Az nso.hu értesülései szerint a Honvéd csatára, Kadima Kabangu elkésett a Siófok elleni szerdai Magyar Kupa-mérkőzést megelőző megbeszélésről,
emiatt kikerült a meccskeretből.
Később ugyan megérkezett, de miután megtudta, hogy nem léphet pályára,
jóval a mérkőzés előtt el is hagyta a Bozsik-stadiont.
A csatár így már nem is láthatta, ahogy társai 2–1-re győztek a Siófok ellen, és 4–3-as összesítéssel bejutottak a legjobb nyolc közé.
Kabangu eddig sem tartozott az alapemberek közé Kispesten,
ősszel nyolc tétmeccsen játszott az első csapatban, igaz, az NB I-ben így is szerzett két gólt.
Nagy kérdés, hogy a szerdai késése után hogyan tervez majd vele a télen érkezett új vezetőedző, Supka Attila.