A Mercedest egyelőre nem sikerült elkapniuk, a Ferrarin belül azonban így is ádáz csata zajlik a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel és újdonsült csapattársa, Charles Leclerc között. Ami a 21 esztendős monacói pilóta teljesítményét illeti, bár korábban sem volt vele különösebb probléma, Vettelhez képest látványos javulásnak indult, ami főleg az időmérőkön mutatkozott meg. Leclerc Franciaországban, Ausztriában és Silverstone-ban is nagyon megverte rutinosabb csapattársát, majd a versenyen is előtte végzett. A Német Nagydíj előtt elárulta, hogy mindez minek köszönhető.
Mi is megírtuk, hogy az Auto Motor und Sport szakírója, Michael Schmidt szerint Vettelt a Ferrari fejlesztési iránya is hátrányosan érinti, mert a vezetési stílusából adódóan érzékenyebb a hátsó tengely instabilitására Leclerc-nél. A monacói pilóta szavai alapján azonban nem csak ez áll a kettejük közötti különbség növekedésének hátterében, hanem az is, hogy
Leclerc Le Castellet-ben filozófiát váltott az autó beállításának terén.
„Szerintem a Francia Nagydíjig inkább én alkalmazkodtam az autóhoz, akkor azonban változtattunk a megközelítésen és szerintem azóta egy kicsit jobban a stílusomhoz igazítom a kocsit. Így már kicsit természetesebben tudok vezetni, ami segített" – nyilatkozta a monacói.
Jogos a kérdés, hogy erre miért a szezon nyolcadik versenyéig várt Leclerc, miért nem kezdte már el korábban úgy beállítani az SF90-est, ahogy ez neki megfelelő. „Tudják, amikor az ember megérkezik egy ilyen nagy csapatba...
Amikor megérkeztem, még csak a második szezonomat kezdtem a Forma-1-ben, egy kicsit félős voltam. Nem akartam úgy indítani, hogy idejövök és egyből azt mondom, »rendben, ezt és ezt akarom».
Először szerettem volna megérteni az autót, hozzáigazítani a stílusomat, amennyire csak lehet. Egy ponton úgy éreztem, hogy ily módon jó teljesítményre vagyok képes, utána azonban rájöttem, hogy lehetne még javítani rajta, ha egy kicsit jobban magamhoz igazítanám az autót. Azóta ez segített abban, hogy jobb teljesítményre vagyok képes."
Ami Vettel gyengélkedését illeti, Lewis Hamiltonhoz hasonlóan
Leclerc sem gondolja, hogy a német pilóta innentől kezdve nem lesz képes jó teljesítményre.
„Szerintem Sebnek is voltak nagyon jó versenyei, az utóbbiakon talán nem volt szerencsés, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan ismét a topon lesz, ez csak idő kérdése" – jósolta a monacói.