Nem sok kellett hozzá, hogy Valtteri Bottas azok után, hogy szinte a teljes pénteki edzésnapot kihagyta, megszerezze a pole pozíciót a 34. Magyar Nagydíjon, Max Verstappen a Red Bull-lal azonban 18 ezreddel gyorsabb volt nála. Bottas az időmérő edzés után elmondta, hogy a korábbi események tükrében nem lehet elégedetlen, de azért az első helynek jobban örült volna. Eközben Lewis Hamilton autójának viselkedését emelte ki, ami megváltozott az utolsó szabadedzésről az időmérőre.
A finn pilóta a Q1-ben és a Q2-ben még Hamilton mögött zárt, de már akkor is csak egy hajszál választotta el csapattársától, majd a Q3-ban már az első körök után átvette a vezetést, és meg is tartotta azt, 179 ezredet adva a Hungaroringen már hatszor nyerő ötszörös világbajnoknak. „Eddig nem ez volt életem legkönnyebb hétvégéje, ma reggel nagyon fontos volt, hogy megtaláljam a ritmust, egyre magabiztosabb lettem az autóban" – nyilatkozta Bottas a hivatalos sajtótájékoztatón.
Szerencsére nem volt semmilyen nagyobb gond a beállításokkal, úgyhogy egyből finomhangolhattunk az időmérőre, majd ott még egy kicsit tanultunk, a Q3-ra már nagyon jól éreztem magam.”
Bottasnak nem csak Hamiltonra, hanem Max Verstappenre is oda kell figyelnie a pontversenyben, így azért érthetően nem bánta volna, ha nincs az a 18 ezredes különbség, és a Red Bullt is megelőzte volna. „Az alapján, ahogyan a hétvége indult, boldog vagyok az eredménnyel, de természetesen sokkal boldogabb lennék, ha az enyém lett volna a pole."
Míg a finn azonnal jól érezte magát az autóban, Hamiltonról ez nem volt elmondható,
állítása szerint nem úgy viselkedett a W10-es, mint a harmadik szabadedzésen.
„Nehéz időmérő volt, az edzések jól mentek, a Red Bull gyors volt, itt mindig azok. Az autó nem volt ugyanolyan, mint a harmadik edzésen, az elejétől kezdve szenvedtünk egy kicsit, nem javult a teljesítménye, és később sem lett jobb – nyilatkozta az ötszörös világbajnok. – Ennek utána kell járnunk, de még így is ott voltunk a csatában, a versenytempónk pedig remélhetőleg jobb lesz."
Bradley Lord, a Mercedes kommunikációs igazgatója a csapat motorhome-jában összegyűlt újságíróknak megerősítette, hogy
Hamilton az utolsó gyorkörének végén nem nyitotta a DRS-t a célegyenesben,
mert vagy túl korán nyomott rá az aktiváló gombra, vagy nem is nyomta azt meg, mert a kerékvetőn instabillá vált az autó hátulja. Lord hozzátette, hogy mindez nagyon minimális időveszteséget jelentett csak, mivel nagyon közel van a célvonal a DRS vonalához, így Hamilton aligha bukott pozíciót mindezzel.
Toto Wolff nem varrta Bottas nyakába, hogy nem szerezte meg a pole-t, még akkor sem, ha szerinte utólag fognak találni olyan területet, amivel ilyen kis különbséget le lehet dolgozni.
Nem hiszem, hogy a miénk volt ma a leggyorsabb autó. Valtterinek majdnem tökéletes volt a köre, de a pole-hoz nem volt elég.
Valószínűleg visszatekintve találni fogunk néhány helyet, ahol nyerhettünk volna egy kis időt. Lewis nem érezte magát olyan kényelmesen, az autó nem tette lehetővé a számára, hogy megtegye azokat az előrelépéseket, amiket normál esetben látunk egy időmérőn. Úgy érezzük, hogy nem javultunk az autóval olyan mértékben, ahogy reméltük, ezért át kell tanulmányoznunk az adatokat.”