Till Tamás 1989. július 19-én született Baján. Mindenki kedves, kötelességtudó gyerekként ismerte a barna hajú és barna szemű fiút, aki a legjobban a focit és az állatokat szerette. Nagy vágya volt, hogy az udvaron kecskéket és lovat tartson, de szülei ezt nem engedték meg neki, ezért a közeli, Bácsbokodra vezető, 5501-es út mentén található Parkerdei Vadasparkba látogatott rendszeresen.
2000. május 28-án reggel is a vadasparkba indult, megígérte szüleinek, hogy délután 1 órára hazaér. Amikor délután 2 órakor sem volt sehol a kisfiú, szülei keresni kezdték.
Az első nyomot július 8-án találták meg, akkor előkerült Tamás kék camping biciklije, amit egy kamionsofőr vett észre a Baja és Bácsbokod közötti vasútvonal melletti hétvégi telkén.
De csak jóval később, szeptember közepén értesítették a rendőrséget, amikor felismerték, hogy a bicikli azonos a szórólapon szereplővel. A bicikliről nem került elő használható ujjlenyomat, és vérnyomokat sem találtak rajta. A nyomszakértői vizsgálatból kiderült, hogy talaj- és növénymaradványok vannak a pedálon, repedés futott végig a nyergen, ami nem párhuzamosan állt a vázzal, hanem jobbra fordult.
Emiatt felmerült a gázolás lehetősége, ahogy az emberrablás, és a gyilkosság is. Még egy Spanyolországig vezethető pedofilhálózatra is gyanakodtak. A nyomozás eddig nem zárult le, az élő eljárás aktáit negyedévente frissítette a rendőrség.
Akkor egy fiú elmondta, hogy a testvérével rendszeresen jártak segédmunkásként dolgozni a bajai gyermekotthonból egy helyi vállalkozóhoz. A vállalkozó pont azután, hogy Till Tamás eltűnt, elment értük, hogy megint szüksége van rájuk. Ő maga nem ment, a testvére viszont igen. Ő mondta el neki később, hogy valamit be kell betonozniuk az egyik ház talpazatába.
A fiú többször is kapott pénzt a férfitól, volt, hogy nagyobb összeget. Valószínűleg a hallgatásáért. Az eset óta, a fiú, aki segédkezett, és a segítséget megrendelő vállalkozó is meghalt, mindketten öngyilkosok lettek.
24 évvel később a rendőrség megrázó videót tett fel a hivatalos honlapjára arról, ahogy holttestet bontanak ki egy ház alapzatából. A több centis beton alatt homok is volt, ez alatt volt elrejtve egy holttest, legalább fél méter mélyen.
A csontokon talált ruhadarabokból a rendőrüknek egyértelműnek tűnt, hogy Till Tamás holttestét találták meg. A mintavételek után megindultak a genetikai vizsgálatok, amelyek még biztosabb eredményeket hozhatnak. A genetikai vizsgálattal kapcsolatban az Origo megkereste Dr. Kovács Katalin igazságügyi orvosszakértőt, aki elmondta, hogy
akár hónapokig is eltarthat mire a vizsgálatot lezajlanak, ugyanis Magyarországon, csak Budapesten végeznek ilyen fajta vizsgálatokat, és az igazságügyi orvosszakértők rendkívül leterheltek. De Dr. Kovács Katalin hozzátette, mivel Till Tamás ügyét kiemeltként kezelik, így előfordulhat, hogy a folyamat gyorsabban fog lezajlani.
Tamás szülei az évtizedek alatt sem adták fel a reményt, hogy Tamás élve előkerül. A Baon.hu-nak 2010-be azt nyilatkozta az édesanya, hogy minden születésnapjára és az ünnepekkor ajándékot vesznek Tamásnak. Közben a fájdalom és a bizonytalanság felőrölte őket testileg és lelkileg, az anyának kétszer volt stroke-ja.
Az eltűnés után egy évvel valaki telefonon felhívta a családot, és azt mondta nekik, hogy Tamás életben van, külföldön lakik.
A fiú szülei a komoly bizonyítékok ellenére sem adják fel.
Amíg egyszázalék esély is van rá, hogy a fiunk él, nem adjuk fel a reményt
- mondta a Borsnak Till Tamás apja. Ahogy fogalmaz, már többször előfordult, hogy mintát vettek tőlük egy-egy holttest előkerülésekor.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!