Az Olasz Nagydíj időmérőjének végeredménye sokkal inkább a pénteken látottaknak felelt meg, semmint a harmadik szabadedzésnek. Charles Leclerc 145 ezredes előnyben végzett az élen Max Verstappen előtt, így a büntetések nélkül is p indulna a pole pozícióból. Mögöttük Carlos Sainz lett a harmadik.
Az első próbálkozások után a monacói pilóta még csak a második helyen állt csapattársa mögött, de utolsó körével sikerült az élre ugrania. Ezzel egyéni rekordot döntött, hiszen ebben az évben ez már a nyolcadik rajtelsősége, amire 2004 és Michael Schumacher óta nem volt példa Ferrari-versenyző esetében.
Ez elképesztő! Nem volt egy könnyű időmérő
– nyilatkozta a leintés utáni interjúk során. – Tudtam, hogy az autóban elég sok a potenciál, de nem sikerült mindent összeraknom. Tisztában voltam vele, hogy a Q3 utolsó körében erre szükség lesz, és össze is jött. Nagyon elégedett vagyok a körömmel és a teljesítményemmel. Csodálatos érzés az autó [vezetése], és remélem, hogy holnap is ugyanúgy tudunk teljesíteni, mint 2019-ben.”
Leclerc arra utalt, hogy a három évvel ezelőtti versenyen a pole-ból indulva tudott nyerni. A rajtelsőséghez most nem kellett sokat tennie, de ahhoz, hogy ő legyen a leggyorsabb, rizikósan kellett vezetnie. „[A Lesmókban] jóval több kockázatot vállaltam – jelentette ki. – Ez volt az utolsó kör, és tudtam, hogy ott nagyon jó teljesítményt kell nyújtanom. Megpróbáltam, és bejött.”
Verstappen a második pozícióban végzett, így a büntetése miatt a hetedik pozícióból kezdi meg a versenyt. A holland versenyző úgy véli, amit most elbuktak az időmérőn a beállításokkal, azt vasárnap fogják visszanyerni.
Szoros volt, de mivel úgy döntöttünk, hogy egy kicsit nagyobb leszorítóerővel megyünk, szerintem egy körön nem vagyunk a legjobbak, holnap viszont igencsak erősek lehetünk
– fogalmazott. – Úgy vélem, összességében jó kör volt, eddig élvezem a hétvégét. Holnap érdekes csata lesz. A rajtnál egyszerűen ki kell maradnom a bajból, aztán megkezdhetem a zárkózást.”
A Q3 első körei után Sainz még az élen állt, ám végül egykori és jelenlegi csapattársa is megelőzte. A 28 éves versenyző Leclerc-hez hasonlóan kockáztatott, mivel utolsó gyorskörében nem részesült a szélárnyékkal járó előnyökben.
„Jól sikerült az időmérő, remekül éreztem magam – kezdte. – A Q1-ben és a Q2-ben teljes gázzal mentem, a Q3-ban nem kaptam szélárnyékot. Ez két-három tizedembe került, de holnap úgyis a végéről rajtolok, úgyhogy ez semmin nem változtat. Nagyszerű kör volt, sok kockázatot kellett vállalnom, hogy kompenzáljam a szélárnyék hiányát.
Minden kanyarban gyorsabb voltam [az előző körnél], de az egyenesekben lassabb, és végül nem sokat tudtam javítani.”
Hozzá kell tenni, hogy Sainz szempontjából lényegében csak annyi számított, hogy megverje Lewis Hamiltont, ám Verstappent eggyel hátrébb taszíthatta volna a rajtrácson, ha előtte marad. A spanyol pilóta ugyanis erőforráselemek cseréje miatt a mezőny végéről indul, aminek nagyon nem örül.
„Fáj, hogy hátulról kell indulnom, hiszen nagyon versenyképesnek érezzük az autót – kesergett. – Bárcsak Charles-lal együtt az élen állhatnék, hogy megpróbálhassunk kettős győzelmet szerezni a csapatnak.”