Nagyjából fél órával a gyakorlás kezdete előtt tűz ütött ki a paddockban, a McLaren motorhome-jában (vendéglátóközpontjában), de a tűzoltóság gyorsan a helyszínre érkezett, és eloltotta azt. Helyszíni jelentések szerint elektromos tűz ütött ki a konyhában, amely következtében két embert szállítottak ki az épületből oxigénmaszkban és hordágyon a tűzoltók, de úgy tűnt, hogy összességében mindketten jól vannak. Ezt követően a McLaren is megerősítette, hogy mindenki épen, biztonságban hagyta el az épületet – így aztán rendben, szeles és napos időben kezdődhetett meg az F1-es Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzése.
Ezúttal nem volt tapasztalható a pénteken látott sietség a gyakorlás elején, ugyanis az első percekben csak Lewis Hamilton hajtott ki a bokszból, lágy keverékű abroncsokon. A Mercedes pilótáját öt perc után Max Verstappen követte a közepeseken, és csak ezután jöttek a többiek, a legtovább a két-két Williams és Sauber várt. Az első két edzéshez hasonlóan ezúttal is George Russell kezdett a leggyorsabban, az 1:13,431-es köridejével sokáig vezetett a brit, de a többség a gyakorlás nagy részében a versenyre készült.
Az utolsó tizenöt percben kezdődtek meg a valódi időmérős szimulációk, és először Lando Norris vette át a vezetést 388 ezreddel. Lance Stroll és Lewis Hamilton ért össze a brit figyelmetlensége miatt, de egyik autó sem sérült meg jelentősen, így a hajrában lehetett figyelni az egyre gyorsabb köröket.
Végül egy harjábeli Norris-Leclerc összeérés után 1:13,013-mal
Carlos Sainz zárt az élen Lando Norris, Charles Leclerc és Max Verstappen előtt, de ők négyen 74 ezreden belül voltak egymáshoz képest,
ami rendkívül szoros időmérőt ígér.
Az F1-es Spanyol Nagydíj hétvégéje szombaton 16 órától az időmérő edzéssel folytatódik. A 66 körös futamra vasárnap 15 órától kerül majd sor.
Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.