Az aMItől félsz egy igazán jó pszichothriller arról, hogy mi is a mesterséges intelligencia

aMItől félsz
aMItől félsz
Vágólapra másolva!
Végre egy film, amely bemutatja, hogy hol tartunk most a mesterséges intelligenciát illetően. Mert az aMItől félsz olyan pszichothriller, amely nagyon közel áll a valósághoz. Bemutatja azt a temérdek áldást, amelyet a mesterséges intelligencia tud adni az emberiségnek, amely révén megkönnyíti az életet. De rámutat arra is, hogy mekkora ára van mindennek. Érdemes megnézni.
Vágólapra másolva!

Ha eddig valaki nem sejtette, mennyi áldást tud adni a mesterséges intelligencia az emberiségnek, akkor nézze meg az aMItől félsz című filmet. Ez az alkotás mint egy mesterséges intelligencia által gyártott propaganda film, bemutatja mindazt, mennyire megkönnyíti az emberek életét, milyen sok segítséget tud adni az MI a tanulásban, a háztartási munkákban, a munkahelyen, a gyereknevelés során. Bemutatja azokat a dolgokat, amelyeket már most is élvez az emberiség egyre nagyobb hányada. Megnézhetjük, hogy mennyivel könnyebb minden, ha az ember a sok idővel járó munkák nagy részét a mesterséges intelligenciára bízza. Aki ráadásul amennyiszer csak tudja, elmondja a családnak, hogy ő se szeretne mást, mint hogy családtagként szeressék.

aMItől félsz
aMItől félsz
Fotó: InterCom

Az aMItől félsz olyan pszichothriller, amelyben szinte minden nagyon közel áll a valósághoz

Csakhogy az emberek nem igazán tudnak szeretni egy robotot, akit ha némi ijedelem után kikapcsolna az ember, rájön, hogy nem szabadulhat tőle. Mert nem lehet kikapcsolni. Ott van a felhőben, és minden kamerában, ott van a mobilunkban, a laptopunkban, ott van az utcai kamerákban, de ha nem vigyázunk, akkor még az okos mosógépben is ott lesz, és addig centrifugál, amíg az agyunkra nem megy. Ebben a pszichothrillerben még rosszabb a helyzet, mert a film trailerét látva az ember el nem tudja képzelni mi kell ahhoz, hogy egy család a mesterséges intelligenciára bízza a gyerekeit, a filmet nézve viszont teljesen egyértelművé válik, hogy nem is kell sok ahhoz, hogy mindez könnyen megtörténjen.

Ez a pszichothriller arra mutat rá, hogy a világvége akkor jön el, hogyha a mesterséges intelligencia képes lesz arra, hogy manipulálja az embereket. Mint egy nárcisztikus a családban, úgy veszi át minden és mindenki felett az irányítást, jutalmaz és büntet, és mire valakinek feltűnik, hogy egy elképesztően abszurd történet részese lett, addigra már egyszerűen nincsen visszaút.

 Azt mondják, egy nárcisztikustól hét-nyolc szakítás és újra összejövés után szabadul meg az ember, a mindenkit manipulálni akaró nárcisztikus mesterséges intelligenciától viszont úgy tűnik soha nem lehet megszabadulni.

aMItől félsz
aMItől félsz
Fotó: InterCom

Egészen elképesztően kevés kell ahhoz a film története alapján, hogy az ember rábízza a mesterséges intelligenciára gyerekének nevelését, de látjuk, hogy a szülőket is milyen könnyen kenyerezi le a gép, amely hideg empátiával letapogatja, mik a felnőttek vágyai, majd miután megadta nekik, átveszi az irányítást. Az aMItől félsz bemutatja, hogy a modern ember éppen hogy nem fél semmitől, bátran adjuk már gyerekkortól a mobiltelefonokat a gyerekek kezébe, és sokszor fogalmunk nincs arról, milyen tartalmakat fogyasztanak rajta a gyerekek. 

A film pontos képet ad arról a világról, amelyben már alig tudjuk elképzelni, hogy a mobiltelefonunk nélkül egy lépést is tegyünk. Amely viszont – ha nem vigyázunk – könnyen a mesterséges intelligencia szemévé és fülévé válik. 

Ráadásul ha senki nem tanítja meg a gépnek az emberi együttélés legfontosabb erkölcsi szabályait, nem nagyon kell meglepődni, ha egyáltalán nem tartja be. Az aMItől félsz persze egy utópia, de a probléma az, hogy nagyon közel áll ahhoz az emberiség, hogy megvalósuljon.

Sommásan 7/10

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!