A koronavírus-járvány következtében egyre több kormány ösztönzi arra a lakosságot, hogy aki csak teheti, maradjon otthon, hogy ezzel is megfékezzék a fertőzés továbbterjedését. Néhány területen már kijárási tilalmat is bevezettek, de ahol ez csupán javaslat formájában van érvényben, ott nem mindenki tartja be.
Ez ellen szólalt fel Lewis Hamilton, aki maga is önkéntes karanténban van Ausztráliában, miután két olyan emberrel is találkozott, akik később pozitív tesztet produkáltak. A hatszoros világbajnokot elkeserítik a halálesetekről szóló híradások, ugyanakkor tisztában van vele, hogy az átlagember nem sokat tehet a betegség terjedése ellen. Sokan azonban még az elvárható óvintézkedéseket sem hajlandóak megtenni.
„Tudom, hogy a legtöbbünknek fogalma sincs arról, hogy miért és hogyan fajult idáig a helyzet, és semmit nem tehetünk ellene. Kivéve azt, hogy megpróbáljuk elzárni magunkat a társadalomtól, ezáltal nem kapjuk el és nem adjuk tovább [a vírust]. Ennek ellenére továbbra is rengetegen járnak különböző klubokba és bárokba, és nagy létszámú összejöveteleken vesznek részt. Személy szerint úgy gondolom, hogy ez nagyon felelőtlen és önző viselkedés” – írta saját Instagram-oldalán.
Persze nem mindenki teheti meg, hogy otthon maradjon, Hamilton szavai nyilvánvalóan nem rájuk vonatkoztak.
Sőt, a Mercedes versenyzője kiemelte, hogy saját családja mellett elsősorban azokért a boltban dolgozókért, futárokért, orvosokért és nővérekért imádkozik, akik egészségük kockáztatásával tartják működésben országukat. Hozzátette, az ő szemében ezek az emberek igazi hősök.
Hamilton azt tanácsolta követőinek, hogy ezekben a hetekben mindenki szálljon magába, és gondolkodjon el, hogyan lehetne jobbá tenni a jövőt. A brit versenyző bízik benne, hogy a világ levonja a megfelelő tanulságokat.
Remélem, ennek köszönhetően sokakban még inkább tudatosul, hogy az egészség felbecsülhetetlen, és rájönnek, mennyit számít, hogy miként bánunk magunkkal, mit viszünk be a szervezetünkbe, és hogy milyen fontos a higiénia.”
Hamilton mellett csapattársa, Valtteri Bottas is önkéntes karanténba vonult, és onnan jelentkezett. A finn pilóta Twitteren közzétett videójában szintén felhívta a figyelmet az egyéni felelősségre. A 30 esztendős versenyző hozzátette, ebben a nehéz időszakban is meg lehet találni a pozitívumokat, főleg, ha az ember a szeretteivel van együtt.
Azt nem tudjuk, hogy az egyes pilóták meddig zárják el magukat a társadalomtól, de az biztos, hogy legkorábban június közepén, Kanadában láthatjuk őket legközelebb versenyezni, miután hétfőn hivatalossá vált, hogy az első hat futamhoz hasonlóan az Azeri Nagydíjat is el kellett halasztani. (A hetedik, monacói versenyt véglegesen törölték a naptárból.)