SPA, BELGIUM - SEPTEMBER 01: Charles Leclerc of Monaco driving the (16) Scuderia Ferrari SF90 leads the field up Eau Rouge - Raidillon at the start during the F1 Grand Prix of Belgium at Circuit de Spa-Francorchamps on September 01, 2019 in Spa, Belgium. (Photo by Dean Mouhtaropoulos/Getty Images)
Vágólapra másolva!
A páratlan Eau Rouge kanyar nem vesztett a látványosságából, s mint a hétvégi tragikus F2-es futamon kiderült, a veszélyességéből sem, holott egy ideje kissé lekezelően beszéltek róla a versenyzők.
Szombaton fájdalmas emlékeztetőt kapott a motorsport világa, hogy a biztonságért tett számtalan intézkedés dacára az autóversenyzés mennyire veszélyes, és hiába kelthetnek olyan benyomást a rendszeresen előforduló horrorbukások, hogy általában épségben ki lehet szállni a roncsokból, vagy legalábbis élve elhagyhatók, sajnos nem mindig történik így.
A belgiumi Forma-2-es versenyen Anthoine Hubert nem élt túl egy brutális ütközést: egy előtte megpördülő miatt félrerántotta a kormányt, a falnak csapódott, majd a pályára visszapattanva eltalálta az autóját egy másik. A baleset hivatalosan a Raidillon nevű padlógázos balosban történt egy domb tetején, de a spái nyomvonal ezen szakaszát gyakorlatilag mindenki az Eau Rouge kijárataként ismeri.
Az egyedülálló kombináció leírhatatlanul meredek, szélvészgyors, a legfejlettebb autókkal már padlógázos, de ízelítőt adott belőle, miért kell még mindig tisztelni.
Száguldás az emelkedőre Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates
A nevét (szabad fordításban: vörös víz) az alatta folyó patakról kapta, melyet a környékbeli kőzetekből kioldott anyag fest pirosra. És időnként az itt szerencsétlenül járók vére.
Már nem rettegett, mégis tiszteletet parancsoló
A felvételek nem adják vissza hűen, mennyire meredek az Eau Rouge. Különböző adatokat lehet találni a világhálón a magasságáról, de a legalacsonyabb és legmagasabb pontja között 30-40 méter a különbség. Mintha egy tízemeletes panelre kapaszkodnának fel az autók pár másodperc alatt.
A legmeredekebb részen 12,5%-os a kaptató,
a Tour de France-on ez a legdurvább terepek közé tartozna. A pilótákra nagyobb erő hat, mint egy űrhajósra a kilövéskor.
A kanyar egy balos lejtővel indul, ahonnan élesen felfelé vált jobbra, majd balra, elérve a Raidillon-t. Itt már 300 feletti tempóval lehet repeszteni, mivel egy hosszabb egyenes vezet a szakaszhoz. A beállításoknál is számos tekintetben kiemelt figyelmet kap, akár a hasmagasság belövésében, akár a kenőanyagok áramoltatásában.
A felvételek nem adják vissza, milyen lélegzetelállító a kanyar Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Dean Mouhtaropoulos
Vezetési szempontból azonban manapság nem sokban különbözik egy egyenestől, a gázpedállal már nem kell bűvészkedni, csak a kormánnyal. „Azt hiszem, régebben veszélyesebb volt. Az Eau Rouge nagyon klassz, a látványa szintén, de könnyedén padlógázzal vesszük be" – mondta Max Verstappen két éve. Másfél évtizeddel korábban sem. „Próbatételnek inkább a sajtó képviselőinek számít, mint a versenyzőknél – vélte Jenson Button 2002-ben.
Erősebb a mítosza, mint amilyen nehéz maga a kanyar.
Ugyanebben az évben Ralf Schumacher azt mondta, más kanyarokban hevesebben lüktet a szíve.
Persze nem volt mindig így, nagyon sokáig el kellett vennie a versenyzőknek a lábukat a gázpedálról. Sőt, 1994-ben egy hatalmasat is fékezniük kellett a bejáratnál: abban az évben, az Ayrton Senna halála utáni biztonsági túlkapások részeként megpróbálták kihúzni a kanyar méregfogát, és egy éles lassítót telepítettek az aljára.
Nem az F1-ből szedi az áldozatokat
A Wikipedián található összeállítás szerint korábban hárman motorral és hárman autóval vesztették életüket az Eau Rouge-ban vagy a Raidillonban. A legismertebb áldozat Stefan Bellof volt, aki 1985-ben sportautóval, aki egy vakmerő kísérlettel próbálta lehagyni Jacky Ickxet a kanyar alján. A szárnyait bontogató német a tehetsége alapján a németek első világbajnoka is lehetett volna Michael Schumachert megelőzve.
Az 1994-es arculat: lassítóval fékezték meg a sebességet Forrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier
„Ken Tyrrell nem támogatta, hogy sportkocsikkal is versenyezzünk, de nem kerestünk eleget a Forma-1-ben, Ken nem adta meg azt a luxust, hogy leálljunk vele – mesélte a hivatalos közvetítés jelenlegi szakkommentátora, Bellof F1-es csapattársa, Martin Brundle az Autosportnak. – Épp váltani készültem a Jaguarnál, végigkövettem a balesetet az Eau Rouge-nál. Stefan hajszolta a porschés Jacky Ickxet az első helyért. Mindig azt sejtettem, és ezzel nem vagyok egyedül, hogy a bokszutca közönsége előtt akarja végrehajtani a manővert, amivel bizonyítani akart."
