A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna | Pusztai Liza
14:30VívásLiza Pusztai-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
14:30VívásLuca Szucs-Yoana Ilieva
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Belga Nagydíjat a versenypályán George Russell nyerte, ám a brit pilótát végül kizárták, mert a megengedettnél könnyebb volt a versenyautója. A Mercedesnél azóta reagáltak az esetre, és nagy erőkkel keresik a magyarázatot a történtekre.

A 2024-es szezon legizgalmasabb futamát rendezték Belgiumban, ahol a Mercedes pilótája, George Russell mindössze egy kerékcserével csinálta végig a 44 körös versenyt, de így is az élen tudott végezni. A 26 éves brit azonban hiába szerezte meg F1-es pályafutása harmadik győzelmét, az ellenőrök úgy találták, hogy az autója nem érte el a 798 kg-ban meghatározott minimumsúlyt azt követően, hogy üzemanyagmintát vettek belőle a leintés után. Russelltől végül elvették a győzelmet és kizárták, a diadal pedig a csapattársáé, a második helyen befutó Lewis Hamiltoné lett.

F1 Grand Prix of Belgium
George Russell végül elbukta a futamgyőzelmet és kizárták
Fotó: NurPhoto via AFP

Nagyon kemény dolog George számára, hogy egy ilyen lenyűgöző versenyzés után kizárták és elvesztette a győzelmet.

Briliáns munkát végzett, hogy életben tudta tartani a gumikat és a célba érkezésig maga mögött tudta tartani a többieket" - reagált a történtekre a Mercedes pályaszéli mérnökigazgatója, Andrew Shovlin.

"Egyelőre nem tudjuk, hogy miért volt túl alacsony az autó súlya a futam után, de alaposan ki fogjuk vizsgálni az ügyet, hogy megtaláljuk a magyarázatot. Azt gondoljuk, hogy az egykiállásos stratégia miatti gumivesztés is közrejátszott, de azon fogunk dolgozni, hogy megértsük, hogyan történt a dolog. 

Azonban nem fogunk kifogásokat keresni. Egyértelműen nem végeztünk elég jó munkát, és biztosítanunk kell, hogy ez ne forduljon elő még egyszer" - 

idézte a motorsport.com Shovlin szavait.

A 2024-es Forma-1-es szezon a nyári szünet után augusztus 23. és 25. között folytatódik a Holland Nagydíjjal. 14 futam után az egyéni vb-pontversenyben Max Verstappen 277 ponttal vezet a 199 pontos Lando Norris előtt, a harmadik helyen Charles Leclerc áll 177 egységgel. A konstruktőrök között a 408 pontos Red Bull áll az élen, a címvédőt 366 ponttal a McLaren, valamint 345 ponttal a Ferrari követi.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!