Sainz egyelőre nem gondol a Ferrarira, meghálálná a McLaren bizalmát
![Forma-1, Carlos Sainz, McLaren Racing, Ausztrál Nagydíj](https://cdn.origo.hu/2024/02/yAwCUj8K6No2ilD2igHQWAsNxTKxxjtaHbRbGbWTIBg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzljZjU5NzAwOThmYTRmYzQ5MzhkM2VhMzI3NGZiNDAw.webp)
Szokatlan körülmények között, videokonferenciák révén állapodott meg Carlos Sainz a Ferrarival arról, hogy a 2021-es szezontól a maranellói istálló kötelékét erősíti Sebastian Vettel helyén. A pletykák szerint a Ferrari már az előző tél során tapogatózni kezdett a spanyol pilótánál, de az események akkor gyorsultak fel, amikor bejelentették, hogy Vettel távozik az év végén.
„Nagyon különleges hét volt, furcsa úgy tárgyalni, hogy a másik féllel nem is találkoztunk – ismerte el a Sky Italia műsorában. – Otthon voltam édesapámmal és folyamatosan kapcsolatot tartottunk az ügynökömmel is. Végül is, elég jól összehoztuk" – utalt arra, hogy a megállapodás létrejött.
Honfitársa, Fernando Alonso óta Sainz az első versenyző, aki bő egy szezonnal az átigazolása előtt már nyilvánosságra hozta, hogy másik csapatnál folytatja a pályafutását. A McLaren 2005 decemberében jelentette be, hogy a világbajnok pilóta 2007-től náluk versenyez, majd 2006-ban még megvédte a címét a Renault-val.
Sainz a döntésétől függetlenül leszögezte, a McLarenért fog hajtani 2020-ban.
„Miután megjött a Ferrari ajánlata, köszönetet kell mondanom a McLaren egész csapatának azért, amit értem tettek. Már nagyon várom, hogy találkozzak velük és személyesen is megköszönhessem ezt" – jelentette ki. – Vissza akarok menni Wokingba, hogy újra dolgozhassak. Azt gondoltam, hogy a bejelentés után sokan mérgesek lesznek rám, de rengeteg szeretetteljes üzenetet kaptam."
„Szeretnék mindenért törleszteni, tudom, hogy Spanyolországban már 2021-nél járnak és látni akarják, ahogy a Ferrari volánja mögött dobogós helyekért és győzelmekért harcolok. Én viszont most egyelőre be akarom tenni a fiókba a Ferrarit, és csak a McLarenre gondolnék."
Az eddigiek alapján Sainz szinte tökéletesen másolja honfitársa, Alonso pályafutásának ívét, legalábbis a csapatai terén.
Alonso a Minardi után a Renault-nál, a McLarennél (majd ismét a Renault-nál), aztán pedig a Ferrarinál versenyzett, Sainz a Minardi jogutódjánál, a Toro Rossónál kezdett, és néhány év alatt megjárta Enstone-t, hamarosan pedig Wokingból is távozik. A sikerek terén azonban a két pályafutás egyelőre nem is hasonlít, hiszen Sainz eddig nem kapott győzelemre képes autót, ennek is köszönhető, hogy mindössze egy szerencsés 3. helyet tud felmutatni.