Vágólapra másolva!
Mexikóvárosban már a rekordot jelentő 400. versenyhétvégéjére készül a Forma-1 kétszeres világbajnoka. Fernando Alonso ennek apropóján elárulta, valójában már 2009-ben vissza akart vonulni.

Fernando Alonso 2001-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, és ugyan 2002-t, 2019-et és 2020-at kihagyta, így is abszolút rekorderévé vált a sportágnak. A pénteken kezdődő Mexikóvárosi Nagydíjon már a 400. versenyhétvégéjét kezdi meg 2005 és 2006 világbajnoka, és noha vasárnap még "csak" a 397. futamát teljesítheti a spanyol pilóta (háromszor ugyanis nem tudott rajthoz állni a versenyen), az F1 hivatalos oldala a jubileum alapján egy podcastet készített Alonsóval. A 43 éves legenda ebben a beszélgetésben elárulta, hogy amikor a vb-győzelmei után a Renault-tól a McLarenhez igazolt, 99 százalékig biztos volt benne, hogy a hároméves szerződése lejártakor visszavonul a Forma-1-ből.

Fernando Alonso, Forma-1, Aston Martin
Fernando Alonso 2009-re tervezte a visszavonulását a Forma-1-ből
Fotó: AFP/Gabriel Bouys

„2001-ben nem sokat gondolkoztam a jövőn. Éppen beteljesítettem az álmomat, a Forma-1-ben versenyeztem, túl voltam az első futamon… Nem mondanám, hogy világos tervem volt a karrieremet illetően, és azt sem mindig tudtam, hogy hol lesz a következő verseny, vagy melyik lesz a következő csapatom. Improvizáltam, inden hétvége egy új kaland volt. Aztán amikor 2006-ban megnyertem a világbajnoki címet és átigazoltam a McLarenhez, három szezonra volt szerződésem, 2007-re, 2008-ra és 2009-re. És 

99%-ig biztos voltam benne, hogy a 2009-es lesz az utolsó szezonom az F1-ben. 

Ez volt a tervem, egy nagyon világos terv a fejemben. 2005-ben és 2006-ban világbajnok lettem, aláírtam a McLarenhez három évre, és azt gondoltam, ez az utolsó szerződésem" – nyilatkozta Fernando Alonso.

Fernando Alonso azt hitte, 2009 után visszavonul, és a Forma-1 világa helyett normális életet élhet

„Úgy voltam vele, hogy három év soknak tűnhet, és ez az utolsó szerződés, elvégre beteljesítettem az álmomat. Kétszer lettem világbajnok, ami a legvadabb álmaimat is felülmúlta, úgyhogy mit kereshetnék még itt? Amikor aláírtam a McLarenhez, arra számítottam, hogy további versenyeket és világbajnoki címeket nyerek, de a Forma-1 után vár rám egy másfajta élet. 

Arra gondoltam, hogy a versenyzés után családom lesz és normális dolgokat csinálok, normális napjaim lesznek” 

– idézte a spanyolt a Racingline.

Ehhez képest Alonso egy év után visszatért a Renault-hoz, majd a Ferrari, a McLaren, az Alpine pilótája is volt, mielőtt 2023-ban az Aston Martinhoz került. Ráadásul nemrég arról beszélt, hogy még 2026 után is versenyezni fog, akár a Forma-1-ben is.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!