Botrányt botrányra halmoz Magyar Péter, míg folyamatosan gyűlik a baloldali börtönválogatott

A Kiss László körüli botrány szálai Karácsonyig érhetnek
A Kiss László körüli botrány szálai Karácsonyig érhetnek
Vágólapra másolva!
Továbbra is rács mögött van Kiss László, Gyurcsány Ferenc óbudai polgármestere. A héten újabb botrányokat okozott Magyar Péter.
Vágólapra másolva!

A mögöttünk hagyott hét sem maradt Magyar Péter botrány nélkül. A dúsgazdag baloldali politikus a híveinek és a követőinek azt a képet szereti festeni magáról, hogy ő egy közülük. Azonban a valóság az, hogy Magyar képmutató elitkritikája ellenére imádja a luxuskörülményeket és a rongyrázást. Fontos kiemelni azt, hogy a legtöbb megbotránkoztató eset akkor történt, amikor a baloldali figura VIP-körülmények között múlatta az időt a baráti körével. Mindezek mellett egy hazug lejárató kampányt is indított a mayar egészségügyi dolgozókkal szemben. 

Magyar
Magyar Péter pózol a méregdrága luxusöltözékében
Fotó: Facebook

 

Kórházi "VIP-részleg"

Magyar Péter a magyar kórházak és egészségügy elleni hecckampánya során csütörtökön a budapesti Honvédkórházba látogatott, ahová provokatívan meghívta Takács Péter egészségügyi államtitkárt is, aki később közösségi oldalán válaszolt a botránypolitikusnak. A baloldali figura ismét a követőit heccelte azzal, hogy az elit a kórháznak a "VIP-részlegén" kap ellátást. Takács Péter a vádakra a közösségi oldalán reagált.

Később kiderült, amit Magyar is beismert, hogy ő is volt betegként a Speciális Rendeltetésű Centrumban, de szó sincs az elitnek fenntartott "VIP-részlegről", amit alább olvashatnak.

A ZAVAROS MAGYARÁZKODÁSRÓL ÉS A BEISMERÉSRŐL KÉSZÜLT VIDEÓ A LINKRE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

Magyar Péter, MagyarPéter, részeg, botrány, magyarpéterbotrány
 Magyar Péter aljas hecckampányokat folytat 

 

Félmeztelenül bulizott Magyar egy kartellcsalásban résztvevő cég hajóján

Ahogy arról az Origo beszámolt, a héten derült ki, hogy Magyar egy kartellcsalásban résztvevő cég milliárdokat érő bulihajóján, félmeztelenül borozgatva bulizott. Magyar Péter egy 3-4 millióért bérelhető, több milliárdot érő hajón dagasztott kenyeret, ráadásul nem egy pék, hanem egy Michelin-csillagos szakács, Tóth Pál volt a segítője  Miután végzett a kenyérrel, azonnal bort hozatott, a part közelében úszó luxushajón.

Magyar Péter, borozgat
Fotó: Ripost

TikTok-videóban készített kenyeret, de már közben is panaszkodott, hogy nem ihat alkoholt. Egyik cigi követte a másikat, majd Magyar Péter váratlanul vetkőzni kezdett. A társaság kellős közepén levetkőzve mutatta meg magát a Duna-partról bámészkodóknak is.

Magyar Péter, félmeztelen
Fotó: Ripost

Magyar Péter legújabb bulihajója egyébként egy kartellezés miatt nemrég súlyos milliókra megbüntetett cég tulajdona. A cég több másik céggel összejátszva a BKV dunai hajóstenderét próbálta meg korrupt módon, kamu versenytársak beiktatásával megnyerni, ami miatt a GVH sokmilliós bírságot szabott ki. A cég vezető munkatársa az az Ordas Eszter, aki Magyar Péter fővárosi listáján megkapta a lehető legjobb, második helyet.

Tisza-lista, Ordas Eszter
Fotó: Ripost

Nem volt hálátlan ezért a gesztusért, hiszen augusztus 20-án egy luxushajót bocsátott a „kenyeret dagasztó” Magyar Péter rendelkezésére.

Rács mögött Gyurcsány polgármestere

A héten további részletek derültek ki Kiss László letartóztatásával és az óbudai korrupciós botránnyal kapcsolatban. Vitézy Dávid szerint új választás kell Óbudán. Úgy érzi, hogy Karácsony Gergely főpolgármester eltűnt, és egy szava sincs a példátlan baloldali botrányról. Időközben az is kiderült, hogy Kiss László még 2019-ben szerződést kötött egy olyan céggel, amelyet még abban az évben alapított Kiss feleségének üzlettársa. 

Pénteken derült ki, hogy felajánlotta a nyomozati alku lehetőségét az ügyészség a baloldal háttéremberének, P. Gábornak az óbudai korrupciós ügyben - nyilatkozta a férfi ügyvédje. Barabás Éva elmondta, védence nem kötött egyezséget az ügyészséggel, azt pedig tagadja, hogy ő szerepel abban a videóban, amelyben korrupciós pénzeket számolnak. Az ügy részleteiről nem kívánt beszélni, de mint mondta, az ügyészség a gyanúsítottakat terhelő bizonyítékok java részét különböző alkuk útján szerezte be. Elárulta továbbá, hogy a vádhatóság a védencének is felajánlotta az egyezségkötés lehetőségét, amitől azonban P. Gábor elzárkózott.

