Vágólapra másolva!
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 36. fordulójának szombat esti mérkőzésén az Internazionale 3-0-ra nyert a Genoa vendégeként, így feljött a második helyre a tabellán, és négy pontra megközelítette a Juventust.

Az első játékrészben az Inter játszott fölényben, ez a labdabirtoklásban (44-56 százalék) és a kapura lövésekben is meglátszott: a milánói sztárcsapat ötször, míg a Genoa háromszor próbálkozott. A fölényt pedig előnyre is tudta váltani Antonio Conte együttese, ugyanis

a 34. percben Romelu Lukaku fejjelt volt eredményes, hiába reklamálták a hazai játékosok, hogy a belga támadó szabálytalanul indult.

A második játékrészben sem változott a játék képe, az Inter irányította a meccset, a Genoa nem sok veszélyt jelentett a milánói együttes kapujára. A mezőnyfölényét pedig ebben a felvonásban is gólra tudta váltani az Inter:

a 83. percben Victor Moses jobb oldali beadása után Alexis Sanchez a kapufa segítségével lőtt közelről a kapuba. objektum

Az utolsó pillanatokban ment előre a Genoa, de ebből is az Inter jött ki jól.

A 93. percben egy vendég kontra végén Romelu Lukaku villant meg ismét, de ezúttal lábbal volt eredményes.

Az Inter a sikerével négy pontra megközelítette az első helyen álló Juventust, igaz, a torinói együttes egy meccsel kevesebbet játszott, és Antonio Conte együttesének már csak két mérkőzése van hátra. A Genoa a vereség miatt még nem nyugodhat meg, a Leccével még küzdhet a bennmaradásért.

16Sárga lapDomenico Criscito
34GólRomelu Lukaku
42Sárga lapRoberto Gagliardini
45Sárga lapCristian Romero
74Sárga lapAndrea Ranocchia
83GólAlexis Sanchez
86Sárga lapSamir Handanovic
90GólRomelu Lukaku
Összeállítások
Genoa3-5-2
Internazionale3-4-1-2
Football Pálya
1
Mattia
Perin
5
Edoardo
Goldaniga
17
Cristian
Romero
2
Cristian
Zapata
32
Peter
Ankersen
65
Nicolo
Rovella
85
Valon
Behrami
15
Filip
Jagiello
4
Domenico
Criscito
99
Andrea
Pinamonti
30
Andrea
Favilli
1
Samir
Handanovic
37
Milan
Skriniar
13
Andrea
Ranocchia
2
Diego
Godin
11
Victor
Moses
5
Roberto
Gagliardini
77
Marcelo
Brozovic
34
Cristiano
Biraghi
24
Christian
Eriksen
9
Romelu
Lukaku
10
Lautaro
Martinez

Genoa

Kezdők
1Mattia Perin
5Edoardo Goldaniga
17Cristian Romero
45
2Cristian Zapata
32Peter Ankersen
76
65Nicolo Rovella
76
85Valon Behrami
59
15Filip Jagiello
4Domenico Criscito
16
99Andrea Pinamonti
30Andrea Favilli
70
8Lukas Lerager
21Ivan Radovanovic
9Antonio Sanabria
27Stefano Sturaro
13Salvador Ichazo
22Federico Marchetti
3Antonio Barreca
14Davide Biraschi
16Sebastian Eriksson
18Paolo Ghiglione
19Goran Pandev
20Lasse Schoene
23Mattia Destro
29Francesco Cassata
55Andrea Masiello
24Flavio Bianchi
Cserék

Internazionale

Kezdők
1Samir Handanovic
86
37Milan Skriniar
64
13Andrea Ranocchia
74
2Diego Godin
11Victor Moses
83
83
5Roberto Gagliardini
42
77Marcelo Brozovic
90
34Cristiano Biraghi
83
34
24Christian Eriksen
64
9Romelu Lukaku
90
34
10Lautaro Martinez
64
12Stefano Sensi
8Matias Vecino
27Daniele Padelli
46Tommaso Berni
6Stefan de Vrij
11Alexis Sanchez
83
15Ashley Young
20Borja Valero
30Sebastiano Esposito
31Lorenzo Pirola
32Lucien Agoume
33Danilo D'Ambrosio
87Antonio Candreva
95Alessandro Bastoni
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 38 29 2 7 89-22 67 94
GY
V
GY
D
D
2.
AC Milan 39 22 8 9 78-53 25 75
D
D
GY
V
D
3.
Juventus 38 19 5 14 54-31 23 71
D
D
D
D
GY
4.
Atalanta 38 21 11 6 72-42 30 69
GY
GY
GY
GY
V
5.
Bologna 38 18 6 14 54-32 22 68
D
D
GY
D
V
6.
AS Roma 38 18 11 9 65-46 19 63
D
D
V
GY
V
7.
Lazio 38 18 13 7 49-39 10 61
GY
D
GY
D
D
8.
ACF Fiorentina 38 17 12 9 61-46 15 60
V
GY
D
GY
GY
9.
Torino 38 13 11 14 36-36 0 53
V
D
GY
GY
V
10.
SSC Napoli 38 13 11 14 55-48 7 53
D
D
V
D
D
Teljes lista
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!