„A balesetben sok balszerencsés tényező volt. Frontálisan ment a falnak a lelátó alatt, ahol sokkal kisebb bukótér volt, mint jelenleg. Nyilván hatalmas erejű volt a becsapódás, úgy tudom, esélye sem volt túlélni."
Ahogy Brundle is rámutatott, egy balesetnél számos tényező befolyásolja a kimenetelt; a számtalan változó miatt nehéz a vonalvezetés konkrét sajátosságait hibáztatni egy tragédiáért. Annyi biztos, a dombtető beláthatatlansága máig veszélyforrás, és az is, hogy egy megingásnál nincs sok mozgástér korrigálni ekkora tempónál, ilyen speciális domborzati viszonyok mellett, a pilóta gyakran utassá válik, és csak várhatja, mi lesz a sorsa. Érdekesség, hogy megcsúszás esetére azt tanácsolják a versenyzőknek, hogy maradjanak a gázpedálon, mert nagyobb sebességnél nagyobb a leszorítóerő, ami kihúzhatja őket a pácból.
Fénykép 1964-ből, a háttérben az Eau Rouge Forrás: Getty Images/Bernard Cahier/Bernard Cahier
Az F1-et eddig elkerülték a tragédiák az Eau Rouge-ban, a két haláleset a pálya más pontján történt 1960-ban.
A világbajnok tiszteletlen volt, ráfaragott
Nagy csattanásokból azért volt jónéhány.
Hubert tragikus karamboljához hasonló kettő például már előfordult rajtok után, szerencsés kimenetellel:
1987-ben és 2004-ben a megpördülő autó gazdája ép bőrre megúszta, hogy eltalálták. Előbbi alkalommal Philippe Streiff Tyrrelljébe pont csapattársa, Jonathan Palmer rongyolt bele akkora erővel, hogy a kasztnija kettészakadt, neki vagy Palmernek mégsem esett baja.
2004-ben Takuma Szato állt keresztbe a domb tetején, de az ütközéseiről híres japán ekkor nem maga okozta a zűrt, hanem kiforgatás áldozata lett. Ő is tehetetlenül visszaforgott a nyomvonalra a BAR Hondával, és mázlija volt, hogy nem hajtottak belé. Másba ellenben igen, a minardis Gianmaria Bruni tudott reagálni, a mögötte érkező Baumgartner Zsolt viszont már nem, és kilökte csapattársát. A koccanások szerencsére már alacsony tempónál történtek.
Tájkép a 2004-es tömegbaleset után, Giorgio Pantano sárga Jordanje nekiment Gianmaria Bruni Minardijának Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Rainer Jensen
A foga fehérjét az 1999-es időmérőn mutatta ki legjobban az Eau Rouge, amikor a BAR csapat pilótái, Jacques Villeneuve és Ricardo Zonta tiszteletlenül közelítettek hozzá, ripityára is törték a kocsit. Az egy évvel korábbi, ugyanitt elszenvedett balesete után a korábbi világbajnok Villeneuve feje lágya nem nőtt be, és fogadást kötött újonc csapattársával, hogy padlógázzal bevehető a szerinte „könnyebb" kanyar.
„A BAR-ral ezt nem lehetett megtenni – ismerte el Zonta. – A mi hibánk volt, hogy gyorsabban akartunk menni, mint ahogy az autó engedte. [Villeneuve] balesete után azt hittem, ő hibázott, és nem az autó romlott el. Fiatal voltam, nem aggódtam a sebesség miatt (...) Lehajtottam a rostélyt és azt mondtam, most én jövök."
Ricardo Zonta bukása Forrás: Getty Images/Michael Cooper
Nem csak az egy vérvonalhoz tartozó Tyrrell és BAR autói törtek az Eau Rouge-ban, megtette ezt az idei futamon Max Verstappen, 2016-ban Kevin Magnussen, 2005-ben Giancarlo Fisichella, 2004-ben a tesztpilóta Ryan Briscoe, 1990-ben Paolo Barilla, 1993-ban Philippe Alliot és Alex Zanardi is. Utóbbi volt a legsúlyosabb, a pilóta ideiglenesen eszméletét vesztette. „Mindenhol fáj egy kicsit – nyilatkozta Zanardi az Eurosportnak a kórházban. – Az első becsapódáskor mindenem kikapcsolt, a másodiknál meg be."
Hiába próbálkoztam, a testem nem mozdult, olyan volt, mintha az agyam nem lett volna összekötve vele.
A gondviselés ekkor sem ment szabadságra, mivel a helyszínre érve Michael Andretti minimális sebességre lassított, a mögötte érkező Senna pedig vészfékezés közben megforgott, és nem sokkal a Lotus roncsa előtt állt meg a palánknál.
Tulajdonképp az a csoda, hogy a megannyi horrorisztikus bukásból a legtöbbet túlélték az érintettek. Hubert halála miatt egy ideig biztosan alázatot tanúsítanak a pilóták az Eau Rouge felé.
A harmadik Európa-bajnokság elődöntőjében 1968-ban Olaszország és a Szovjetunió 120 perc alatt 0-0-ra végzett, a 11-es párbajt még nem alkalmazták tétmeccsen, így az akkori szabályok értelmében a továbbjutásról pénzfeldobás döntött. Érdekes, hogy erre az eseményre szinte minden ott lévő másképp emlékezett utólag, és mivel közülük már senki nem él soha nem fogjuk megtudni az igazságot, csak azt, hogy Olaszország szerepelhetett a fináléban, ahol megismételt mérkőzésen győzte le Jugoszláviát.