Vágólapra másolva!
Nagy szenzációt keltett az elmúlt napokban, hogy a hétszeres Forma-1-es világbajnok, Michael Schumacher állítólag nyilvánosan megjelent a lánya esküvőjén. Egy neves finn idegsebész azonban kétségbe vonta ezeket a híreket, miután a legendás német pilóta állapotáról beszélt.

Michael Schumacher 2013 végén elszenvedett súlyos síbalesete során úgy beverte a fejét, hogy hónapig mesterséges kómában volt, azóta a feleségétől, Corinától és egy orvosokból álló csapattól kap segítséget, ám a sorsfordító baleset óta nagyon keveset lehet tudni róla, mivel a családja teljesen elszigeteli a külvilágtól. Így csak találgatni lehet az állapotáról, azonban olykor egy-két kiszivárgó információmorzsából sejteni lehet, hogy sosem lesz már a régi. 

michael schumacher
Michael Schumacher 11 éve szenvedett sorsfordító síbalesetet
Fotó: AFP 

Szeptember végén a nemzetközi sajtó attól volt hangos, hogy Schumacher hosszú évek után először mutatkozott nyilvánosan, miután jelen volt lánya, a westernlovaglásban világklasszisnak számító Gina Schumacher esküvőjén a család mallorcai luxusnyaralójában, amelyet Corinna 2017-ben a Real Madrid elnökétől, Florentino Pereztől vásárolt meg.

Megszólalt az idegsebész Schumacher állapotáról

A híres finn idegsebész, Jussi Posti azonban megkérdőjelezte ezt, ugyanis szinte minden jel arra utal, hogy a Ferrari egykori sztárja, aki állítólag a szemével tud csak kommunikálni, továbbra is súlyos állapotban van. A finn Turku Egyetemi Kórház idegsebészeti és traumatikus agysérülésekkel foglalkozó osztályának vezetője szakmai érvekkel támasztotta alá, hogy miért vonja kétségbe a legendás pilótáról szóló információkat. Az orvos ugyanis úgy véli, ha a család mallorcai otthonában egy kórházat alakítottak ki, az arra utal, hogy továbbra is rossz állapotban lehet a legendás versenyző.

"A rendelkezésekre álló információk alapján 

nem hiszem, hogy túlságosan aktív életet élne. Minden jel arra utal, hogy nincs jó állapotban. Az ágyban fekvő betegek sokszor annyira legyengülnek és merevvé válnak, hogy ilyen hosszú idő után már lehetetlen őket felkelteni az ágyból

– mondta az idegsebész az Italehti című finn napilapnak.

Hamilton keeps McLaren on top in China
Egy finn idegsebész szerint Michael Schumacher továbbra sincs jó állapotban
Fotó: Imaginechina via AFP 

Posti hangsúlyozta, kizártnak tartja, hogy Schumacher állapotával kapcsolatban bármi megváltozott volna.

"Mindez arra utal, hogy valószínűleg az elmúlt évtizedben ugyanabban az állapotban volt, szóval kétlem, hogy ebben a szakaszban most hirtelen bármi is megváltozott volna".

"Általában legfeljebb két évig képesek felgyógyulni a traumás agysérülésből a betegek, természetesen vannak olyan anekdoták, amelyek szerint a betegek kognitív, sőt néha a fizikai állapota is javult még két év után. Az agykárosodásnak különböző utóhatásai vannak. Például lehet, hogy a sérülés miatt a beteg a közvetlen családtagjain kívül senkivel sem hajlandó kommunikálni. Az is előfordulhat, hogy a beteg közvetlen családtagjain kívül senki más nem képes őt eléggé ösztönözni ahhoz, hogy értelmes módon kommunikáljon" – mondta az orvos.

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!