ligier csapatfőnök (balra) és Gérard Ducarouge, a Ligier JS11-es megalkotója, "természetesen" dohányzás közben (1977)
Sokkal valószínűbb azonban, hogy az erőviszonyok változását egyszerűen az okozta, hogy a Ligier lemaradt a fejlesztési versenyben. A szívóhatású autók használata ebben a szezonban vált általánossá a csapatok körében, de a technika még újnak számított, így a tervezők folyamatosan álltak elő a jobbnál jobb ötletekkel, egy korábban győztes megoldás hamar elavulttá válhatott.
A Ligier korai győzelemiben közrejátszott, hogy a legfőbb riválisokkal ellentétben az első futamon bevetették az új autójukat - később azonban pont azért kerülhettek hátrányba, mert mire a többiek is előálltak az új, szívóhatású járgányaikkal, lemásolhatták a Ligier jól működő megoldásait, illetve tanulhattak a franciák hiányosságaiból.
De a Ligier a saját dolgát is megnehezítette: néhány futam után új oldaldobozokat vetettek be, amelynek egyes alkatrészeit költség- és súlycsökkentés céljából nem alumíniumból, hanem műanyagból készítettek el. Ez azonban negatívan hatott a JS11-es aerodinamikájára.
Guy Ligier ráadásul a szélcsatornában dolgozó személyzettel is összeveszett, miután kiderült, hogy adatokat továbbítottak az Alfa Romeónak.
Az idény közben magát a szélcsatornát is lecserélték, és ettől kezdve nehezebben találták meg a megfelelő beállításokat.
„Különben is, ez egy olyan időszak volt, amikor a mérnökök sokszor maguk sem tudták, miért gyors az autó az egyik pályán, és miért lassú a másikon
– magyarázza Laffite.
"Valójában azt sem tudtuk biztosan, miért is volt annyira jó a tempónk az első két futamon. Akkor azt hittük, mindenhol gyorsak leszünk, de nem így lett.
Rengeteget teszteltünk, sok-sok megoldást kipróbáltunk, de magunkat is összezavartuk. Mire rájöttünk a küszködésünk okára, már augusztus vége volt,
a világbajnoki cím addigra már elúszott. Ennek ellenére csodálatos időszak volt."