A hivatalos kereskedési idő végére kisebb korrekció után 9,02 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán, 12 bázisponttal erősebben a péntek délutáni helyzeténél. A nap folyamán 8,80-9,26 százalék között ingadozott a forint, az euróval 256,15 és 257,50 forint között kereskedtek. A hivatalos kereskedési idő végén 256,80/257,00 forinton állt a közös deviza jegyzése szemben a pénteki 257,00/30 forintos kurzussal.
A kereskedők szerint nem várható további erősödés
Kereskedők szerint az alacsony likviditású piacon egyelőre nem valószínű, hogy a forint tovább erősödjön. A mostani szint megtartása, illetve kismértékű romlása valószínűbb - mondták. A dollárt reggel 236,00/80 forinton jegyezték, délutánra azonban valamelyest gyengült, ekkor 235,50/70 forinton jegyezték. Pénteken délután 236,30/60 forinton állt az amerikai deviza kurzusa.
A forintpiacon továbbra is nagy a kereslet a likviditáshiány miatt, kihelyező bank azonban nemigen akad. A kamatok így napok óta magasan, 10,50/60 százalékon vannak, és ebben csak szerdán várnak változást a piacon. Az akkor lejáró 225,1 milliárd forintnyi jegybanki betét elegendő lesz piac likviditáshiányának eltüntetésére - vélik a piacon. Az állampapírok másodpiacán jelentős forgalomról adtak hírt a brókerek, a hozamszint 1-5 bázisponttal csökkent.