Ők a gyanúsítottak

  • Kiss László, Óbuda-Békásmegyer Gyurcsány-párti polgármestere,
  • Czeglédy Gergő, Óbuda-Békásmegyer MSZP-s  alpolgármestere,
  • egy önkormányzati vezető, 
  • a polgármesteri hivatal egy korábbi alkalmazottja
  • egy III. kerületi önkormányzati képviselő, 
  • valamint az egyik érintett gazdasági társaság ügyvezetője

Szentkirályi Alexandra is megszólalt a fővárosi botrányokkal kapcsolatban. Szerinte az előkerülő ügyek miatt meg kellene szólalnia Karácsony Gergely főpolgármesternek is. A volt kormányszóvivő egy Facebook-posztban reagált a fővárosi botrányokra. Mint írta: „Karácsony listás jelöltjei, polgármesterei egymásnak adják a rendőrség és bíróság kilincsét. Mindeközben a főpolgármester hallgat. A budapestiek magyarázatot érdemelnek és azt, hogy vállalja a főpolgármester a felelősséget.”

Időközben csütörtökön vádat emeltek a zuglói és az újbudai parkolási rendszerrel, valamint a BKV informatikai keretszerződésével kapcsolatos ügyben.

Korrupciós bűncselekmények miatt emeltek vádat a zuglói és az újbudai parkolási rendszerrel, valamint a BKV informatikai keretszerződésével kapcsolatos ügyben hét ember, köztük Horváth Csaba zuglói polgármester, Tóth Csaba volt országgyűlési képviselő, Baja Ferenc volt miniszter és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő ellen.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleményében azt írta, a vádirat Zuglót érintő részének lényege szerint 2016-ban a kerületben bevezetett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére közbeszerzési eljárásokat folytattak le. 

Gulyás Gergely: A kormány folytatja a pedagógusbér-emelési programot

Drágább és kockázatosabb, de hosszú távon biztosított lehet a kőolajszállítás azzal a megoldással, amelyről a Mol tárgyal – közölte a miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Gulyás Gergely elmondta: a magyar társaság már az orosz-ukrán határon átveheti az orosz olajat, hogy így védjék ki az orosz szállítást sújtó ukrán szankciót. Hozzátette: ez nagyjából hordónként másfél dollárral növeli a költségeket. A Kormányinfón arról is szó volt, hogy a kormány perrel érvényesítené a migráció elleni küzdelem költségeinek egy részét a magyar állam. Gulyás Gergely közölte: ha Brüsszel lehetettlenné teszi, hogy Magyarország a határon megállítsa az illegálisan érkezőket, akkor minden migránsnak fel fogják ajánlani, hogy ingyenesen Brüsszelbe szállítják őket.

Felméri a kórházi klíma-állapotokat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság, hogy kiderüljön, mit kell tenni, hogy a helyzet javítható legyen – jelentette ki a miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely azt mondta: a cél az, hogy minden kórterem klimatizált legyen, folyamatosan folynak erre vonatkozó fejlesztések. Közölte, hogy nyáron a műtétek 5 ezrelékét kellett átütemezni hűtés hiánya miatt. Arról is beszélt, hogy a kormány rendezte júniusban a kórházi adósságokat, júliustól pedig havonta 12 milliárd forintot biztosít a tartozásokra. A miniszter arra számít, hogy emiatt idén nem fog kialakulni a korábbiakhoz hasonlóan magas kórházi adósság. A Kormányinfón elhangzott az is, hogy januártól 21 százalékkal, átlagosan bruttó 820 ezer forintra emelkedik a tanárok bére, ezzel várhatóan elérik a diplomás átlagbér 80 százalékát.

Hatalmas siker volt az augusztus 20-i ünnepség

Országszerte számos településen és a határokon túl is tartottak programokat az államalapítás és Szent István király ünnepén. Magyarország nemzeti lobogóját katonai tiszteletadás mellett vonták fel kedd reggel az Országház előtti Kossuth téren, majd a tisztavatás következett. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy az ország védelmi képességét napról napra erősítik. A viharra vonatkozó előrejelzés miatt nem a Szent István-bazilika előtt, hanem magában az épületben tartották az ünnepi szentmisét. Az operatív törzs folyamatosan figyelte az időjárási helyzetet és végül esti budapesti tűzijáték 22 órára halasztásáról döntött.

Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vette át a Magyar Szent István Rendet az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából, a köztársasági elnöktől a Sándor-palotában. Sulyok Tamás a díjátadó ünnepségen kiemelte: Krausz Ferenc és társai új eszközöket adtak az emberiség kezébe, amelyekkel vizsgálhatóvá váltak az atomokat felépítő elektronok mozgásai és energiaváltozásai, s ezzel végtelen távlatokat nyitottak.

Pénteken megkezdődött a tihanyi Tranzit fesztivál. A magyarországi foglalkoztatottságot stabilan tudta tartani, és a munkahelyeket is megőrizte a kormány a legnehezebb válságidőszakokban, a járvány és az energiaválság mellett is - minderről Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője beszélt. A miniszter szerint a következő két év legfontosabb célkitűzése, hogy a garantált bérminimum és a minimálbér közötti különbség eltűnjön.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!