Még egy időst is képes volt fellökni egy bácsalmási férfi, hogy lopni tudjon

Vágólapra másolva!
Bácsalmáson egy férfi kihasználta, hogy a háztulajdonosok nyitva hagyták az ajtót. A férfi így könnyen be tudott surranni a lakásokba, ahonnan több százezer forintos értékeket vitt el. Azonban az egyik betörése során a szomszédok észrevették, és egy idős férfi megpróbálta megállítani, ám a tolvaj fellökte és elmenekült.
Vágólapra másolva!

Egy büntetett előéletű férfi két házba is betört Bácsalmáson. Először március 16-én, egy nyitott bejárati ajtón keresztül ment be egy házba, ahol az előszobában lévő kabátból ellopta az egyik ott lakó telefonját és pénztárcáját, amiben 25.000 forint készpénz mellett iratok és bankkártya volt. 

Ezután április 4-én délelőtt, a férfi kihasználta, hogy a ház tulajdonosa, egy idős nő, a kertben kertészkedik, és a nyitott ajtón bement az idős házába, és ellopott több ékszert és a nő telefonját.

 Mindezt 250.000 forint értékben. 

A második betörést a szomszédok észrevették, ezért az egy férfi a betörő után ment, és felszólította, hogy ne hagyja el a helyszínt. 

A tolvaj azonban nem hagyta magát, ezért az idős szomszédot többször is ellökte, így végül szinte az összes lopott értékkel együtt el tudott menekülni. 

A férfit a rendőrök a rablás másnapján elfogták és őrizetbe vették. 

Mivel a férfi lopások miatt már korábban is többször elítélték, ezért különös és többszörös visszaesőként áll majd bíróság elé. 

Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfit rablással és kis értékű, üzletszerűen elkövetett, közokirat és készpénz-helyettesítő fizetési eszköz lopásával vádolja, és a tolvajjal szemben fegyházbüntetés kiszabását javasolja. 

betörés, lopás, Bácsalmás
Az egyik betörés helyszíne. 
Fotó: Magyarország Ügyészsége

Korábban írtunk arról, hogy Budajenőn törtek be egy idős nő házába. betörő először a kutyára támadt rá, majd be akart menni a házba, de az ott lakó nő a zajra felébredt és felkapcsolta a villanyt, mire a betörő elmenekült. Budajenőt egy nyugodt településkén ismerik a környéken lakók, ahol ritkán fordul elő olyan eset, ami hétfőn történt. Aznap éjszaka az egyik, temető melletti házba próbáltak betörni. A betörő tudta, hogy a házban egy idős nő lakik, akinek a kertben van egy kutyája.

tolvaj ezért mikor a házhoz ért, elővett egy kést és azzal a kezében bement az udvarba. Az idegent a kutya elkezdte ugatni, aki úgy akarta elnémítani az állatot, hogy hátba szúrta. 

Azonban így sem sikerült elkerülnie, hogy ne csapjon zajt, ugyanis az idős nő macskája olyan hangosan kezdett el nyávogni, hogy arra felriadt a házban alvó asszony. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!