Vágólapra másolva!
Mint ismert, Lewis Hamilton a 2025-ös Forma-1-es szezont már a Ferrarinál kezdi meg, ahol Charles Leclerc lesz a csapattársa a hétszeres világbajnoknak. A monacói versenyző szerint „mindig jó hír”, ha az ember olyan kaliberű pilótával kerül egy csapatba, mint Lewis Hamilton.

Charles Leclerc a Motorsportnak adott exkluzív interjújában elmondta, lehetőségként tekint arra, hogy az F1 egyik legsikeresebb pilótájától tanuljon.

F1 Grand Prix of Canada - Drivers Parade, Charles Leclerc, Lewis Hamilton
Charles Leclerc és Lewis Hamilton jövőre már csapattársak lesznek 
Fotó: Anadolu via AFP / Anadolu via AFP/2024 Anadolu

„Ha egy hétszeres világbajnok jön a csapathoz, az mindig jó hír, először is, mert nagyon érdekes és nagyon motiváló a számomra. Érdekes, mert a valaha volt egyik legjobb Forma-1-es pilótától tanulhatok.

 Másodszor pedig motiváló, mert nagyon is motivál, hogy megmutassam, mire vagyok képes Lewis ellen ugyanabban az autóban. Szóval ebből a két okból nagyon várom” - mondta a monacói pilóta, aki hozzátette, tudott róla, hogy Hamilton lehet majd jövőre a csapattársa.

"Tudtam, hogy inkább meg fog történni az átigazolás, mint nem. Ennyi elég is volt nekem, nem érdekeltek a részletek, mert nem kell mindenről tudnom, meg nem is akartam, bár mindenki nagyon őszinte volt velem mindig. Sőt, igazából csak megerősített a döntésemben,

 mert ha egy olyan pilótát tudunk a csapathoz hozni, mint Lewis Hamilton, az nyilván komoly jel" - árulta el Leclerc, aki hozzátette, szerintem a részükről pozitív dologként láthatják ezt, mert hihetetlen tehetséges embereket is a csapathoz tudunk hozni, és ez elsősorban pozitívum.

A lap szerint Leclerc csak nyerhet a helyzeten, ami a hírnevét illeti, ugyanis egy hétszeres világbajnoktól kikapni nem szégyen, megverni őt azonban hatalmas siker. 

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!