A Manchester United revansra készült a Wolverhampton otthonában, ugyanis Ole Gunnar Solskjaer csapata március közepén itt esett ki az FA-kupában.
Jól kezdett a Manchester United, annak ellenére, hogy Marcus Rashford nem lehetett a csapattal betegsége miatt. A helyén Lukaku kezdett, de a gólt nem ő, hanem a fiatal Scott McTominey szerezte, akinek ez volt az első gólja a United mezében.
A folytatásban a hazai csapatnak volt több helyzete, egyenlítettek is a Farkasok. Diogo Jota volt a gólszerző, Fred csúnyán eladott labdája után szerzett gólt. A portugál legutóbb épp a United elleni kupameccsen szerzett gólt.
A második félidőben Ashley Young találta el a labda mellett Jota lábát is, amiért megkapta a második sárgáját, tíz emberrel maradt a United.
Mike Dean lett az első játékvezető a PL-ben, aki eljutott 100 piros lapig.
A 77. percben büntetett a Wolves, De Gea és a védelem alakítása után Smallingról csorgott a kapuba a labda.
A folytatásban már nem tudott tíz emberrel fordítani, de egyenlíteni sem a United.
Szerdán a Chelsea a Brighton, a Tottenham a Crystal Palace ellen lép pályára. Egy-egy győzelem esetén a Spurs három pontra távolodhat, a Chelsea előzhetne, a United pedig visszacsúszna a hatodik helyre.
A Wolves 1980 után tudta újra egy idényen belül kétszer is legyőzni a Manchester Unitedet.
A nap másik meccsén a Fulham 4-1-re kikapott a Watford otthonában, Scott Parker csapata így kiesett. 1995-ben fordult elő ilyen legutóbb, hogy öt fordulóval a vége előtt már két kiesőcsapatot is megismerhettünk.